Ferenc pápa a római zsinagógában: Zsidók és keresztények, mind Isten egyetlen családjához tartozunk!

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Kedves testvéreim és nővéreim!

Boldog vagyok, amiért veletek lehetek ebben a nagytemplomban. Köszönetet mondok Dr. Di Segni úrnak, Dr. Dureghello asszonynak és Gattegna ügyvéd úrnak. Köszönöm mindnyájatoknak a meleg fogadtatást! Todá Rábá! [Nagyon köszönöm!]

Első látogatásom alkalmával ebben a zsinagógában Róma püspökeként szeretném átadni nektek – kiterjesztve minden zsidó közösségre – Róma egyházának és az egész katolikus egyháznak békét kívánó testvéri üdvözletét.


Nagyon szívemen viselem a köztünk lévő kapcsolatokat. Már Buenos Airesben szokásom volt elmenni a zsinagógákba és felkeresni az ott egybegyűlt közösségeket, hogy közelről kísérjem a zsidó ünnepeket és megemlékezéseket, hogy hálát adjak az Úrnak, aki életet ad nekünk és kísér minket a történelem útján. Az idők folyamán lelki kapcsolat jött létre közöttünk, ami elősegítette a hiteles baráti kapcsolatokat, és közös erőfeszítésre sarkallt minket. A vallásközi párbeszédben alapvető fontosságú, hogy találkozzunk testvérekként és nővérekként Teremtőnk színe előtt és hálát adjunk neki; hogy tiszteljük, becsüljük egymást, és igyekezzünk együttműködni egymással. A zsidó-keresztény párbeszédben egyedülálló és különleges kötelék köt össze minket a kereszténység zsidó gyökereinek köszönhetően: zsidóknak és keresztényeknek tehát egymás testvéreinek kell érezniük magukat, akiket ugyanaz az Isten és közös, gazdag lelki örökség egyesít (vö. Nostra aetate nyilatkozat, 4), melyre támaszkodniuk és a jövőt építeniük kell.


Látogatásommal elődeim nyomdokait követem. II. János Pál pápa harminc évvel ezelőtt, 1986. április 13-án jött ide; XVI. Benedek pápa pedig napra pontosan hat évvel ezelőtt. II. János Pál akkor találta ki a „nagyobb testvérek” szép kifejezést, és valóban, bátyáink és nővéreink vagytok a hitben. Valamennyien egyetlen családhoz, Isten családjához tartozunk, aki kísér és népeként védelmez minket. Együtt, mint zsidóknak és katolikusoknak az a feladatunk, hogy felelősséget vállaljunk ezért a városért, segítséget, főleg lelki segítséget nyújtsunk, és elősegítsük a mai problémák megoldását. Kívánom, hogy egyre növekedjen e két hitközösség egymáshoz való közelsége, egymás megismerése és megbecsülése. Ezért különleges jelentősége van annak, hogy éppen ma, január 17-én jöttem hozzátok, amikor az Olasz Püspökkari Konferencia a „katolikusok és zsidók közti párbeszéd napját” tartja.

Nemrég emlékeztünk meg a II. Vatikáni Zsinat Nostra aetate kezdetű nyilatkozatának ötvenedik évfordulójáról, amely lehetővé tette a katolikus egyház és a zsidóság közötti rendszeres párbeszédet. Tavaly október 28-án a Szent Péter téren a zsidóság nagy számban jelenlévő képviselőit is köszönthettem; ezt mondtam nekik: „Különleges hálával kell Istenhez fordulnunk, amiért az utóbbi ötven évben a keresztények és zsidók közötti kapcsolat teljesen megváltozott. A közömbösség és az ellenségesség átadta helyét az együttműködésnek és a jóakaratnak. Ellenségből és idegenből baráttá és testvérré váltunk. A Nostra ætate nyilatkozattal a zsinat kijelölte a követendő utat: igent mondunk a kereszténység zsidó gyökereinek újrafelfedezésére; nemet mondunk a zsidóellenesség minden formájára, elítélünk minden abból fakadó sértegetést, hátrányos megkülönböztetést és üldözést.”


Teológiailag a Nostra aetate határozta meg első alkalommal – kifejezett módon – a katolikus egyház és a zsidóság közötti kapcsolatokat. Természetesen nem oldotta meg az összes, kettőnkre vonatkozó teológiai kérdést, de bátorítólag említett meg titeket, és nagyon fontos ösztönzést adott a további szükséges reflexiónak. Ezzel kapcsolatban 2015. december 10-én a Zsidósággal való Vallási Kapcsolatok Bizottsága új dokumentumot tett közzé, amely a Nostra aetate publikálása óta eltelt utóbbi évtizedek során felmerült teológiai kérdésekkel foglalkozik. A zsidó-katolikus párbeszéd teológiai dimenzióját érdemes egyre mélyebben megismerni, és szeretném bátorítani mindazokat, akik részt vesznek ebben a párbeszédben, hogy haladjanak előre bölcs megfontolással és kitartóan. Éppen teológiai szempontból látható világosan a keresztényeket és zsidókat összekötő elszakíthatatlan kötelék. A keresztények önmaguk megértése érdekében nem tehetik meg, hogy ne utaljanak zsidó gyökereikre, az egyház pedig, bár a Krisztusba vetett hiten keresztüli üdvösséget vallja, elismeri az ószövetség visszavonhatatlanságát és Isten állandó, hűséges szeretetét Izrael iránt.


A teológiai kérdésekkel együtt nem szabad szem elől téveszteni azokat a nagy kihívásokat, amelyekkel a mai világnak szembe kell néznie. Ilyen az átfogó ökológia kihívása, amely elsődleges jelentőségű, mi, keresztények és zsidók pedig átadhatjuk és át kell adnunk az egész emberiségnek a Szentírásnak a teremtett világ gondozására vonatkozó üzenetét. A fegyveres konfliktusok, a háborúk, az erőszakos cselekmények és a jogtalanságok mély sebeket ejtenek az emberiségen, és arra késztetnek, hogy megerősítsük a béke és az igazságosság melletti elkötelezettségünket. Az ember ember elleni erőszaka ellentétes minden vallással, mely méltó erre a névre, de különösen is a három nagy monoteista vallással. Az élet mint Isten ajándéka szent. A tízparancsolatból az ötödik kimondja: „Ne ölj!” (Kiv 20,13). Isten az élet Istene, aki mindig kibontakoztatni és védelmezni akarja az életet, nekünk pedig, akik az ő képére és hasonlatosságára teremtettünk, ugyanezt kell tennünk. Minden emberi lény mint Isten teremtménye testvérünk, függetlenül származásától és vallási hovatartozásától. Minden emberre jó szándékkal kell tekintenünk, miként Isten teszi, aki odanyújtja irgalmas kezét mindenkinek, függetlenül hitétől és származásától, és aki gondját viseli mindenkinek, akinek szüksége van őrá: a szegényeknek, a kirekesztetteknek, a védteleneknek. Ott, ahol az életet veszély fenyegeti, még inkább feladatunk, hogy védelmezzük. Nem lehet sem az erőszaké, sem a halálé az utolsó szó Isten előtt, aki a szeretet és az élet Istene. Állhatatosan kell kérnünk, hogy segítsen minket a béke, a kiengesztelődés, a megbocsátás és az élet logikáját követni Európában, a Szentföldön, a Közel-Keleten, Afrikában és a világ minden részén.


Történelme folyamán a zsidó nép megtapasztalta az erőszakot és az üldöztetést, egészen az európai zsidók kiirtásáig a soá idején. Pusztán azért, mert a zsidó néphez tartoztak, hatmillió ember vált áldozatává a legembertelenebb barbárságnak: ezt egy olyan ideológia nevében követték el, amely az embert akarta Isten helyébe tenni. 1943. október 16-án több mint ezer férfit, nőt és gyermeket deportáltak Auschwitzba a római zsidó közösségből. Ma különösen is szeretnék megemlékezni róluk: szenvedéseiket, szorongásaikat, könnyeiket sosem szabad elfelejtenünk! A múltnak leckeként kell szolgálnia a jelen és a jövő számára! A soá arra tanít minket, hogy a legnagyobb éberségre van szükségünk, hogy azonnal felléphessünk az emberi méltóság és a béke védelmében. Szeretném kifejezni közelségemet a soá minden, ma még élő tanújához, és szeretném külön köszönteni közülük az itt jelenlévőket.

Kedves nagyobb testvéreink, valóban hálásnak kell lennünk mindazért, amit megvalósíthattunk az utóbbi ötven évben, amiért növekedett és elmélyült közöttünk a kölcsönös megismerés, a bizalom és a barátság. Kérjük együtt az Urat, hogy vezesse utunkat jó és jobb jövő felé. Istennek üdvözítő terve van velünk, miként Jeremiás próféta mondja: „Tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek” (Jer 29,11). Az Úr áldjon és oltalmazzon minket! Ragyogtassa ránk arcát, és legyen hozzánk jóságos! Fordítsa felénk arcát, és adja meg nekünk a békét! (vö. Szám 6,24–26). Shálom áléchem! [Béke reátok!]

* * *

A zsinagóga felé tartva Ferenc pápa gyalog haladt át az épület előtti téren, ahol koszorút helyezett el az 1943-ban deportált római zsidók, valamint a zsinagógánál 1982-ben történt merénylet áldozatának és sebesültjeinek emléktáblájánál.

Ferenc pápát Ruth Durughello, a római zsidó közösség elnöke és Renzo Gattegna, az olasz zsidó közösségek uniójának elnöke, valamint Riccardo Di Segni római főrabbi fogadta és vezette be a zsinagógába. A zsinagógában jelen voltak az izraeli rabbinátus, a Zsidó Világkongresszus (WJC) és számos európai ország zsidó közösségének képviselői, az olasz kormány tagjai, valamint a római muzulmán közösség imámja is.


Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va; ANSA

Magyra Kurír