Ferenc pápa a vallási vezetőkhöz Marseille-ben: Ne engedjük, hogy hajótörést szenvedjen a remény!

Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves Testvéreim!

Köszönöm, hogy itt vagytok. Előttünk a tenger, az élet forrása, de ez a hely a halált hozó hajótörések tragédiáját idézi. Azokra emlékezve gyűltünk össze, akik nem élték túl, akik nem menekültek meg. Ne szokjunk hozzá, hogy a hajótöréseket híreknek, a tengeren elhunytakat pedig számoknak tekintsük: nem, ők vezetéknevek és nevek, arcok és történetek, megszakadt életek és összetört álmok! Arra a sok testvérünkre és nővérünkre gondolok, akik félelemben fulladtak meg, a szívükben hordozott reményekkel együtt.

Ilyen dráma láttán nem szavakra, hanem tettekre van szükség. Még előbb pedig emberségre van szükség, csendre, sírásra, együttérzésre és imára.

Most egy percnyi csendre hívlak benneteket e testvéreink és nővéreink emlékére: engedjük, hogy tragédiájuk megérintsen bennünket! [Kis csend.]

A konfliktusok, a szegénység és a természeti katasztrófák elől menekülő emberek közül túl sokan találják meg a Földközi-tenger hullámaiban a végső elutasítást a jobb jövő irányuló keresésükre. Így ez a gyönyörű tenger hatalmas temetővé vált, ahol megannyi testvérünket és nővérünket a sírhanthoz való jogától is megfosztottak, és csak emberi méltóságukat temették el. A Fratellino [Öcsikém] című könyvben-tanúságtételben a főszereplő a Guineai Köztársaságból Európába vezető viszontagságos út végén ezt mondja: „Amikor a tengeren hajóba ülsz, válaszúthoz érkezel. Az egyik oldalon az élet, a másikon a halál. Más kijárat nincs” (Armets Arzallus Antia – Ibrahima Balde: Fratellino, Feltrinelli, Milano, 2021, 107).

Barátaim, előttünk is válaszút áll: az egyik oldalon a testvériség, mely jósággal termékenyíti meg az emberi közösséget; a másik oldalon a közöny, mely vérrel szennyezi a Földközi-tengert.

A civilizáció válaszútján állunk. Vagy az emberség és a testvériség kultúrája vagy a közöny kultúrája: „mindenki oldja meg, ahogy tudja”.

Nem nyugodhatunk bele, hogy emberi lényekkel árucikként bánjanak, bebörtönzik és kegyetlenül megkínozzák őket – tudjuk, hogy számos esetben, amikor elküldjük őket, a végzetük az, hogy megkínozzák és bebörtönzik őket! Nem nézhetjük tovább tétlenül a gyűlöletes emberkereskedelem és a közöny fanatizmusa által okozott hajótörések tragédiáját! A közöny fanatikussá válik. Meg kell menteni az embereket, akiket a hullámoknak kiszolgáltatva a vízbe fulladás veszélye fenyeget. Ez emberség diktálta kötelesség, civilizáltság diktálta kötelesség!

Az Ég megáld bennünket, ha a szárazföldön és a tengeren gondjainkba vesszük a leggyengébbeket, ha legyőzzük a félelem bénultságát és a bársonykesztyűvel halálra ítélő nemtörődömséget. Ebben nekünk, különböző vallások képviselőinek példát kell mutatnunk.

Isten ugyanis megáldotta Ábrahám atyánkat. Arra hívta, hogy hagyja el szülőföldjét, ő pedig „elindult anélkül, hogy tudta volna, hová megy” (Zsid 11,8).

Idegen földön vendégként és zarándokként fogadta a sátra előtt elhaladó vándorokat (vö. Ter 18): „hazájából száműzve, hontalanul, ő maga volt mindenki hazája és otthona” (Aranyszavú Szent Péter: Beszédek, 121). És „vendégszeretetének jutalmául utódot kapott” (Milánói Szent Ambrus: De officiis [A kötelességekről], II, 21). A három mediterrán egyistenhívő vallás gyökere tehát a befogadás, az idegen iránti szeretet Isten nevében. És ez létfontosságú, ha Ábrahám atyánkhoz hasonlóan mi is sikeres jövőről álmodunk. Ne feledkezzünk meg a Szentírás refrénjéről: „az árva, az özvegy, a jövevény, az idegen”. Árva, özvegy és idegen: ők azok, akikről Isten parancsa szerint gondoskodnunk kell.

Nekünk, hívőknek tehát példát kell mutatnunk a kölcsönös és testvéri befogadásban. A vallási csoportok közötti kapcsolatok gyakran nem könnyűek, a szélsőségesség átka és a fundamentalizmus ideológiai csapása rombolja a közösségek mindennapi életét. Ezzel kapcsolatban szeretném felidézni azt, amit egy innen nem messze élt ember, Isten embere írt: „Senki ne tápláljon szívében gyűlöletet felebarátja iránt, hanem inkább szeretetet, mert aki akár csak egy embert is gyűlöl, nem állhat meg nyugodtan Isten színe előtt. Isten nem hallgatja meg imáját mindaddig, amíg haragot tart szívében” (Arles-i Szent Caesarius: Beszédek, XIV, 2).

Ma Marseille is, melyet nagyfokú vallási pluralizmus jellemez, válaszút előtt áll: találkozás vagy összeütközés.

Köszönöm mindnyájatoknak, akik a találkozás útján jártok: köszönöm szolidaritásotokat és konkrét elkötelezettségeteket az emberek támogatása és integrációja mellett.

Marseille az integráció modellje. Jó, hogy a migránsokkal foglalkozó különböző szervezetekkel együtt itt van a Marseille-Espérance, ez a vallásközi párbeszédet támogató szervezet, mely a testvériséget és a békés együttélést segíti elő. Nézzünk a párbeszéd úttörőire és tanúira, például Jules Isaacra, aki a közelben élt, és nemrég volt a megemlékezés halálának hatvanadik évfordulójáról. Ti vagytok a jövő Marseille-je. Csüggedés nélkül menjetek előre, hogy ez a város Franciaország, Európa és a világ számára a remény mozaikja legyen!

Végezetül kívánságként szeretnék idézni néhány mondatot, melyeket David Sassoli mondott Bariban, egy korábbi, a Földközi-tengerről szóló találkozó alkalmával: „Bagdadban, Al Ma’mun kalifa Bölcsesség Házában zsidók, keresztények és muszlimok találkoztak, hogy a szent könyveket és a görög filozófusokat olvassák. Ma mindannyian érezzük, hívők és világiak egyaránt, hogy újra kell építenünk azt a házat, hogy tovább küzdjünk együtt a bálványok ellen, lebontsuk a falakat, hidakat építsünk, és tartalmat adjunk egy új humanizmusnak.

Nézzünk korunk mélyére, és még jobban szeressük, amikor nehéz szeretni

– azt hiszem, ez az a mag, amelyet ezekben a sorsunkra annyira odafigyelő napokban elvetünk. Ne féljünk többé a problémáktól, melyekkel a Földközi-tenger szembesít bennünket! […] Az Európai Unió és mindannyiunk számára a túlélésünk múlik rajta” (Beszéd a „Földközi-tenger, a béke határa” című reflexiós és lelkiségi találkozó alkalmából, 2020. február 22.).

Testvéreim, nővéreim, nézzünk szembe együtt a problémákkal, ne engedjük, hogy hajótörést szenvedjen a remény, közösen rakjuk össze a béke mozaikját!

Örülök, hogy sokan vagytok itt olyanok, akik a tengerre mentek, hogy megmentsétek a migránsokat. Sokszor megakadályoznak benneteket abban, hogy menjetek, mert – mondják – hiányzik valami a hajóról, ez vagy az hiányzik… Ezek a testvér elleni gyűlölet gesztusai, „egyensúlynak” álcázva. Köszönöm mindazt, amit tesztek!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír