Útravaló – 2024. július 7., évközi 14. vasárnap

Szent Márk evangéliumában a kereszteléskor felhangzó égi szózat után nem a Szűzanya, de még csak nem is a tanítványok vagy a meggyógyítottak mondják Istennek Jézust, hanem a gonosz lelkek, akikkel konfrontálódik az Úr csodatételei alkalmával: Tudom, ki vagy, az Isten Szentje! Az Úr Krisztus mindezek után, a hatodik fejezet tanúsága szerint, megérkezik saját falujába, ahol azok, akik több évtizede ismerik, emberségét írják körül: ács, Mária fia, többek testvére.

Ács – tektón, mai szóval élve: építési vállalkozó. A görög gondolkodásban az istenek nem piszkíthatták be kezüket az anyaggal, munkát a rabszolga végzett, az igazán szabad ember bölcseleti kérdésekkel foglalkozott. A rabbik azonban kézműves munkát is folytattak. Miközben Jézus ezt a hagyományt viszi tovább, beteljesíti a munka ószövetségi értékelését, amikor így tanít: az én Atyám mindig munkálkodik és én is munkálkodom. Eljön, hogy elkezdje helyreállítani a teremtés gonosztól megbontott rendjét, és ezzel párhuzamosan a munka világát beemeli az üdvösség rendjébe. Nemcsak azt demonstrálja, hogy a dolgos életben is egy lett velünk, hanem elénk éli: a becsületes és az üdvösség rendjébe illesztett munka végzésével ugyanígy a pihenéssel, mi is egyek lehetünk vele, mert az a Teremtőhöz való hasonulás része. Fontos ezt hangsúlyozni ma, amikor sokan éppen attól szenvednek, hogy nem adatik meg nekik a megfeszített munka élménye, vagy annak gyümölcse és a pihenés emberformáló erejének megtapasztalása.

Mária fia – Jézus testvérei. Tudjuk, a zsidóság körében nem ismert az anyáról való elnevezés, ezért e kijelentést vagy gyalázó, lekicsinylő minősítésként értelmezhetjük, vagy pedig Márk tapintatos hitvallásaként Jézus szűzi foganása mellett. És ez a kettő számunkra már össze is kapcsolható annak párhuzamaként, amit Pilátus mond a passióban: Márk evangéliumában a zsidók királyaként, Jánosnál pedig az Emberként állítja őt üldözői elé, ami gúny, de valójában hitvallás. És itt vannak Jézus testvérei, akiket az evangélium sosem hív Mária vagy az ács fiainak, nem hozza kapcsolatba őket szülőként ezekkel a „gyermekekkel”, így a korabeli szokás szerint tágabb értelemben kell látnunk alakjukat e szövegekben, feltehetőleg unokatestvérként.

Jézus isteni mivoltát felismeri a gonosz, emberségét, hozzánk tartozását pedig kimondják a názáretiek. Mindegyik ismerettel rendelkezik Jézusról, de az is közös bennük, hogy ez náluk csak információ, nem performáció, életet alakító felismerés helyett a lázadás forrása.

Márk evangéliumában az első ember, aki e két ismeretet öszszekapcsolja és hitvallásként mondja ki, a római százados lesz, a kereszt tövében: Ez az ember valóban Isten Fia volt! Mert a hit ajándéka csoda, a keresztfa gyümölcse, amit nem mi állítunk elő, hanem Isten helyez el bennünk, miként Fiát is odahelyezte Mária méhébe.

Amikor ma Krisztus keresztáldozatának megújításában lesz részünk a szentmisében, Testének és Vérnek felemeltetésekor térdre ereszkedve ismételjük mi is magunkban e szeretetteljes hitvallást, tekintetünk emeljük arra, aki megmutatja nekünk, mikor és miként kell emberségéhez hasonulnunk, s hogyan tudjuk befogadni isteni erejének köztünk való megnyilvánulását. 

Magyar Kurír