Útravaló – 2024. december 1., advent 1. vasárnapja

Buzgó vallásos zsidó ismerősöm az előző adventek egyikén mosolyogva mondta a következőt: mi, zsidók azt várjuk, hogy a Messiás eljöjjön, ti pedig azt várjátok, hogy újra eljöjjön. Ebben az egy szócskában, hogy újra, ebben van a közös múltunk különbsége. Az adventi idő, amit most elkezdünk, két részből áll. December 16-áig arra készülünk, hogy a Messiás újra eljön, 17-étől pedig arra emlékezünk, hogy már eljött. Nem kellene összecsúsznia ennek a két mozzanatnak. De sajnos minden esztendőben elkezdődik a show, és advent első napjától már minden a karácsonyról szól, pontosabban az üzletekben felhalmozott ajándékkészletek kiárusításáról.

Sorra érkeznek a nagyobb városok főtereire a karácsonyfák. Minden paramétert tudunk róluk, hány méteresek, honnan valók, milyen fajtájúak. Azt a legritkább esetben szoktuk megemlíteni, hogy a Nordmann-fenyő tíz év alatt nő kétméteresre, az ezüstfenyőnek pedig kilenc év kell ugyanehhez. Ha egy fenyőnek ilyen hosszú időre van szüksége a növekedéshez, vajon nekünk elég lesz-e huszonhét nap arra, hogy karácsonyig megváltozzunk és új emberré váljunk?

Ha az őszi búza, amit elvetünk, nagyjából kilenc hónap alatt érik be, ha egy cica, amelyik megszületik, másfél év alatt válik felnőtt macskává, ha az elefánt tizennégy év alatt nő meg, és az embert tizennyolc éves korában veszik felnőttszámba, akkor mire elég az advent huszonhét napja? Csupán ennyi időnk van arra, hogy Istenhez visszatérjünk, hogy Jézus Krisztus eljövetelét komolyan vegyük.

Amikor a közlekedési lámpa pirosra vált, megállunk előtte. A zöldre várva gyakran türelmetlenek vagyunk, ezért felszerelnek egy számlálót, ami azt mutatja, hogy mennyi van még hátra a zöldig. Az adventi visszaszámlálás huszonhétről indul. Mi mindennek kellene beleférnie ebbe a huszonhét napba?! Annak, hogy megtanuljunk rendesen imádkozni, helyesen bánni az idővel, megszeretni és megbecsülni embertársainkat, alapos szentgyónást végezni, kidobni az életünkből minden fölösleges, nem oda való kacatot. Leegyszerűsödni egészen addig, hogy szerethetők legyünk, és mi is képesek legyünk szeretni.

Jézus az evangéliumban felszólítja tanítványait: Virrasszatok és imádkozzatok! Az adventi idő a virrasztás és az imádság ideje. A ciszterci atyák rendi címerében van egy fél lábon álló darumadár. A másik – a felhúzott – lábával egy követ tart. Így válik az éberen virrasztó őrszem mintaképévé. Mert ha elalszik, akkor leejti a követ, az koppan (netán a lábára esik), és ettől felébred. Csak éber állapotban képes megtartani a követ.

Új egyházi évet kezdünk, a váltás nagyon is hangsúlyos. Jézus drámai képet fest arról, hogy milyen lesz ennek a mostani világnak az átmenete az újba. Olyan szavakat használ, amelyek mindnyájunkat mélyen megráznak: kétségbeesés a földön, rettegés a népek között, tenger zúgása, hullámok háborgása, az emberek megdermednek a rémülettől, a mindenséget összetartó erők megrendülnek.

Szorítsuk erősen mi is azt a követ, ami segít, hogy el ne aludjunk! Lehet ez az imádság köve, egy betegség köve, a mindennapi munka köve, egy számunkra nehéz ember, vagy egy kapcsolat, amit rendeznünk kell. Virrasszatok! – mondja Jézus, hogy megállhassatok az Úr színe előtt! Akár fél lábon is, teszem hozzá én.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír