Teremtésvédelmi kalendárium – Nől a dér, álom jár…

„Nől a dér, álom jár, hó kering az ág közt,
Karácsonynak ünnepe lépeget a fák közt…”
(Weöres Sándor)

Az ünnephez Magyarországon pár száz éve szorosan hozzátartozik a karácsonyfa-állítás szokása. Többnyire még ma is az illatos lombú lucfenyőt visszük be a szobába ilyenkor, és talán végig se gondoljuk, mennyi szimbólum, titkos jelentés kapcsolódik a karácsonyfa kiválasztásához, díszítéséhez.

A lucfenyő a mai Magyarország területén csak a nyugati határszélen őshonos, az Alpokalja párás, hűvös klímáján érzi magát otthon. Persze a karácsonyfa-termesztésre szánt ültetvények nem csak ott vannak, Zalában, Borsodban is ad kemény munkát, tisztes megélhetést sok családnak a fák ültetése, gondozása. Néhol a villanyvezetékek alatti területet hasznosítják így, hiszen itt az erdő úgyse nőhet az égig, és ha nem tőben vágják ki a fát, hanem magasabban, hagyva alul néhány ágemeletet, így a fa tovább él, újra hajt. A fenyők természetük szerint sudarat nevelnek, de ha elpusztul a csúcsrügy, akkor a főhajtás helyét több oldalág veszi át, és három-négy új csúcsa is nőhet a fának, amiből pár év alatt szabályos, szép kis karácsonyfák fejlődnek, így többször is „szüretelni” lehet a területről! Talán ez a leginkább környezetkímélő termesztési mód, hiszen a talajt ritkábban bolygatja meg.

Mégis, szabad-e élő fát kivágni a néhány hetes ünnepi hangulat kedvéért? Minden évben újra felmerül a kérdés, de érdekes módon ugyanakkor az éjszaka is villódzó elektromos fényfüzéreken jóval kevesebben sopánkodnak, pedig azokban is részben „zöldáram” dolgozik. A biomasszára alapozott erőművekben valóban teljes erdők tűnnek el, de hát ezen jobb, ha nem gondolkodik el a „fogyasztó”, még esetleg lekapcsolná a díszkivilágítást…

Vágott vagy gyökeres? Első hallásra úgy hinné a környezettudatosan gondolkodó ember, hogy feltétlenül a gyökeres fenyő a jobb megoldás, de itt már sok mindent meg kell fontolni. A fenyők gyökerei természetük szerint gyéren elágazva, a talaj felső rétegében messze elnyúlva fejlődnek, így ha egy mozdítható méretű földlabdát próbálunk körülásni a kiemeléshez, ezeket a gyökereket éppen elvágjuk, ezzel erősen csökkentve az eredés esélyeit. Lehet persze szakszerűen, szabályos földlabdát nevelve, évenkénti átültetéssel kényszeríteni a fát, hogy egy kis területen belül szője át szépen, sűrűn a talajt, és így talán sikerül megmenteni a jövőnek a kiültetésre szánt fácskát, de hát ez erősen munkaigényes, nehezen hiszi el a vásárló, hogy jogos a jóval magasabb ár a többször átiskolázott növényekért. De azon is el kell gondolkodnunk, hogy ha a földet is elvisszük a területről, ott a talaj legértékesebb termőrétegét hordjuk le éppen azokról a dombokról, ahol aztán később az erózió szabadon pusztítja a megbontott termőföldet, a csupasz, terméketlen szikláig elhordva az évezredeken át felhalmozott humuszt. A földlabdás fenyők szállítása is körülményesebb, így környezetterhelőbb, mint a vágott fáké. Az ország legnagyobb részén az éghajlat egyébként is túl száraz, forró a fenyőfélék számára, a klímaváltozás pedig egyre jobban megviseli őket, a gyökeres fácskák „megmentése” ezért ritkán sikeres.

A műanyag fenyők gyártásának, szállításának, későbbi esetleges újrahasznosításának, lebomlásának ökológiai lábnyoma mindenképpen jóval nagyobb, mint a zalai karácsonyfácskáké! Nem sok nyomós érv szól mellettük…

Az emberélet nagy fordulói, a születés, a felnőtté érést ünneplő ballagás, a lánykérés, az esküvő, a temetés elképzelhetetlen virágok nélkül. A virág titokzatos lénye segít átélni, megélni a változások misztériumát, és senki nem sajnálja a hervadó csokrot az ünnep elmúltával. Itt és most, a mi kultúránkban, hagyományunkban hasonló a szerepe a karácsonyfának. A lakás, a ház attól válik otthonná, hogy kiválasztjuk, hazavisszük, felállítjuk, feldíszítjük benne évente újra a fát, megbontva ezzel a mindennapok rendjét, hogy így várjuk méltó módon a Megváltó születését.

A teremtésvédelem gondolatával egész éven át sokat foglalkoztunk, lassan beépül mindennapi döntéseinkbe, választásainkba, hogy átgondoljuk, mivel terheljük meg élő környezetünket, hogyan védjük a vizeinket, a levegőt, a termőföldet. A vásárlás, készülődés lázában sem feledkezhetünk meg minderről, de a felebaráti szeretet, a méltányosság gondolata előkerül-e, amikor a hetek óta a szabadban dolgozó karácsonyfatermelőkre, -árusokra tekintünk, akik több éves munkájuk gyümölcsét hozzák el ilyenkor a piacra? Ne várjunk a vásárlással az utolsó délelőttig, követelve az „akciót”, ne hagyjuk alkudozva megkeseríteni az ünnepvárás közös örömét. Bizony, méltó a munkás az ő bérére…

Szöveg és kép: Lechner Judit 

Magyar Kurír