A 800 éves jáki monostor ünnepségsorozata

2014. április 25., péntek - 2014. április 27., vasárnap

Április 25-27-én, péntektől vasárnapig háromnapos rendezvénysorozattal ünneplik a jáki monostor megalapításának 800. évfordulóját.

A 800 éves jáki monostor színes programsorozatának megnyitó ünnepségére április 25-én, pénteken 18 órakor kerül sor. A jáki Szent György-templomban Vígh Andrea Liszt-díjas hárfaművész, a Magyar Zeneakadémia rektorá ad koncertet; szavalatokkal közreműködik Devecseri László, író, költő, rendező.

Az est folyamán fellép: a balogunyomi Belcanto kórus, a Botfai citerazenekar, a szombathelyi Madrigal kórus és a Savaria Szimfonikus Zenekar.

Ezt követően egy gyalogtúrára várják az érdeklődőket, akik 20 órakor indulnak Jákról. Kőszeg-Írottkő-Pornóapáti-Ják útvonalon haladva, közel 60 km-es távolságot tesznek meg az esti órákban.

Április 26-án, szombaton reggel 6 órakor gyülekeznek a környék labdarugó csapatai, hogy egy 800 percnyi labdarúgó mérkőzéssorozaton mérjék össze tudásukat a jáki füves pályán. A futni vágyók 10 órakor rajtolnak a 800 méteres futóversenyen. Az ünnepségsorozaton jelképesen végigvonul a 800-as szám, emlékeztetve a monostoralapítás évfordulójára. A gyerekeket Devecsery László interaktív gyermekműsora várja a kultúrházban.

A jáki közösségi pavilonnál kézműves kirakodóvásárt tartanak vasárnap délutánig.

Az eseménysorozat középpontjában az ünnepi nagymise áll: április 26-án, szombaton 18 órakor Veres András megyéspüspök szentmisét celebrál, melyen részt vesz Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Korzenszky Richárd tihanyi perjel. Közreműködik a pannonhalmi Szent Márton Kamarakórus Áment Lukács vezényletével. Ezt követően Sebestyén Ernő Liszt-díjas hegedűművész és Wolfgang Hamberger, valamint a Bozsodi Quartett ad koncertet. 20.30-tól a Hunyadi Lászlóból és a Bánk bánból opera áriákat énekel Kiss B. Attila Liszt-díjas tenor.

Április 27-én, vasárnap 10 órakor a Szent György-napi búcsú alkalmából bemutatott szentmisén közreműködik a jáki Szent Cecília kórus.