2013. 04. 09.

Inkubátort adományozott a Szombathelyi Egyházmegye a Zala Megyei Kórház gyermekosztályának. Az intenzív ellátáshoz szükséges berendezést Veres András megyéspüspök hétfőn adta át Zalaegerszegen.

2013. 03. 18.

Kelet-magyarországi településekre juttat el gyorssegélyt az Ökomenikus Segélyszervezet.

2012. 09. 29.

A kamilliánusok nyíregyházi közössége fiatal szerzetesközösség, amelyet két atya, egy testvér, valamint két jelölt alkot. A Magyar Kurír tudósítója egy napot töltött együtt Frédi atyával, a közösség vezetőjével.

2011. 12. 01.
„Az aktuális feladatok megoldása közepette ne feledkezzünk el teljes odaadásra törekedni, egészen Krisztusnak szentelni életünket” – beszélgetés Kálmán Peregrinnel a hét ferences vértanú boldoggáavatási eljárásáról.
2011. 11. 07.
Csak a közösségben élt élet értelmes és hiteles - jelentette ki Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, miután szombaton Mosonmagyaróváron átvette a Giesswein Sándor-díjat.
2011. 10. 05.
A Krakkóban rendezett Isteni irgalmasság kongresszuson az egyik tanúságtevő Joao Henrique, az Irgalmasság szövetsége alapítója volt, aki Brazíliában a szegények és kirekesztettek között teljesít szolgálatot.
2011. 09. 30.
Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda idén is megrendezi október 13. és 16. között a 72 óra kompromisszumok nélkül elnevezésű akcióját.
2011. 08. 03.
Az észak-olaszországi Lignano Sabbiadoróban rendezték meg július 23. és 30. között a Máltai Lovagrend nemzetközi táborát, amelyre 23 országból 450 résztvevő érkezett, köztük húsz magyar. A rendezvény házigazdája jövőre hazánk lesz.
2011. 07. 11.
„Szolidaritás nélkül az emberiség nem üdvözülhet. A gazdaságnak kell az ember szolgálatában állnia, nem pedig fordítva” – hangsúlyozta Sepe bíboros az olasz karitatív mozgalmak nápolyi konferenciáján.
2011. 07. 01.
A ferencesek által fenntartott gyöngyösi Autista Segítő Központban a MOL 2010-ben kiírt gyermekgyógyító program pályázatán nyert kétmillió forintból felújították és kibővítették a Snoezelen szobát.
2011. 05. 31.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Észak-Magyarországi Régiója szobrot állított az egyik alapítójának, Miskolc város posztumusz díszpolgárának, Csilla von Boeselager 70. születésnapja alkalmából.
2011. 05. 10.
Számos hasznos dologgal lett komfortosabb május első hetében a ferencesek által fenntartott gyöngyösi Autista Segítő Központ karácsondi lakóotthona, az ÉMÁSZ-alkalmazottaknak köszönhetően.
2011. 04. 29.
A Magyar Testvéri Börtöntársaság és a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete közös kezdeményezésére május 1. és 8. között kerül sor a Nemzetközi Börtönmissziós Imahétre.
2010. 12. 10.
Örömmel tölt el, hogy valóban megújultak a házak, a lakóik újra emberhez méltó körülmények közt élhetnek – nyilatkozta a Magyar Kurírnak Ternyák Csaba.
2010. 05. 17.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kiképzett katasztrófavédelmi önkéntesei is részt vesznek az árvíz elleni védekezésben. A karitatív szervezet sátoraljaújhelyi és pécsi intézményei folyamatosan fogadják az áradások miatt kitelepített családokat.
2010. 05. 05.
165 ezer dollárral, azaz 33 millió forinttal segíti a GE Alapítvány és a United Way Magyarország a Magyar Vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat, továbbá négy családsegítő központ munkáját, akik így több száz, a gazdasági válság által sújtott csa
2010. 04. 28.
A közelmúltban sokan vettek föl hitelt, és a válság miatt fennáll a veszélye, hogy ezt nem tudják fizetni. A Máltai Szeretetszolgálat rajtuk kíván segíteni egyik programjával, a Hitel-S-sel.
2010. 04. 19.
Nyolcadik alkalommal rendezte meg a Győri Egyházmegye a „Szeretet Napok” rendezvényt a Dévai Ferences Misszió javára. Április 18-án egész napos kulturális és gasztronómiai jótékonysági fesztiválra hívták a családokat. Pápai Lajos megyéspüspökkel, a r
2010. 02. 24.
Nyolcadik alkalommal rendezik meg Győrben a kétnapos jótékonysági programsorozatot, melynek célja ezúttal is az erdélyi árva, illetve szegénysorsú gyermekek megsegítése és Böjte Csaba missziójának támogatása. A Szeretet Napok rendezője a Győri Püspök
2009. 11. 20.
Több százan vettek részt csütörtökről péntekre virradó éjjel Szegeden, az ötödik alkalommal, Szent Erzsébet ünnepén megrendezett Szolidaritás Éjszakáján. A Dugonics téri tábortűznél sok hajléktalan elegyedett beszélgetésbe az érdeklődőkkel, és mind a
2009. 11. 17.
A Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészég szervezésében november 19-én, csütörtökön este 6 órától másnap reggel 6 óráig kerül sor a Szolidaritás éjszakája című rendezvényre a szegedi Dugonics téren.
2009. 10. 01.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pályázatot nyert, amelynek értelmében a Délmagyarországi Áramszolgáltató Zrt. (Démász) 2008. évi bevételének árréstöbbletéből létesített pénzalapot a rászorulók támogatására használhatja fel.
2009. 09. 21.
Szeptember 21-én, hétfőn 16 órakor adják át a Gondviselés Házában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Szervezete „Iskolakezdési támogatás” programjának kedvezményezettjei számára a cipővásárlási utalványokat.
2009. 06. 23.
Az immár 20 éve működő Magyar Máltai Szeretetszolgálat soproni szervezetének munkatársai a jövőben új környezetben dolgoznak a rászorulókért.
2009. 06. 11.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a múlt heti jégverés több mint 7000 családi ház tetőszerkezetét rongálta meg. Magyar Máltai Szeretetszolgálat számlát nyitott a rászorulók megsegítésére.
2009. 04. 14.
Hetedik alkalommal rendez a Győri Püspökség kétnapos jótékonysági programsorozatot, melynek célja ezúttal is az erdélyi árva, illetve szegénysorsú gyermekek megsegítése és Böjte Csaba missziójának támogatása.
 

Magyar Kurír Szerkesztőség | Postacím: 1364 Budapest, Pf.: 41. | Tel.: 479-20-20 Fax: 479-20-21 | E-mail: mk@katolikus.huImpresszum | Médiaajánlat