Ürge-Vorsatz Diána klímakutató: Ha kicsivel kevesebbet fogyasztanánk, megváltoznának a folyamatok

Ürge-Vorsatz Diána az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) alelnöke, a Közép-európai Egyetem (CEU) professzora. Tevékenységéért 2007-ben Nobel-békedíjat kapott, 2008-ban pedig tudományos munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. Hétgyermekes katolikus édesanya, 2021-ben a Budapesten megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik hírnöke volt.

– Nem kell klímakutatónak lennünk ahhoz, hogy megállapíthassuk: soha nem volt még ilyen forró a nyarunk.

– Az augusztusi értékek még nem jöttek ki, ezt tehát még nem tudjuk, de az biztos, hogy a július a valaha mért legmelegebb hónap volt Magyarországon. Különösen ijesztő, hogy a hőmérséklet átlagosan 0,8 Celsius-fokkal haladta meg a tavaly júliusi maximumot, az pedig fél fokkal az előző évit. Ez iszonyúan magas érték egy havi átlag tekintetében, és aggasztó, hogy borzasztóan gyorsan emelkedik. Emlékezhetünk, hogy itthon különösen durva volt a 2022-es esztendő, amikor a nagy aszály miatt a kukoricatermés háromnegyede és a búzatermés negyede tönkrement, sok tó kiszáradt. Európában, sőt az egész világon a tavalyi nyár volt az eddigi legforróbb. Most megint itt tartunk. Globális szinten tizennégy hónapja folyamatosan döntjük a rekordokat. Ez azért ijesztő, mert az El Niño-hatásnak, ami fölhajtja a globális átlaghőmérsékletet, január-februárban vége volt, április után általában elmúlik. Tehát mostanra már nem volna szabad éreztetnie a hatását.

– Hogyan vonná meg a 2015-ös párizsi klímamegállapodás óta eltelt időszak mérlegét?

– Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) című, első enciklikája 2015-ben jelent meg. Ez elindított egy kegyelmi folyamatot, amelynek kiteljesedését a párizsi klímamegállapodás jelentette. Az aláírók ebben vállalták, hogy 1,5 Celsius-fok alatt tartják a globális felmelegedés mértékét. (Az értéket az ipari forradalomhoz képest mérik – a szerk.) Az eredeti terv 2 Celsius-fok lett volna, de többek között az enciklika hatására az aláírók belátták: a globális igazságtalanságokat nagyon felgyorsítja az éghajlatváltozás, ami kiemelten sújtana sok különösen sérülékeny országot. Például a kis szigetállamokat, amelyek ugyan nem tűnnének el teljesen a Föld színéről, de fennáll a veszélye annak, hogy elárasztaná őket a víz, és a területük jelentős része lakhatatlanná válna, mert a sós víz beszivárog a termőterületeikre. Emellett több afrikai és ázsiai országot is fokozottan sújt a globális felmelegedés. Ezért a felmelegedés elfogadható értékét 2 Celsius-fokról 1,5 fokra csökkentettük. 2018-ban jelent meg az új IPCC-jelentés, amely megvizsgálta, egyáltalán lehet-e még ezen a szinten, tehát 1,5 Celsius-fokon tartani a globális felmelegedést. Akkor azt mondtuk, lehet, sőt, nem csak egy út vezet Rómába, sokféleképpen elérhető ez a cél. Az akkori sokféle útból azonban mára sajnos többet kizártunk már. Azt azonban változatlanul valljuk: technikailag, sőt gazdaságilag is megvalósítható ez a cél, csak az a kérdés, mennyire támogatja a társadalom és a politika. Néhány dolgon ugyanis drasztikusan változtatnunk kellene.

– Mire gondol?

– A változtatás

nem azt jelenti, hogy vissza kellene térnünk a sötét és hideg barlangokba, de például nem volna szabad ijesztően nagy autókat gyártanunk. Annak idején kényelmesen elfértünk a Zsigulikban is.

A kis- és középkategóriás autók ma már szinte gyufásdoboznak tűnnek a hatalmas városi terepjárók mellett. Az sem feltétlenül fontos, hogy a világ minden pontjára eljussunk nyaralni. A helyzet jelenleg az: ha nagyon ügyesek lennénk, a célként meghatározott 1,5 fokot még el tudnánk érni, és ez borzasztóan fontos volna. Jelenleg 1,3 Celsius-foknál tartunk, és valószínűleg el fogjuk érni a másfél fokot. A nehézség az, hogy ez az átlaghőmérséklet az ipari forradalom előtti időben gyakorlatilag tízezer évig stabil volt, nem változott. Minden egyes tizedfok számít, tehát nagyon lényeges lenne, hogy ne menjünk tovább a melegedésben.

– Egyes vélemények szerint már a közeljövőben mediterrán éghajlatú ország leszünk.

– A nyári meleget tekintve lehet ez a benyomásunk, de soha nem leszünk mediterrán éghajlatú ország, annak ugyanis jellemzője a tenger közelsége. Mivel a kontinens közepén vagyunk, ezért a nyár és tél, valamint az éjjel és nappal közötti hőmérséklet-különbség nálunk mindig nagyobb lesz. Csapadék tekintetében is jobban állunk, mint a mediterrán országok, ahol súlyos gondot okoz a csapadékhiány. Már 2 Celsius-fokos globális hőmérséklet-emelkedésnél elérik az alkalmazkodási képességük határait.

Van az a mondás: amikor kivágtuk az utolsó fát, kifogtuk az utolsó halat és beszennyeztük az utolsó csepp folyóvizet is, akkor döbbenünk majd rá, hogy a pénzt sem megenni, sem meginni nem lehet. Vizet nem lehet gyártani. Ha elfogy, akkor elfogyott.

– Ferenc pápa sokszor beszél arról, hogy egyénileg és közösségileg is a megtérés az egyetlen út ahhoz, hogy élhetőbbé tegyük a világunkat. Keresztény tudósként mit gondol erről?

– Ez tökéletes összhangban van azzal, amit a tudomány is állít, csak ritkán merünk kimondani: ha egyre csak halmozzuk a földi értékeket és élvezeteket, a vesztünkbe rohanunk. Ha viszont nem ezt tesszük, hanem megpróbálunk létrehozni egy igazságosabb gazdaságot és társadalmat, ami sokkal jobban épít a lelki értékekre és a szociális-társadalmi jóllétre, akkor meg tudnánk állítani az éghajlatváltozást. A gazdasági növekedés helyett arra kellene fókuszálnunk, hogy harmonikusabbak legyenek a kapcsolataink, a családi viszonyaink, hogy legyen jó oktatásunk, egészségünk, közösségünk. Azaz, ahogyan Ferenc pápa is gyakran hangsúlyozza, ha mindenki egy kicsivel kevesebbet fogyasztana, attól megváltoznának a folyamatok.

– Tudományosan kijelenthető, hogy az ember tehet a kedvezőtlen tendenciák kialakulásáról?

– Egyértelműen. S mivel mi tehetünk róla, így mi vagyunk azok is, akik meg tudjuk állítani ezt a folyamatot.

– A közelmúltban a közösségi oldalán egy szuggesztív képpel írta le a jelenlegi helyzetet. Azt mondta róla: olyan, mint amikor a békát főzik a vízben.

– Létezik egy kísérlet, amely szerint ha egy békát bedobunk egy forró vízzel telt fazékba, kiugrik. Ha viszont hideg vizes fazékba tesszük, majd a vizet szép lassan melegítjük, akkor sajnos megfő a béka. Attól tartok, hogy ez történik most velünk. Mindig azt mondtuk: akkor tér majd észhez az emberiség, ha bekövetkezik egy nagy katasztrófa. Ma már azonban mindennaposak a katasztrófák. Nincs olyan híradó, ami ne azzal kezdődne, hogy valahol iszonyú nagy tüzek égnek, áradás miatt emberek vesztették életüket, a kukoricatermés felét elpusztította az aszály, tavak száradtak ki. Nem vezetünk statisztikát arról, hogy Európában hány ember hal meg a hőséghullám következtében. Kánikula idején harminc-száznyolcvan százalékkal is megnő a napi halálozás, csak a halotti anyakönyvi kivonatban a halál okaként nem a hőség, hanem a sztrók vagy a szívinfarktus szerepel. A hőhullám koraszülés okozója is lehet.

Tévhit, hogy az ember mindenhez alkalmazkodni tud, ez nincs így. Az alkalmazkodásnak sajnos megvannak a határai.

A közelmúltban ugyancsak a közösségi oldalamon írtam egy tájfutócsoportnak, hogy a nyári forróságban az Alföldön ma már nem volna szabad napközben tájfutóversenyt rendezni, mert ezzel komoly veszélynek tesszük ki az embereket. Ellene vetették: nincs rossz idő, csak rossz ruházat. Ez érvényes a hidegre, de a forróságra nem. Hiszen harminchat fokon üzemelünk, folyamatosan hőt kell leadnunk. A hőleadáshoz pedig a környezetünknek hűvösebbnek kell lennie a testhőmérsékletünknél, hiszen a hő csak a melegtől a hideg felé áramlik. Ideig-óráig el tudjuk viselni a harminchat foknál magasabb hőmérsékletet, ha tudunk eleget izzadni, de például nagy páratartalom mellett nem tudunk. Ha sporttevékenységet vagy fizikai munkát végzünk, még intenzívebben kell leadnunk a hőt, tehát még nagyobbnak kell lennie a hőmérséklet-különbségnek. Ez fizikai határ az emberi test számára. És az a baj, hogy a Föld jelentős részén nagyon hamar el fogjuk érni azt a határt, ami ma a Szaharát jellemzi, amely az év jelentős részében gyakorlatilag lakhatatlan.

Előrejelzések szerint 2070-re Indonézia, Afrika és India jó része élhetetlen hely lesz. Három és fél milliárd emberről van szó!

Sokan mondják erre: Dubajban is élnek, és ott melegebb van. Igen, de ott kizsákmányoló a gazdaság, mindenkinek van légkondicionálója. Az említett területeken viszont az emberek nagy részének a közeljövőben nemhogy légkondicionálója, de még hűtőszekrénye sem lesz. Tiszta ivóvizük sincs. Ők vagy halálra vannak ítélve, vagy el kell menekülniük az otthonukból. Még megelőzhetjük ezt, de nagyon sürgősen cselekednünk kellene.

– Keresztény klímakutatóként miben reménykedik?

– Hál’ Istennek az emberek egy részében nagyon sok a jóakarat. Sok az olyan jó megoldás, amellyel a kecske is jól lakik, és a káposzta is megmarad. Ezek közé tartoznak a jobban tervezett városok, a nulla energiás, jól megépített házak, a rengeteg faültetés.

Vigyázni kell arra is, hogy ne pazaroljuk a vizet például luxusmedencékre, mert ettől néhány embernek ugyan nagyon jó lesz, de a többiek megsülnek és elfogy az ivóvízük.

Be kellene látni végre: nem szabad, hogy ilyen irányba fejlődjön a társadalom.

– Ferenc pápa A teremtett világgal együtt remélj és cselekedj címmel adott ki üzenetet a szeptember elsejei teremtésvédelmi imanapra. Ebben így fogalmaz: „Hatalmunk (…) néhány évtized alatt őrületes ütemben nőtt. Lenyűgöző és elképesztő technológiai fejlődést értünk el, de nem vesszük észre, hogy közben rendkívül veszélyes lénnyé váltunk, aki sok élőlény életét és a saját fennmaradását is képes veszélyeztetni.” Ha jól értjük, itt arról van szó, hogy az emberi ésszel felfoghatatlan technikai fejlődéssel nem tartott lépést az emberiség erkölcsi-etikai fejlődése.

– Pontosan. Számomra az volt a legérdekesebb, amikor a mesterséges intelligenciát kitaláló leggazdagabbak is azt mondták: most álljunk meg, és gondolkozzunk inkább. Addig ne fejlesszük tovább, amíg ez az egész nincs megfelelő erkölcsi alapra helyezve.

– Üzenetében a Szentatya is figyelmeztet, hogy sürgősen erkölcsi korlátokat kell szabnunk a mesterséges intelligencia fejlesztésének.

– Nem is a technikai fejlődés az igazi gond, hanem az, hogy ennek következtében egyesek elképesztő mértékben meggazdagodtak. Néhány milliárdos gazdasági érdekei felülírtak minden józan és közérdekű megfontolást, erkölcsöt. Nagyon örülnék, ha a klímatárgyalásokon is jobban érvényre jutnának az erkölcsi megfontolások. Ha például lenne egy, a hit kérdéseinek szentelt nap, amikor morális kérdések is szóba kerülnének.

– Statisztikai adatok szerint a világ 80 leggazdagabb emberének több a vagyona, mint a 3,4 milliárd szegénynek együttvéve. A leggazdagabbak pedig bármit megtesznek annak érdekében, hogy az ő akaratuk, ideológiájuk érvényesüljön. A médiát is a saját érdekeik szolgálatába állítják.

– Így van. Befolyásolják a gondolkodásunkat, azt, hogy mit szeressünk. Elhitetik az emberekkel, hogy akkor lesz jó nekik, ha még nagyobb autót vesznek, ha sűrűn cserélgetik a mobiltelefonjukat. Holott mindenki sokkal boldogabb volna attól, ha jó lenne a házassága, a párkapcsolata, ha egészségesen, szépen élne a családjával, ha valamilyen közösséghez tartozna. Nagyon szeretem a magyar Zwack családot, mert – a részvényesek szörnyülködése ellenére – nem az a kizárólagos céljuk, hogy minél több terméket adjanak el és folyamatosan növekedjenek. Nekik az a legfontosabb, hogy a vásárlók és a dolgozók is elégedettek legyenek. Ez ad reményt nekem. Hogy sok jó embert látok magam körül, akiknek igenis fontos az erkölcs, az etika.

 

– Mi az, amit mi, keresztények tehetünk a klímaváltozás egész emberiséget károsító hatásai ellen?

– Két dolgot tudok kiemelni. Az egyik, hogy minél többet beszéljünk erről a kérdésről, foglalkozzunk vele. Ha a közösségeinkben, a plébániánkon, a családunkban, a munkahelyünkön rendszeresen beszélünk a teremtésvédelemről, azzal sokkal többet tehetünk, mintha most mondok egy praktikát. Azt nem biztos, hogy mindenki elfogadná, másoknak esetleg más elképzeléseik vannak a kivezető útról. Ha például azt mondanám, együnk kevesebb húst, elképzelhető, hogy valaki így reagálna erre: akkor inkább nem érdekel a klímaváltozás, mert nem tudok, nem akarok lemondani a húsról. Örülök, hogy egyre több prédikációt hallok, ami kapcsolódik a klímaváltozás témájához, és fontos eredmény, hogy idehaza is egyre több teremtésvédelmi csoport alakul az Egyházban.

A másik, amit megtehetünk, és ugyanilyen lényeges:

támogassuk a döntéshozókat, hiszen nem könnyű a helyzetük, amikor meghozzák a klímavédelemmel kapcsolatos határozataikat.

Lehet, hogy le kell zárniuk még egy útfelületet a biciklisávnak, és ez először nagyon sok kellemetlenséggel jár, de hosszú távon mindannyian jobban járunk ezzel.

– Tudna mégis valami konkrét tanácsot is adni, hogy mi az, amivel hozzájárulhatunk a klímaváltozás mérsékléséhez?

– Ültessünk minél több fát, de ne úgy, hogy kivágunk helyette egy másikat. Ha mindenki évente ültetne egy fát, az előremutató lenne. Ötven év kell ahhoz, hogy egy fa megnőjön, de nekünk nincs ötven évünk. Meg kell védenünk a meglévő fáinkat, most kell cselekednünk.

A tudomány kimutatta: ha holnaptól mindenki környezettudatosan élne egyénileg, akkor csupán a káros kibocsátások öt százalékát tudnánk csökkenteni.

Ha viszont rendszerszintű a változás, akkor sokkal kényelmesebben, nem nagy áldozatok árán akár hetven százalékot is meg tudunk takarítani.

Ez utóbbihoz a kormányzatok döntése és támogatása szükséges.

– Mennyire figyelnek a klímakutatók, az Ön környezetében élő emberek Ferenc pápa és a Katolikus Egyház üzeneteire?

– Nekem az a legfőbb reményem, hogy a dolgok jó irányba fordulnak. A gazdasági életben nem fognak alapvetően megváltozni a mechanizmusok. A pápának azonban óriási a szava, az erkölcsi tekintélye. Ha ennyire egyértelműen kiáll a teremtett világ védelme mellett, az hatalmas dolog. A Szentatya egyrészt eléri azokat is, akiknek nem fontosak ezek a kérdések, másrészt fölülemelkedik a politikán. Nem véletlen, hogy 2015, a Laudato si’ megjelenésének éve kegyelmi esztendő volt: megszületett a fenntartható fejlődési célokról szóló megegyezés, majd a párizsi klímamegállapodás. Ha nem jelenik meg ez az enciklika, szerintem mindez nem történik meg, vagy legalábbis nem ilyen ambícióval. Ezek a megegyezések persze nem fogják megoldani az emberiség összes baját, de jobbá tették a világot. Ezt a folyamatot a Laudato si’ katalizálta. Ugyanilyen csodálatos kezdeményezés a teremtésvédelmi imanap és az erre kiadott pápai üzenet is.

Fotó (archív): Fábián Attila

Kuzmányi István, Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Magyar Kurír