Teremtésvédelmi kalendárium – A kikericsek rejtelmes metamorfózisa

A kikericsek évente kétszer merészkednek a napvilágra földalatti rejtekükből, a kemény hagymagumó védelméből. De annyira különböznek az őszi és a tavaszi megjelenésükben, hogy szinte hihetetlen, hogy tényleg ugyanaz a növény mutatkozik meg a pompás szeptemberi virágzáskor, mint a tavaszi levélkoszorú kihajtásakor, a nyári termésérleléskor. (Ami mindvégig közös bennük, hogy a növény minden része, de különösen a magvak erősen mérgezők…)

Szeptember idusán teljesen váratlanul, levelek nélkül törnek elő a kemény, nyirkos talajból a törékeny szépségű, halványlila virágok. Még a bimbót védő vékony hártyát is maguk mögött hagyják a föld felszínén, amint nyújtózkodnak a fény felé. Különös látvány az őszre készülődő kertben, a sok töredezett, sárguló levél között ez a tavaszt idéző üde újjászületés.

A virágokat apró rovarok látogatják, láthatóan szívesen jönnek-mennek a sárga porzókon, a törékeny bibéken. Aztán amikor néhány hét után elenyészik a végtelenül finom anyagú, selymes jelenés, szinte nyomtalanul eltűnik a föld színéről. De mi értelme volt így a pompás virágzásnak? Hogy történik a megtermékenyülés, hol fejlődik ki a magház?

Úgy tűnik, a hosszú bibeszálak végig a kehely belsejében szépen visszavezetnek a föld alá, a gumóba, ahol a magkezdemény lapul meg. Ezek szerint a virág valójában ki sem bújik teljes egészében a földből? Micsoda különös ötlet!

Ha sikeres a megporzás, a pollenszem megtapad a bibe nyirkos felületén, csíratömlőt hajt, ez végighalad lefelé a bibeszálon, és benne utaznak a hím ivarsejtek a magkezdeményig, így a megtermékenyülés már a föld alatt, teljes védettségben történik meg. Így aztán nem baj, hogy a virágból semmi nem marad a föld fölött, a történet már a szemünk elől rejtve folytatódik tovább…

Tavasszal aztán előjönnek a méregzöld levelek, a növény hetekig pompázik, asszimilál, gyűjtöget szorgalmasan, de a nyári forróságot nem várja meg, júliusban már elsárgulnak, behúzódnak a levelek is, akár a „rendes” tavaszi hagymások, a nárciszok, a tulipánok. Ami még különös a történetben, hogy tavasszal a levelekkel együtt jön elő a termés is. A háromrekeszű tokban érleli meg a növény nyáron a magokat, amit aztán a hangyák cipelnek magukkal, így a terjesztést is megoldva.

A kikerics virágai és a levelei legalább annyira különböznek egymástól ebben a kétféle alakban, mint a pillangók és a hernyók.

A metamorfózis, a teljes átalakulással történő egyedfejlődés fogalma a rovarok életének megfigyelése nyomán már nagyon régen megszületett, és ma is elfogadott meghatározás. De ezt a fogalmat a növényvilágra vonatkoztatni, egészen különös ötlet! Goethe költőóriás volt, és amellett természettudós is, de egyéni meglátásait a színtan, a növénytan területén máig vitatják a tudósok, illetve inkább mintegy zárójelbe téve, próbálnak megfeledkezni róluk. Pedig érdemes az ő gondolkodását követve, művészi megközelítéssel is szemlélni a virágot formáló erőket.

Kikerics tavasszal

„A különféle külső növényrészek titkos rokonságát, mint a levelek, a csésze, a párta, a porzók, melyek egymás után és mintegy egymásból fejlődnek ki, a kutatók általában már régóta ismerik, sőt, igen alaposan vizsgálták, s azt a hatást, miáltal egy és ugyanazon szerv sokféle módon átalakulva mutatkozik, a növények metamorfózisának nevezzük.

A metamorfózist előrehaladónak is nevezhetjük: mert ez az, amelyik az első sziklevelektől a termés végső kialakulásáig fokonként mindig hatni látszik és az egyik alakzatnak a másikba való átváltozása által mintegy szellemi létrán halad fölfelé a természet ama csúcsáig, a két nem által történő szaporodásig. Ez az, amit több esztendőn át megfigyeltem…” (Goethe: A növények metamorfózisa)

Valóban, lehet így is szemlélni a természeti világot, a jelenségek mögött az ideát, a szándékot kutatni, ami mindezt a gyönyörű sokféleséget ilyen gazdagságban megálmodta, és örökké megújuló életfolyamatokban működteti a világban.

Az is nagyon különös a metamorfózis törvényében, hogy milyen szépen párhuzamba állítható a növények és a rovarok fejlődését összehasonlítva a két történet. A növényeken sokszor ugyan együtt, egyszerre vagy egymás után szemlélhetők a levelek, a virágok, a termésérés, mint mondjuk a csipkebogyó bokrain, de az ősszel virágzó kikericseknél hónapok telnek el a két megjelenés között. Igaz, az ember csak azt nézi, ami a szeme előtt van, az arasznyi mélységben rejtőző gumóban zajló titokzatos átalakulásokról csak sejtelmünk lehet, ha nem forgatjuk ki őket a helyükről, de hát a lepkebábokban uralkodó káoszról, a hernyótest feloszlásáról, majd az újonnan formálódó pillangóról se tudunk többet…

Ha ilyen univerzális, a növényi és az állati világban évmilliók óta működő törvényeket ismerünk fel, akkor mindez egy közös Alkotóról is tanúskodik! És ha ezt a gondolatot elfogadjuk, akkor így imádkozhatunk:

„Mindenható Isten,
te az egész világmindenségben,
de legkisebb teremtményedben is jelen vagy,
és gyengéd szeretettel veszed körül
mindazt, mi létezik.
Öntsd belénk szereteted erejét,
hogy óvjuk az életet és a szépséget,
tölts el minket békével,
hogy fivérként és nővérként éljünk,
és ne ártsunk senkinek!”
(Ferenc pápa: Laudato si’, Ima földünkért)

Szöveg és kép: Lechner Judit

Magyar Kurír