A nem katolikusokat is megérintették Ferenc pápa Mongóliában elhangzott szavai

Ferenc pápa – 2023. szeptember 7., csütörtök | 13:50

Giorgio Marengo bíboros, ulánbátori apostoli prefektus helyszíni interjút adott a Vatican Media tudósítójának, melyben mérleget vont Ferenc pápa 43. apostoli útjáról, amelyre mint a béke követe érkezett. Az olasz bíboros a látogatás rendkívüli kegyelmi ajándékairól számolt be, amit a pápa jelenléte jelentett ennek az alig 1500 fős katolikus közösségnek, és rajtuk keresztül egész Mongóliának.

A mindössze 49 esztendős Giorgio Marengo bíboros – akit mindenki csak Giorgio atyának hív Ulánbátorban – elmondta, hogy nagy feladat volt ennek a „gyermek egyháznak” a pápalátogatás megszervezése, de a Szentatya jelenléte óriási örömmel töltött el mindenkit, sőt felülmúlta a várakozásokat. Alázatos, egyszerű és emberközeli tanúságtétele rögtön megnyerte minden ember rokonszenvét. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapott a bíboros számos nem Egyházhoz közeli személytől is, mert a pápának sikerült érvényre juttatnia a mongol nép szépségét és eredetiségét, és beszédeiben is sok olyan elem volt, ami büszkeséggel töltötte el őket értékeik, a néphagyomány, történelmük gazdagságával kapcsolatban. Nagy hatással volt rájuk, hogy egy világhírű vallási vezető – aki ráadásul egészségi problémákkal küzd – személyesen látogatott el hozzájuk, hogy elvigye nekik a testvériség, az együttműködés, a harmónia lefegyverző üzenetét, amellyel megérintette a szívüket. Ezáltal jobban megismerték személyét és mindazt, amit képvisel – amiről eddig talán csak felületes ismereteik voltak.

Szentmise Ulánbátorban: Marengo bíboros a Szentatya előtt

A Szentatya tanúságot tett a béke követeként, a béke zarándokaként – ahogyan önmagát többször meghatározta –, ezt a távlatot erősítve az út mottójával is: „Együtt remélni”. Ezzel azt üzente, hogy van remény, hogy nem mindent a számítás, a hatalom, az elnyomás és az érdek határoz meg, hanem létezik egy tiszta, spirituális, erkölcsös világ, amely hiteles kapcsolatokra épül, és képes megteremteni a tartós béke feltételeit. Ebben az összefüggésben a pápa utalt az úgynevezett pax mongolica eszméjére is, arra az összekötő szerepre, amelyet a két nagyhatalom, Kína és Oroszország között játszhat az ország a békefolyamatban.

A vallásszabadság alapelvét is hangsúlyozta Ferenc pápa, akinek látogatásától a kicsi mongóliai egyház azt reméli, hogy ezek a magvak szárba szökkennek majd, és egyre inkább valósággá válnak, a bátor, egyenes üzenetek konkrét életprogrammá és együttműködéssé. Marengo bíboros ezzel kapcsolatban bizakodó, hiszen Mongólia betartja ígéreteit, ezért biztosan lesznek pozitív eredményei a pápa látogatásának.

Arra a kérdésre, hogy a gyerekcipőben járó mongol katolikus egyház mit remél a pápalátogatástól, az ugyancsak fiatal főpásztor elsőként a hit elmélyítését jelölte meg a hívek számára. Ez alapvető fontosságú, mint ahogyan az is, hogy a hit szépségét átalakítsák egy mélyebb, gyakorlatiasabb, a mindennapokban megélt hitté, és hogy ezt Mongólia állampolgáraiként kifejezhessék és szabadon megélhessék. Ez egy ajándék, de egyben felelősség is mindannyiuk számára. Marengo bíboros végül annak a reményének adott hangot, hogy a mongol egyház lassan felnőve nem veszíti el gyermeki lelkületét, továbbra is bizalommal hagyatkozik az Úrra, képes lesz a megbocsátásra és a kiengesztelődésre.

A 3,5 milliós lakosság körében több mint 60 ezerre tehető a különféle keresztények száma. A legfrissebb adatok szerint jelenleg 1500 katolikus hívő él Mongóliában (1995-ben mindössze 14 megkeresztelt volt), akik nyolc plébániához és egy kápolnához tartoznak. A katolikus hívek lelkipásztori ellátásáról egy püspök, 25 pap (köztük 2 mongol), 6 szeminarista, több mint 30 szerzetesnővér, 5 férfi szerzetes és 35 hitoktató gondoskodik.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

Ferenc pápa Mongóliában az Irgalmasság Háza megnyitóján