Ferenc pápa megérkezett Marseille-be

Ferenc pápa – 2023. szeptember 22., péntek | 16:50

Ferenc pápa szeptember 22-én 16.03-kor megérkezett a marseille-i nemzetközi repülőtérre. A Szentatya két napra látogat a dél-franciaországi városba, hogy részt vegyen a Földközi-tengerrel határos országok ökumenikus és vallásközi találkozójának (Rencontres méditerranéennes) záróprogramján. Ez Ferenc pápa 44. nemzetközi apostoli látogatása.

A Szentatya ma, Marseille-be való indulása előtt a Szent Márta-házban köszöntött húsz, a Szeretet Misszionáriusai vatikáni házában élő szegény nőt. A találkozón jelen volt néhány szerzetesnővér is.

Ferenc pápa, mint minden apostoli útja során, egyenként köszöntötte az újságírókat, akik a pápai gépen utaztak. Mint fogalmazott:

Marseille most „az ajtó és az ablak a Földközi-tengerre”.

Kommentálva a napokban kialakult helyzetet, ami Lampedusán és más területeken tapasztalható, ahová folyamatosan érkeznek a migránsok, úgy fogalmazott: „kegyetlenség, ami történik”, valamint az „emberség szörnyű hiánya”. „Remélem, hogy lesz erőm elmondani mindent, amit akarok” – tette hozzá a Szentatya.

Az egyik újságíró mutatott neki egy fotót, amelyen egy migráns anya látható a fiával. Ferenc pápa fájdalmát fejezte ki azok miatt, akiket – mint a képen látható nőt is – a líbiai „lágerekben” tartanak fogva, majd a tengeren csónakokra rakják őket, így többszörös veszélynek vannak kitéve.

Marseille városában szeptember 17. és 24. között tartják a Földközi-tenger térségében fekvő országok ökumenikus és vallásközi fesztiválját. A rendezvény célja, hogy találkozóra hívja a különböző felekezetekhez és vallásokhoz tartozó fiatalokat, valamint a Mediterráneum püspökeit, közösségeit és mozgalmait.

Ferenc pápa gépe szeptember 22-én 14.35-kor indult a római Fiumicino repülőtérről, és 16.03-kor landolt a marseille-i nemzetközi repülőtéren, ahol Élisabeth Borne,  Franciaország miniszterelnöke fogadta. Egy órával később a pápa a Notre-Dame de la Garde bazilikában köszönti a főegyházmegye papságát és imádkozik a Szűzanyához, majd 18 órakor a tengerbe veszett tengerészek és migránsok emlékművénél tart rövid megemlékezést a vallási vezetőkkel együtt, akikhez beszédet intéz.

Ferenc pápa szeptember 23-án, szombaton reggel a marseille-i érsekségen zárt körben találkozik néhány nélkülöző emberrel. Az apostoli látogatás központi mozzanata szombaton délelőtt 10-kor kezdődik: a Pharo palotában (Palais du Pharo) a pápa részt vesz a Rencontres méditerranéennes záróprogramján és beszédet intéz a jelenlévőkhöz.

Ugyanitt 11.30-ra tervezik a találkozót Macron köztársasági elnökkel, majd 16.15-kor Ferenc pápa a látogatását lezáró szentmisét vezeti a marseille-i Vélodrome stadionban.

A szertartást követően a Szentatya 18.45-kor érkezik a marseille-i reptérre a búcsúceremóniára, majd repülőgépe a tervek szerint 19.15-kor száll fel, és 20.50-kor érkezik vissza Rómába.

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria