Teremtésvédelmi kalendárium – Grenelle

Grenelle Párizs egy forgalmas utcája, a Grenelle nevet viselő negyedben. Ebben az utcában található a munkaügyekért felelős minisztérium, amely már 1968-ban a párizsi diáktüntetések és a nagy országos sztrájkok idején is ugyanezt a funkciót látta el. Az úgynevezett grenelle-i megállapodás (amelyet a Munkaügyi Minisztériumban írtak alá) adott lehetőséget az 1968-as tavaszi események békés lezárására. Az akkori Pompidou-kormány és a szakszervezetek között megkötött egyezmény többek között béremelést, a szakszervezeti jogok bővítését, a munkaidő és a nyugdíjkorhatár csökkentését, a családi pótlék és az öregségi járulékok emelését tartalmazta. A megállapodásoknak köszönhetően a sztrájkok szép lassan kifulladtak.

A „Grenelle” a franciák számára a mai napig a megegyezés legújabb kori szinonimája. Éppen ezért lett 2007-ben a környezeti témákban kezdeményezett nagy megegyezésnek is „Grenelle de l’environnement” az elnevezése (a környezetvédelem Grenelle-megállapodása). Hat munkacsoport – amelyek a központi kormányzat, a helyi önkormányzatok, a munkáltatói szervezetek, valamint a szakszervezetek és a nem kormányzati szervezetek képviselőiből álltak – azért ülésezett 2007 nyarán, hogy megvitassák az éghajlatváltozás és az energia, a biológiai sokféleség és a természeti erőforrások, az egészség és a környezet, az ökológiai demokrácia, a fenntartható termelés és fogyasztás követendő gyakorlatait, valamint a kapcsolódó foglalkoztatási és versenyképességi kérdéseket. A javaslatok 2007. szeptember 27-ére elkészültek, és ezek alapján október végétől már húsz konkrét intézkedés is elindult. Biztosan állítható, hogy a megállapodás is sikeres volt, és azonnali akciókat eredményezett.

Napjainkban a világra és Európára is konkrét veszélyek sora leselkedik, amelyek megoldása egyenként is gondot okozna, ráadásul még a jó, de csak részmegoldások is okozhatnak akár visszalépést is egy másik területen. Az élővilág degradációja, az energiaválság, a klímaváltozás közvetve, a pandémia és a háború közvetlenül olt ki életeket, és továbbiakét veszélyezteti. Környezetünk és a társadalom egészsége is veszélyben van; gyermekeink, unokáink jövője korlátozódni látszik.

De vajon ki törődik akkor a biológiai sokféleséggel, ha életeket, hazát kell menteni?! És miért is lenne fontos az embereknek az éghajlatváltozás ellen tenni, ha nincs elég kifizethető energia, ezért sokan szénre, fára vagy akár a PET-palackok elégetésére váltanak?!

A háborúban kinek számít, hogy mennyi védett terület veszett el, és ki számolja ki, hogy micsoda szennyezőanyagkibocsátás-növekedést okoznak a harcok és az intenzívebbé vált fegyvergyártás?! Nem törődünk vele, ami teljesen érthető: előbb kell életet menteni, a mára gondolni, és a holnaputánra majd akkor, amikor ennek eljön az ideje.

Különös, sokrétű válságban van a világ, és mindezen veszélyek a maiak, és azok, amelyek hosszú távon majd, sok-sok év után visszafordíthatatlan változást okozhatnak, már ma is velünk vannak, és már ma is láthatók a rövid távon romboló folyamatok és a hosszú távú kockázatok. Éppúgy kell a békét elősegítő folyamatokat erősíteni, mint elérhető, kifizethető energiát adni az embereknek ma, és majd „holnapután” már tisztább energiát biztosítani mindenkinek, és mindezt kevésbé pazarló módon felhasználni az energiahatékonysági beruházásokon keresztül. De amíg ez minden lakáshoz elér, az legalább 30 évig tartó hosszú projekt, a megújuló energiák szélesebb körű használatával, az energiatároló rendszerek fejlesztésével, amihez nyolc–tíz év is kell, és a nukleáris kapacitások fejlesztésén keresztül, aminek az első lépcsője tíz év alatt megvalósulhat.

Mi kell mindehhez? Közmegegyezés! Most és itthon!

Egy „Grenelle”, amelynek nem feltétlenül egy központi, nehezen érthető és rendkívüli adminisztrációval és buktatókkal járó globális egyezménynek, vagy regionális szinten nem egy EU által túlvezérelt irányelvnek, túlszabályozott európai tanácsi rendeletnek kellene lennie. Talán helyes út lehetne, ha a szubszidiaritás elvét választva indulnának el a döntéshozók. A szubszidiaritás gyökereit a Római Katolikus Egyház társadalmi tanításában találjuk, II. János Pál pápa Centesimus annus kezdetű enciklikájában: „egy magasabb szintű közösségnek nem szabad beavatkoznia egy alacsonyabb szintű közösség belső életébe, és nem szabad megfosztania illetékességétől, épp ellenkezőleg, szükségleteiben támogatnia és segítenie kell, hogy annak tevékenységét összehangolja a társadalmat alkotó más tényezőkkel, tudniillik a közjó érdekében”.

A szubszidiaritás útján minden országnak szüksége lenne egy „Grenelle”-re, hogy a jövő már most is belátható kihívásaira közösségi módon válaszoljon. Itt, Európában is, az EU-ban is olyan tagállami közmegegyezésre lenne szükség, amely a természeti környezet és a gazdaság, az energia kérdése és a háztartások, a munkahelyek fenn- és megtartásának egyensúlyát is szavatolja, mindezt békés környezetben. A szubszidiaritás az EU-nak is fontos alapelve, csak hogy éppen az EU-s intézmények nem igazán veszik komolyan. Ha nem így lenne, már előbbre tartanánk.

Mi kell még a szubszidiaritáson túl? Minden döntésünknek át kellene mennie egy „szeretetpróbán”, vagy legalábbis meg kellene próbálnunk feltenni a megfelelő kérdéseket. Első hallásra könnyűnek tűnik, de nagyon nem az a mai bonyolult, kaotikus, érdekütköztetéssel, hamis hitetéssel teli világunkban.

Nem könnyű, de lássuk be, hogy az evangéliumi szeretetparancsok mentén kellene egymáshoz, a körülöttünk lévő világhoz viszonyulnunk.

Nem kell mindenben egyetérteni, de fontos lenne megérteni a másik felet, például a szomszédos országok érveit is, be kellene vonni őket egy mély konzultációba a fontos döntések előtt. Már csak azért is, mert sokszor hasonlók a problémáik, és megoldásaik is hasznos példák lehetnek.

Akkora a baj, hogy ha idejében nem találjuk meg az együttműködés apróbb lehetőségeit is hazán belül és azon kívül, akkor a feszültség és rombolás további növekedésével kell számolni.

Idézzük fel, és vegyük komolyan, amit a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Megújulás a szeretetben című körlevele (2019) megfogalmaz: „A hit cselekvésre indít, sürget, hogy az igazságra épülő szeretet társadalmi méretekben is valósuljon meg: a kultúra, a gazdaság, a tudományok, a politika, a média, a sport, a környezetvédelem területén. A hit érzékenységet és cselekvő segítőkészséget tud kialakítani a szegények, megtörtek, betegek, kirekesztettek iránt.”

Szerző: Nemes Csaba

Illusztráció: Pixabay

Magyar Kurír