Ferenc pápa a fiatalokhoz: Most nagyobb szükségünk van kreativitásotokra, mint valaha!

Ferenc pápa – 2024. március 25., hétfő | 22:00

Öt évvel ezelőtt, 2019. március 25-én tette közzé a Szentatya az ifjúságról tartott püspöki szinódus utáni apostoli buzdítását Christus vivit – Krisztus él címmel. Az évforduló kapcsán üzenetet küldött a fiataloknak, melyben azt kéri, hogy „hallassák hangjukat”, segítsék az Egyházat, hogy „az egész Egyház ösztönzést kapjon arra, hogy felkeljen, hogy újra

Az alábbiakban Ferenc pápa teljes üzenetének fordítását közreadjuk.

Kedves fiatalok!

Krisztus él, és azt akarja, hogy élők legyetek! Ez a bizonyosság mindig örömmel tölti el szívemet, és most arra ösztönöz, hogy ezt az üzenetet küldjem nektek, öt évvel a Christus vivit megjelenése után. Ez az apostoli buzdítás a „Fiatalok, hit és hivatástisztázás” témával foglalkozó püspöki szinódus közgyűlésének a gyümölcse.

Mindenekelőtt azt szeretném, ha szavaim felébresztenék bennetek a reményt. El tudom képzelni ugyanis, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben, melyet megannyi konfliktus és szenvedés jellemez, sokan csüggedtek vagytok. Ezért abból a híradásból szeretnék veletek együtt újra elindulni, amely a remény alapja számunkra és az egész emberiség számára:

„Krisztus él!”

Ezt mindannyiatoknak mondom, külön-külön: Krisztus él, és szeret téged, végtelenül! Irántad való szeretetét nem befolyásolják a botlásaid, a hibáid.

Ő, aki életét adta érted, ahhoz, hogy szeressen téged, nem várja el, hogy tökéletes légy.

Nézz a kereszten kitárt karjaira, és „engedd, hogy újra és újra megmentsen” (CV 123), járj vele, mint egy baráttal, fogadd be életedbe, és engedd, hogy osztozzon ifjúságod örömeiben és reményeiben, szenvedéseiben és aggodalmaiban! Meglátod, utad megvilágosodik, és a legnagyobb terhek is kevésbé nehezek lesznek, mert ő fogja veled együtt hordozni őket. Ezért mindennap hívd segítségül a Szentlelket, aki „egyre beljebb visz Krisztus szívébe, hogy egyre jobban eltöltsön az ő szeretete, világossága és ereje” (CV 130).

Annyira szeretném, ha ez a híradás mindannyitokhoz eljutna, és ha mindannyian igaznak éreznétek saját életetekben, és vágyat éreznétek arra, hogy megosszátok barátaitokkal! Igen, mert

ez a nagyszerű küldetésetek: tanúságot tenni mindenkinek arról az örömről, amely a Krisztussal való barátságból fakad.

Pápaságom kezdetén, a Rio de Janeiró-i ifjúsági világtalálkozón így biztattalak benneteket: hallassátok hangotokat! „Hagan lío!” Ma is erre kérlek benneteket: hallassátok hangotokat, kiáltsátok, nem annyira hangotokkal, mint inkább életetekkel és szívetekkel ezt az igazságot: Krisztus él! Hogy az egész Egyház ösztönzést kapjon arra, hogy felkeljen, hogy újra és újra útnak induljon, és elvigye örömhírét az egész világnak.

Április 14-én emlékezünk meg arról, hogy negyven évvel ezelőtt, a megváltás szentévének keretében volt a fiatalok első nagy találkozója, melyből a későbbi ifjúsági világnapok, világtalálkozók kinőttek. Annak a jubileumi évnek a végén, 1984-ben Szent II. János Pál átadta a feszületet a fiataloknak azzal a küldetéssel, hogy vigyék körbe az egész világon, jelként és emlékeztetőül arra, hogy csak a meghalt és feltámadt Jézusban van üdvösség és megváltás. Mint jól tudjátok, ez egy korpusz nélküli fakereszt, így kíván emlékeztetni bennünket arra, hogy mindenekelőtt a feltámadás diadalát ünnepli, az élet győzelmét a halál felett, s ezzel mindenkinek azt mondja: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt” (Lk 24,5–6). Így szemléljétek Jézust:

ő élő és örömtől sugárzó, győztes a halál felett, barát, aki szeret benneteket és bennetek akar élni (vö. CV 126).

Csak így, jelenlétének fényében lesz gyümölcsöző a múltra való emlékezés, csak így lesz bátorságotok megélni a jelent, és reménnyel tekinteni a jövőbe. Így képesek lesztek szabadon felvállalni családotok, nagyszüleitek, szüleitek történetét, országotok vallási hagyományait, hogy a holnap építői, a jövő „mesteremberei” legyetek.

A Christus vivit buzdítás egy olyan Egyház gyümölcse, amely együtt akar járni, s ezért figyelve hallgat, párbeszédet folytat, és folyamatosan keresi az Úr akaratát. Ezért kértük – több mint öt évvel ezelőtt – a fiatalokról szóló szinódusra készülve, hogy sokan közületek – a világ különböző tájairól – megosszátok várakozásaitokat és vágyaitokat. Fiatalok százai jöttek Rómába, és néhány napig együtt dolgoztak, ötleteket gyűjtöttek, melyeket javaslatként fogalmaztak meg: munkájuknak köszönhetően a püspökök szélesebb és mélyebb világ- és egyházfelfogást ismerhettek meg. Ez egy igazi „szinodális kísérlet” volt, mely sok gyümölcsöt hozott, és amely előkészítette az utat egy új szinódushoz, a mostanihoz, mely éppen a szinodalitásról szól. Ahogyan ugyanis a 2018-as záródokumentumban olvassuk, „a fiatalok részvétele hozzájárult a szinodalitás »felélesztéséhez«, mely »az Egyház lényegi dimenziója«” (121).

És most, az Egyház útjának ezen új szakaszában nagyobb szükségünk van kreativitásotokra, mint valaha, hogy új utakat fedezzünk fel, mindig hűen gyökereinkhez.

Kedves fiatalok, ti egy úton lévő Egyház élő reménysége vagytok! Ezért köszönöm jelenléteteket és hozzájárulásotokat Krisztus Testének életéhez.

Kérlek benneteket: sose hiányozzon kellemes lármátok, a tiszta és erős motoréhoz hasonló húzóerőtök, az az eredeti mód, ahogyan a feltámadt Jézus örömét megélitek és hirdetitek! Imádkozom ezért, és kérlek benneteket, ti is imádkozzatok értem!

Róma, Lateráni Szent János, 2024. március 25., nagyhétfő.

Ferenc

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News (Kiemelt kép: Ferenc pápa Lisszabonban 2023. augusztus 6-án az Ifjúsági Világtalálkozón)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria