Ferenc pápa: Csak akkor tudunk szeretni, ha szabadok vagyunk a bálványoktól!

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Hallottuk a tízparancsolatból az első parancsot: „Rajtam kívül ne legyen más istened!” (Kiv 20,3). Érdemes egy kicsit elidőznünk a bálványimádás témájánál, amely nagy jelentőségű és rendkívül időszerű.

A parancs megtiltja bálvány [1] vagy képmás [2] készítését bármilyen valóságról: [3] ugyanis mindent lehet bálványnak használni. Általános emberi hajlamról van szó, mely nem kímél sem hívőket, sem ateistákat. Például mi, keresztények feltehetjük magunknak a kérdést: valójában mi az én Istenem? A hármas-egy Szeretet, vagy pedig a saját imidzsem, a személyes sikerem, akár az Egyházon belül? „A bálványimádás nemcsak a pogányság hamis kultuszait jelenti. A hit állandó kísértése marad. Annak istenítése, ami nem Isten.” [4]

Mi egy „isten” egzisztenciális szinten? Az, ami saját életünk középpontjában áll, és ami meghatározza, hogy mit teszünk és gondolunk. [5] Felnőhet valaki egy névlegesen keresztény családban, mely igazából az evangéliumtól idegen vonatkozási pontokra összpontosít. [6] Az emberi lény nem tud anélkül élni, hogy valamire ne összpontosítana. És a világ fel is kínálja a bálványok „bevásárlóközpontját”, ezek a bálványok pedig lehetnek tárgyak, imidzsek, eszmék, szerepek. Például az imádság is. Imádkoznunk kell Istenhez, a mi Atyánkhoz. Emlékszem, egy alkalommal a Buenos Aires-i egyházmegye egyik plébániájára mentem misézni, utána pedig mennem kellett bérmálni egy másik plébániára, amely egy kilométerre volt onnan. Gyalog mentem, és áthaladtam egy szép parkon. A parkban több mint ötven kisméretű asztal volt, mindegyiknél két-két szék, az emberek pedig ott ültek egymással szemben. És mit csináltak? Tarot kártyával jósoltak. Azért mentek oda, hogy a bálványnak „hódoljanak”. Ahelyett, hogy Istenhez imádkoztak volna, aki gondját viseli jövőnknek, kártyát olvasni mentek, hogy lássák jövőjüket. Ez korunk egyik bálványimádása. Kérdezem tőletek: hányan mentetek kártyajóslásra, hogy lássátok jövőtöket? Hányan mentetek tenyérjóslásra, hogy lássátok jövőtöket, ahelyett, hogy imádkoztatok volna az Úrhoz? Ez a különbség: az Úr élő, ezzel szemben minden más bálvány, hasztalan bálványimádás. Hogyan jön létre a bálványimádás? A parancs leírja ennek szakaszait: „Ne csinálj magadnak se bálványszobrot, se képmást […]. Ne borulj le előttük, és ne szolgáld őket” (Kiv 20,4–5).

A „bálványt” jelentő görög szó (eidólon) a „lát” igéből származik. [7] A bálvány egy „vízió”, mely könnyen kényszeres rögzüléssé, rögeszmévé válik. A bálvány voltaképpen önmagunk tárgyakba vagy tervekbe való kivetítése. Ezt a dinamikát használja ki például a reklám: nem a tárgyat látom önmagában, hanem úgy észlelem azt az autót, azt a mobiltelefont, azt a szerepkört – vagy más dolgokat – mint eszközt önmagam megvalósítására, egzisztenciális igényeim kielégítésére. És keresem azt, beszélek róla, gondolok rá. A gondolat, hogy birtoklom azt a tárgyat vagy megvalósítom azt a tervet, megszerzem azt az állást, csodálatos útnak tűnik a boldogság felé, toronynak az ég eléréséhez (vö. Ter 11,1–9), és mindent e cél elérésének vetek alá.

És akkor a második szakaszba lépünk: „Ne borulj le előttük!” A bálványok kultuszt követelnek, szertartásokat igényelnek; az ember leborul előttük, és mindent nekik áldoz. Az ókorban emberáldozatokat mutattak be a bálványisteneknek, de ez ma is megtörténik: a karrierért feláldozzuk gyermekeinket, elhanyagoljuk őket vagy eleve nem is vállalunk gyereket. A szépség emberi áldozatokat követel: mennyi órát eltöltünk a tükör előtt!? Egyes emberek, egyes nők mennyi pénzt kiadnak szépítkezésre?! Ez is bálványimádás! Nem helytelen dolog sminkelni magunkat, de normális keretek között, ne úgy, hogy istennőnek akarjunk látszani. A szépség emberi áldozatokat követel. A hírnév önmagunk feláldozását, ártatlanságunk és hitelességünk feladását kéri. A bálványok vérünket akarják. A pénz elrabolja az életet, a gyönyör magányba dönt. A gazdasági struktúrák emberi életeket áldoznak fel nagyobb hasznokért. Gondoljunk csak a sok munkanélküli emberre. Mi ennek az oka? Az, hogy annak a vállaltnak, annak a cégnek a tulajdonosai egyszer csak úgy döntenek, hogy elbocsátják az embereket, hogy több pénzt keressenek. A pénz istene! Képmutatóan élünk, azt tesszük és mondjuk, amit mások várnak tőlünk, mert önérvényesítésünk istene megköveteli tőlünk. És lerombolunk életeket, tönkreteszünk családokat, destruktív életmodellek markában hagyjuk a fiatalokat, csakhogy növeljük a bevételt. A kábítószer is bálvány. A fiatalok tönkreteszik egészségüket, sőt életüket, csak hogy imádva hódolhassanak a drog istenének.

Elérkeztünk a harmadik, s egyben a legtragikusabb szakaszhoz: „és ne szolgáld őket”, mondja. A bálványok szolgaságba hajtanak. Boldogságot ígérnek, de nem adják meg: már csak azért a bizonyos dologért vagy azért a vízióért élünk, egy önpusztító örvény fogságában, és várunk arra a soha meg nem érkező boldogító eredményre.

Kedves testvéreim, a bálványok életet ígérnek, de valójában elveszik azt! Az igaz Isten nem kéri, hanem adja, ajándékozza az életet. Az igaz Isten nem sikerünket vetíti elénk, hanem megtanít szeretni. Az igaz Isten nem kér gyermekeket, hanem odaadja Fiát értünk. A bálványok jövőbeli képzeteket vetítenek elénk, és azt akarják, hogy megvessük a jelent; az igaz Isten megtanít, hogyan éljünk a mindennapi, konkrét valóságban, nem jövőről alkotott hiú ábrándokkal: ma és holnap és holnapután, haladva a jövő felé. Az igaz Isten konkrétsága a bálványok cseppfolyósságával szemben. Arra hívlak benneteket, hogy gondolkodjatok el ma ezen: mennyi bálványom van, vagy melyik a legfőbb bálványom? Mert ha felismerjük saját bálványimádásainkat, az már egy kezdeti kegyelem, mely elindít a szeretet útján. A szeretet ugyanis összeegyeztethetetlen a bálványimádással: ha valami abszolúttá és érinthetetlenné válik, akkor fontosabb lesz, mint a házastárs, a gyermek vagy a barátság. A tárgyakhoz vagy egy eszméhez való ragaszkodás vakká tesz a szeretetre. És ha megyünk a bálványok vagy egy bálvány után, még arra is képesek leszünk, hogy megtagadjuk apánkat, anyánkat, gyermekeinket, feleségünket, férjünket, családunkat… a legdrágább dolgokat. A tárgyakhoz vagy egy eszméhez való ragaszkodás vakká tesz a szeretetre. Vigyétek ezt magatokkal szívetekben: a bálványok elrabolják a szeretetet, a bálványok vakká tesznek a szeretetre, s ahhoz, hogy valóban szeretni tudjunk, szabadnak kell lennünk minden bálványtól.

Mi az én bálványom? Vedd le, és dobd ki az ablakon!


JEGYZETEK

[1] A pesel szó jelentése: „eredendően fába, kőbe, de főleg fémbe vésett istenkép” (Ludwig Koehler – Walter Baumgartner: The Hebrew and Aramaic Lexicon of the Old Testament, vol. 3, 949).

[2] A temunah nagyon tág jelentésű szó, mely a „hasonlóságra, alakra” vezethető vissza; a tiltás tehát meglehetősen tág, nagyon sokféle ilyen kép lehetséges (vö. Ludwig Koehler – Walter Baumgartner: i. m., vol. 1, 504).

[3] A parancs a képeket nem önmagában tiltja – később maga Isten fogja megparancsolni Mózesnek, hogy aranykerubokat készítsen a frigyláda fedelére (vö. Kiv 25,18), később pedig kígyót bronzból (vö. Szám 21,8) –, hanem azt tiltja, hogy imádják és szolgálják azokat, vagyis valami istenné tételének, istenítésének az egész folyamatát tiltja, nem pusztán hasonmás készítését.

[4] A Katolikus Egyház katekizmusa, 2113.

[5] A héber Biblia a kánaáni bálványimádásokra utal a baal kifejezéssel, melynek jelentése: „uralom, szoros kapcsolat, olyan valóság, amelytől függ az ember”. Bálvány az, ami rendelkezik velünk, birtokba veszi szívünket, és az élet tengelyé válik (vö. Theological Lexicon of the Old Testament, vol. 1, 247–251).

[6] Vö. A Katolikus Egyház katekizmusa, 2114: „A bálványimádás az ember veleszületett vallási érzésének eltorzulása. Bálványimádók azok, »akik az Istentől a lélekbe vésett istenfogalmat nem őrá, hanem bármi másra alkalmazzák« (Órigenész: Contra Celsum, 2,40).”

[7] A görög eidólon az eidoszból származik, amelynek gyökere a látást jelentő eid (vö. Grande Lessico dell’Antico Testamento, Paideia, Brescia, 1967, vol. III, 127. hasáb).

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír