A pápa Santiago de Chilében: Boldogok, akik azért dolgoznak, hogy másoknak örömteli élete legyen!

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

„Látva a tömeget…” (Mt 5,1). Az imént hallott evangélium eme első szavai bemutatják Jézus magatartását, amellyel közelíteni akar hozzánk: ugyanaz a magatartás ez, amellyel Isten mindig meglepte népét (vö. Kiv 3,7). Jézus első magatartása a látás: övéi arcát nézi. Azok az arcok beindítják Isten mélységes szeretetét. Nem eszmék vagy fogalmak indítják meg Jézust, hanem az arcok, az emberek; az élet kiált az Életért, amelyet az Atya nekünk akar adni.

Látva a tömeget Jézus találkozik az őt követő emberek arcával, és az a legszebb, hogy az emberek pedig Jézus tekintetében találkoznak kereséseik és várakozásaik tükröződésével. Ebből a találkozásból születik a boldogságok eme felsorolása, ezek képezik azt a horizontot, amely felé haladnunk kell, erre kapunk meghívást és felhívást.

A boldogmondások nem a valósággal szembeni passzív magatartásból születnek, egy olyan megfigyelőtől sem születhetnek, aki a történések statisztikai adatainak szomorú lejegyzőjévé válik. Nem születnek vészprófétáktól, akik megelégednek azzal, hogy csalódottságot terjesszenek. De délibáboktól sem, melyek egy kattintással, azonnal elérhető boldogságot ígérnek.

Ezzel szemben a boldogmondások Jézus együttérző szívéből születnek, amely találkozik olyan férfiak és nők együttérző és együttérzésre szomjazó szívével, akik ismerik a szenvedést, ismerik az elveszettség érzését és a fájdalmat, mely akkor tölti el az embert, amikor „kicsúszik lábunk alól a talaj”, vagy amikor „álmaink szertefoszlanak” és egy egész élet munkája kárba vész; de akik még inkább ismerik a kitartást és a küzdést a boldogulásért, még inkább ismerik az újrakezdést és az újraépítést.

Micsoda tapasztalattal rendelkezik a chilei szív az újraépítésben és az új kezdetekben! Micsoda tapasztalattal rendelkeztek a talpra állásban megannyi összeomlás után! Ezt a szívet szólítja meg Jézus, hogy az befogadja a boldogságokat!

A boldogságok nem születnek kritikaszter magatartásból, és azoktól sem, akik „osztják az észt”, akik azt hiszik, mindent tudnak, de nem akarnak elköteleződni semmi és senki mellett, s így végeredményben meggátolnak minden lehetőséget arra, hogy a változás és újjáépítés folyamatai induljanak el közösségeinkben és életünkben. A boldogságok abból az irgalmas szívből születnek, amely nem fárad bele a reménykedésbe, és megtapasztalja, hogy a remény „az új nap, a mozdulatlanság kiirtása, a levertség lerázása” (Pablo Neruda: El habitante y su esperanza [A lakos és annak reményei], 5).

Azáltal, hogy boldognak mondja a szegényeket, a sírókat, a megtörteket, a szenvedőket, azokat, akik megbocsátottak…, Jézusnak az a szándéka, hogy gyökerestől kiirtsa azt a megbénító mozdulatlanságot, amelybe az kerül, aki azt hiszi, hogy a dolgokat nem lehet megváltoztatni, aki nem hisz többé az Atyaisten átalakító hatalmában, sem testvéreiben, pláne nem legkiszolgáltatottabb, szemétdombra dobott testvéreiben.

A boldogságok meghirdetésével Jézusnak az a szándéka, hogy lerázza rólunk a beletörődésnek hívott levertséget, amely elhiteti velünk, hogy könnyebben boldogulunk, ha kikerüljük a problémákat, ha elmenekülünk a többiek elől, ha elbújunk vagy bezárkózunk saját kényelmes életünkbe, ha megnyugtató fogyasztói magatartásba altatjuk magunkat (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 2). E beletörődés révén elszigetelődünk mindenkitől, eltávolodunk, elkülönülünk, süketté válunk mások életére és szenvedésére.

A boldogságok jelentik azt a bizonyos új napot mindazok számára, akik továbbra is a jövőre fogadnak, akik nem szűnnek meg álmodni, akik továbbra is engedik, hogy megérintse és vezesse őket Isten Lelke.

Milyen jót tesz nekünk, ha arra gondolunk, hogy Jézus a Cerro Renca [a hegy] vagy a Puntilla [a tengerpart] felől közeledik hozzánk, és azt mondja: „Boldogok…” Igen, boldog vagy te és te [rájuk mutat], mindegyikünk. Boldogok vagytok, akik engeditek, hogy megfertőzzön titeket Isten Lelke, és akik ezért az új napért, ezért az új Chiléért küzdötök és dolgoztok, mert tietek lesz a mennyek országa. „Boldogok, akik békét teremtenek, mert Isten fiainak hívják majd őket” (Mt 5,9).

A beletörődéssel szemben, mely hangos morajlásként aláássa kapcsolatainkat és elválaszt minket egymástól, Jézus azt mondja nekünk: boldogok, akik a kiengesztelődésért fáradoznak. Boldogok, akik képesek bepiszkolni kezüket és dolgozni, hogy mások békében élhessenek. Boldogok, akik azon vannak, hogy ne szítsanak széthúzást. Ily módon a boldogság békességszerzővé tesz minket, munkára hív, hogy a kiengesztelődés szelleme teret nyerjen közöttünk. Örömet akarsz? Boldogságot akarsz? Boldogok, akik azért dolgoznak, hogy másoknak örömteli élete legyen. Békét szeretnél? Dolgozz a békéért!

Muszáj idéznem Santiago kiváló pásztorát, aki az egyik hálaadó szertartáson ezt mondta: „»Ha békét akarsz, dolgozz az igazságosságért!« […] És ha valaki megkérdezi: »Mi az igazságosság?«, vagy ha esetleg azt gondolja, hogy csupán azt jelenti, hogy »ne lopj«, akkor elmondjuk neki, hogy létezik egy másfajta igazságosság is, az, amely megköveteli, hogy minden emberrel emberként bánjunk” (Raúl Silva Henríquez bíboros: Homília az ökumenikus hálaadó szertartáson, 1977. szeptember 18.).

A béke magvait vetni a közelség jegyében! Azzal az erővel, hogy kilépünk otthonunkból és megfigyeljük az arcokat, segítséget nyújtunk a nehéz helyzetben lévőknek, azoknak, akikkel nem emberként, nem e föld méltósággal rendelkező fiaiként bántak. Ez az egyetlen módja annak, hogy békés jövőt szőjünk, hogy újra szálakra bontható valóságot szőjünk. A béketeremtők tudják, hogy sokszor kell legyőznünk a fukarság és a nagyravágyás kisebb-nagyobb formáit, melyek abból a törekvésből fakadnak, hogy tehetősebbek legyünk, „valakik legyünk”, és mások kárára tekintélyt szerezzünk magunknak. A béketeremtők tudják: nem elég azt mondani, hogy nem ártok senkinek, mert – ahogy Szent Alberto Hurtado mondta –: „Nagyon jó, ha nem teszünk rosszat, de nagyon rossz, ha nem tesszük a jót” (Elmélkedés a rádióban, 1944. április 4.).

A béke építése olyan folyamat, amely újra egyesít minket és ösztönzi kreativitásunkat, hogy olyan kapcsolatokat tudjunk kialakítani, amelyek képesek a mellettünk lévőben nem idegent, nem ismeretlent, hanem e föld egyik fiát látni. Bízzuk magunkat a szeplőtelen Szűzre, aki a Cerro San Cristóbalról [háromszáz méter magas dombról] védelmezi és támogatja ezt a várost. Ő segítsen minket, hogy megéljük és kívánjuk a boldogságok szellemét, hogy e város minden szegletében azt suttogják egymásnak az emberek, s így azt lehessen hallani: „Boldogok, akik békét teremtenek, mert Isten fiainak hívják majd őket” (Mt 5,9).

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír