Szűz Istenanya, Istenszülő Szűz – Kovács Zoltán mariológus adventi elmélkedései a Szűzanyáról (3.)

Az este szentmisével kezdődött, melynek főcelebránsa Kovács Zoltán volt. Az evangélium Szent Lukács könyvéből a Keresztelő János működéséről (Lk 3,6–18) szóló versszakasz volt.

A szónok feltűnőnek nevezte, hogy János milyen egyszerű, magától értetődő szavakkal ad válaszokat: a két ruha megosztható, a pénzbehajtás határai és az emberek méltósága tiszteletben tartandók. Ha ezt akárki mondaná, valószínűleg nem érdekelné az embereket. Most mégis sorban állnak a pusztában e triviális szavakért. Miért? Mert érzik, hogy akitől az iránymutatást várják, hiteles ember, sugárzik belőle, hogy gondolatait, szavait Isten bölcsessége és világossága járja át. Az adventi öröm vasárnapjának egyik jó híre is lehetne, hogy

ez az út egyikünk elől sincs elzárva, és ha engedjük Istennek, hogy egyre inkább átvegye a vezetést életünkben, ha nem ódzkodunk attól, hogy alakítsa a lelki életünket – igen, a szenvedések által is –, akkor formálódhatna ki bennünk igazán Krisztus Urunk képmása.

 Jánosban ezt a művet a Szentlélek már előre végbevitte, vértanúsága megelőzte Krisztus életadó, véres keresztáldozatát. Ám a próféta nem „celebkedik” a pusztában, hanem Isten szeretetének élő jelévé, üzenetévé válik; annak közvetítője lesz éppen azáltal, hogy teljesen átadta magát az Istennek.

Kovács Zoltán rávilágított: a feszült várakozás ébren tart; meg is kell tisztulnia annak, aki várakozik. Legyen önmagunk számára is világos, hogy kire, mire várakozunk. Akkor tölt el minket az igazi öröm, amikor felismerjük, hogy akire várunk, már régóta velünk van: vele együtt járjuk az utat, nem messziről szólongat minket. A mi szívünkre szomjazik, a mi hitünkre vár.

A szentmisén a máltai lovagrend tagjai és cserkészek átadták a hagyomány szerint a születés barlangjából származó betlehemi lángot. „Ez a láng hitünk lángját szimbolizálja, aminek nem szabad megfogyatkoznia, és amit különösen is őrzünk most, advent hátralevő napjaiban. Fogadjuk ezt a lángot, és kérjük a Szentlelket, hogy élessze fel szívünkben a hit lángját, egyre inkább, és ez segítsen bennünket a várakozásban” – mondta Zoltán atya. 

A szertartást követően a mariológus Mária örök szüzességének hitigazságairól elmélkedett.

Kiemelte:

Mária szüzessége misztérium, olyan titok, amelyben az isteni és az emberi összetalálkozik, amelyben nem egy bántó feszültséget látunk, hanem az isteni megjelenését az emberiben.

Egyszerre természetes és természetfölötti, emberi és csodás. A kettő együtt szemlélendő, és mindig misztérium marad. Előtte folyton megrendült tisztelettel állunk meg, akárcsak Mózes a lángoló csipkebokor előtt, ahol az Isten élő jelenlétét tapasztalta, szentségét közelíthette meg, már amennyire emberként képes volt erre.

Szent II. János Pál pápa arra figyelmeztet minket, hogy ha a Szűzanyára tekintünk, szüzességében két fontos mozzanat mindig együtt szemlélendő: a virginitas carnis (test szüzessége) és a virginitas cordis (a szív, a lélek szüzessége). Benne e kettő egy, Isten kegyelme pedig értünk, a mi üdvösségünkért működik ezáltal. Láthatjuk: Mária nem egy egyszerű asszony, nem csupán egyszerű embert szülő anya, hanem Istenszülő.

Szűz és anya egyszerre. A kettő látszólag összebékíthetetlen, mi mégis Szűzanyának hívjuk, mert az Isten csodája működik benne.

Mária szüzessége azért örök, mert a szülés előtt, közben és utána is töretlenül, sértetlenül megmarad. Mindezt soha nem szabad kiragadnunk az otthoni, éltető közegéből, Krisztus misztériumából. Ha kiragadjuk, nem tudjuk megérteni. Zsákutcába jutunk, ha mitológiai gyökereket keresünk benne, mert ez nem mítosz. Mária örök szüzességének semmi köze a különböző mitológiai történetekben olvasható szűzi szülésekhez. Még Lukács is milyen óvatos: azt mondja, hogy a Szentlélek száll le rá, s a Magasságbeli ereje borítja be árnyékával.

Nem azt írja, hogy a születendő gyermek a mennyei Atya fia lesz. Kerüli a férfi említését, nehogy az ízléstelen mítoszokkal össze lehessen keverni, melyekben valamelyik istenségnek kedve támadt, és egy félistent vagy istent „ajándékozott” a hölgynek, akit meglátogatott. Lukács kizárja ennek az összevetésnek még a lehetőségét is, ezért említi a Szentlelket, aki semleges, Isten teremtő, újjáteremt ereje, aki az újjáteremtés művét kezdi meg a Szűzanya beleegyezésével.

Mindig Krisztus misztériumában keressük ezt a titkot, Mária örök szüzességének a kincsét. Amikor azt mondjuk, hogy a Názáreti Szűz sérelem nélkül szül, ugyancsak haszontalan ennek fizikai megközelítését kutatnunk. A kánai csodával kapcsolatban sem firtatjuk, a vízmolekulák hogyan, mely ponton alakultak a bor összetevőivé. Ezt nem fogjuk megtudni soha, ez a csodának a mélyén marad, ez az Isten szívében marad. Mi az eredményt látjuk, és hittel megállunk a misztérium küszöbén. Szemléljük, hogy hitet ébresszen és erősítsen bennünk. Ahogyan Kánában is azzal végződik a történet, hogy „tanítványai hittek benne”.

Minden csodának ez a célja: a hitébresztés. Ha így állunk meg Mária szüzességének csodája előtt, akkor hitünk felébred, még ha meg is marad a nem értés feszültsége. Földi életünk során nem is fogjuk soha megérteni, kicsik vagyunk hozzá. Hittel és alázattal állunk meg Isten titkai előtt. Ez viszi a szívünket közelebb hozzá. Tudomásul vesszük, hogy isteni beavatkozás történt, mely nem csupán felülírja a természet rendjét, hanem üzenetet, prófétai jelet ad, bizonyságot Isten jelenlétéről és működéséről. A csodát sohasem megértenünk kell, az agyunkkal – nem fog menni –, hanem hittel kell befogadnunk üzenetét.

Kovács Zoltán arra is kitért, hogy Mária szűzi szülését sem analizáljuk, nem boncolgatjuk, voltak-e vajon „tolófájások”, vagy „mennyire természetes a roncsolódás egy gyermek világrahozásakor”. Nem tartozhat a hitigazság lényegéhez, hogy biológiai elemzésbe fogjunk. Mária, bár szeplőtelen, kegyelemmel teljes, csak emiatt nem mondhatjuk, hogy az ősbűn minden következményétől mentes lenne, például a szenvedéstől.

Gondoljunk a simeoni próféciára: „a te lelkedet is tőr járja át”. Az a tőr nem simogat: a Szűzanya mérhetetlenül szenved a kereszt alatt. Krisztus maga az, aki fájdalmában újraszüli az emberiséget a kereszten, Istennek.

Az újjászületés kapujában vagyunk, a Szentlélekben való isteni életre való újjászületésnek a kapujában. Mária szüzessége egyszerre termékeny és természetfölötti szüzesség. Nem mindennapi szüzesség, hanem olyan, amely anyasággá is lesz egyszerre, és megőrzi őt Istennek szentelt tisztaságában. Mária szüzességéről beszélni nem önmagában, hanem csakis istenanyaságával együtt lehetséges. E kettő egymást világítja meg, együtt nyer értelmet. Szűz istenanya, Istenszülő Szűz Mária. Misztérium.

Jézus Krisztus valóságos isteni mivoltára Mária szüzessége, szűzi szülése mutat rá leginkább. Jézus Krisztus valóságos emberi mivoltára pedig Mária hús-vér anyasága, Istenszülő mivolta világít rá. E kettőnek: az isteninek és az emberinek a működését, jelenlétét, „szent feszültségét” tapasztaljuk meg az erre kiválasztott és anyává tett Szűz életében. És ebből a „feszültségből” valami hallatlanul nagy jó származik. „Ez örömünk forrása a gaudete vasárnapon: bár isteni és emberi a mi életünkben két különböző valóság, de az Ige személyében egyesülni képes, bennünket is egészen közel víve Istenhez. Ő közelít először. Nem akárki jön a világra: az istenember. A Názáreti Szűz pedig Istenszülő.”

Az elmélkedés ezúttal is Úrangyala elimádkozásával ért véget.

Fotó:Merényi Zita (archív)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír