Interjú Ferenc pápával: Amíg a kétállami megoldás nem valósul meg, az igazi béke távol a Szentföldön

A Ferenc pápával készített teljes interjú fordítását közreadjuk.

Vatikánváros. Egy január végi délutánon, a Rómát kellemesen melegítő napsütésben, a Perugino-kapun keresztül áthaladunk a Vatikán szent falai alatt, és megérkezünk a Szent Márta Ház épületéhez. Ferenc pápa mosolyogva fogad bennünket.

– Domenico Agasso: Szentatya, világunk a „darabokban zajló világháború” kellős közepén van, melytől Ön már évekkel ezelőtt óvott bennünket…

– Ferenc: Fáradhatatlanul fogom ismételni felhívásomat, mely különösen a politikai vezetőkhöz szól: állítsák le a bombákat és a rakétákat, és vessenek véget az ellenséges viselkedésnek! Mindenhol.

A háború mindig és kizárólag vereség. Mindenki számára. Csak a fegyvergyártók és fegyverkereskedők nyernek.

Globális tűzszünetre van sürgősen szükség: nem vesszük észre, vagy úgy teszünk, mintha nem látnánk, hogy a szakadék szélén állunk.

– Agasso: Létezik-e „igazságos háború”?

– Ferenc: Meg kell különböztetni a kifejezéseket, és nagyon óvatosan kell bánni velük! Ha rablók törnek be a házadba, hogy kiraboljanak és megtámadjanak, akkor megvéded magad. De nem szeretem ezt a reakciót „igazságos háborúnak” nevezni, mert ez olyan meghatározás, amellyel vissza lehet élni. Jogos és törvényes dolog megvédeni magunkat, igen. De kérem, beszéljünk inkább jogos önvédelemről, hogy elkerüljük a háborúk igazolását, melyek mindig helytelenek.”

– Agasso: Hogyan jellemezné az izraeli és palesztinai helyzetet?

– Ferenc: A konfliktus most drámaian kiszélesedik.

Létezett az egyértelmű oslói megállapodás, a kétállami megoldással. Amíg ez a megállapodás nem valósul meg, addig az igazi béke távol marad.

– Agasso: Mitől fél legjobban?

– Ferenc: A katonai eszkalációtól. A konfliktus tovább súlyosbíthatja a bolygón már most is tapasztalható feszültségeket és erőszakot. Ugyanakkor látok némi reményt, mert jelenleg zajlanak megbeszélések a hátérben, és próbálnak megállapodni. A fegyverszünet már jó eredmény lenne.

– Agasso: Mit tesz a Szentszék a közel-keleti összecsapások jelenlegi szakaszában?

– Ferenc: Kulcsfigura Pierbattista Pizzaballa bíboros, a latinok jeruzsálemi pátriárkája. Kiváló ember! Jól mozog. Elszántan próbál közvetíteni. A gázai keresztényeknek és embereknek – nem a Hamászra gondolok – joguk van a békéhez.

Videón keresztül mindennap érintkezünk a gázai plébánián lévőkkel. Zoomon keresztül találkozunk. Beszélek az emberekhez. A plébánián hatszáz ember van.

Folytatják az életüket, de mindennap szembenéznek a halállal. A másik prioritás pedig állandóan az izraeli túszok szabadon bocsátása.

– Agasso: Hogyan halad a vatikáni diplomácia az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban?

– Ferenc: Ennek a bonyolult és kényes küldetésnek a feladatát Matteo Zuppi bíborosra, az Olasz Püspöki Konferencia (CEI) elnökére bíztam: ügyes és tapasztalt, folyamatos és türelmes diplomáciai munkát végez a konfliktushelyzet felszámolása és a megbékélés légkörének megteremtése érdekében. Elment Kijevbe és Moszkvába, aztán Washingtonba és Pekingbe. A Szentszék közvetíteni próbál a fogolycsere és az ukrán civilek hazatérése érdekében. Különösen Marija Lvova-Belova asszonnyal, a gyermekjogi orosz biztossal dolgozunk együtt az Oroszországba erőszakkal elhurcolt ukrán gyermekek hazaszállításáért. Néhányan már visszatértek családjukhoz.

– Agasso: Melyek azok a pillérek, amelyekre a világbéke épülhet?

– Ferenc: Párbeszéd, párbeszéd, párbeszéd. Aztán az emberi szolidaritás és testvériség szellemének keresése. Egymás testvéreiként nem ölhetjük többé egymást! Nincs értelme!

– Agasso: Ön mindig imára hív: mennyit számít és tud-e hatni az ima, miközben a világ lángokban áll?

– Ferenc: Az ima nem elvont dolog! Küzdelem az Úrral annak érdekében, hogy adjon nekünk valamit. Az ima konkrét. Erős és hatékony.

Számít az ima! Mert előkészíti a megbékélés felé vezető utat, kopogtat Isten szívének ajtaján, hogy világosítsa meg és vezesse a béke felé az embereket.

A béke olyan ajándék, amelyet Isten még akkor is megadhat, amikor úgy tűnik, hogy a háború kérlelhetetlenül győzedelmeskedik. Ezért hangsúlyozom minden alkalommal: imádkoznunk kell a békéért.

– Agasso: Január 31. Bosco Szent Jánosnak, „a fiatalok szentjének” az ünnepe: ma mit üzen nekünk?

– Ferenc: Don Bosco egyszer azt mondta: „Ha fiatalokat akartok, és segíteni akartok nekik, dobjatok egy labdát az utcára!” A Szalézi Szent Ferenc Társaságnak és a Segítő Szűz Mária Leányai Intézménynek az alapítója képes volt megszólítani, bevonni és lelkesíteni a jövő nélküli fiúkat, és képes volt jövőt adni nekik. Hogyan? Az oratóriumokkal. A fiatalok játszottak, imádkoztak és tanultak ott. Többezer magukra hagyott, kétségbeesett, nehéz és kirekesztett életre ítélt gyermek számára Don Bosco egy méltóságot és reményt nyújtó jövő felé nyitotta meg az utat. Felvértezte őket azokkal a szellemi és lelki eszközökkel, amelyekkel leküzdhették az akadályokat és a legtöbbet hozhatták ki életükből. És mindez heves támadások közepette sikerült neki: ne feledjük, hogy Valdocco szentje a szabadkőműves és papgyűlölő Piemont korában élt, és ebben az ellenséges környezetben volt képes jobbra fordítani a fiatalokhoz való társadalmi hozzáállást abban a térségben.

Don Bosco egy kicsit megváltoztatta a történelmet. A kultúrára vonatkozó elgondolásaival is. És az azokkal folytatott beszélgetések révén is, akik ellene voltak.

– Agasso: Tavaly nyáron Lisszabonban fiatalok milliói előtt erőteljesen kiáltotta, hogy az Egyház „para todos, todos todos”, vagyis mindenkiért van: vajon az Ön pápaságának nagy kihívása az Egyház mindenki számára való nyitottá tétele?

– Ferenc: Ez a kulcs Jézus megértéséhez. Krisztus mindenkit behív. Mindenkit. Kimondottan van erről egy példabeszéde: a menyegzőről szóló példázat. A menyegzőre senki sem megy el, ezért a király elküldi szolgáit „az útkereszteződésekre, és mindenkit, akit találtok, hívjatok a menyegzőre”.

Isten Fia világossá akarja tenni, hogy nem egy kiválasztott csoportot, nem egy elitréteget akar.

Aztán van, aki talán „belopódzik”, de akkor már Isten az, aki foglalkozik vele, aki megmutatja, mi a teendő. Amikor megkérdezik tőlem: „De ezek az emberek is beléphetnek, akik ilyen nem megfelelő erkölcsi helyzetben vannak?”, én biztosítom őket: „Mindenki, ezt az Úr mondta.” Ilyen kérdések különösen az utóbbi időben, néhány döntésem után érkeznek hozzám…

– Agasso: Konkrétan a rendezetlen kapcsolatban élő és az azonos nemű párok megáldásáról lehet szó…

– Ferenc: Azt kérdezik tőlem, hogyan lehet szó erről. Én pedig azt válaszolom, hogy az evangélium mindenkinek a megszentelésére van. Természetesen feltéve, hogy jó szándék vezérli. És pontos tanítást kell adni a keresztény életről (hangsúlyozom, hogy nem a kapcsolatot, hanem a személyeket áldja meg az ember).

De mindannyian bűnösök vagyunk: miért kellene hát listát készíteni azokról a bűnösökről, akik beléphetnek az Egyházba, és egy másik listát azokról a bűnösökről, akik nem lehetnek az Egyházban? Ez nem felel meg az evangéliumnak!

– Agasso: Nagyon sokan nézték a Fabio Fazio által készített interjút a Che tempo che fa című tévéműsorban. Ebben Ön arról beszélt, hogy a magány árát kell fizetnie egy ilyen lépés után. Hogyan viseli a lázongást?

– Ferenc: Akik hevesen tiltakoznak, azok kis ideológiai csoportokhoz tartoznak. Külön eset az afrikaiak helyzete: számukra a homoszexualitás kulturális szempontból valami „ocsmány” dolog, melyet nem tolerálnak. De általánosságban bízom abban, hogy fokozatosan és derűs lélekkel mindenki megérti a Hittani Dikasztérium Fiducia supplicans kezdetű nyilatkozatának szellemét: integrálni akar, nem pedig megosztani. Arra hív, hogy fogadjuk be és bízzuk az embereket és önmagunkat Istenre.

– Agasso: Szenved a magánytól?

– Ferenc: A magány változó, mint a tavasz: ebben az évszakban gyönyörű napod lehet, napsütéssel, kék éggel és kellemes szellővel, de huszonnégy órával később már borúsra fordul és elkedvetlenít az idő. Mindannyiunknak vannak magányos időszakaink.

Aki azt mondja, hogy „nem tudom, mi az a magány”, annak hiányzik valami. Amikor egyedül érzem magam, először is imádkozom.

Amikor feszültséget érzek magam körül, próbálok nyugodt párbeszédet és vitát kezdeményezni. De mindig megyek tovább, napról napra.

– Agasso: Fél az egyházszakadástól?

– Ferenc: Nem. Az Egyházban mindig is voltak kisebb csoportok, melyek skizmatikus jellegű elgondolásaikat hangoztatták… hagyni kell, hogy hangoztassák, nekünk pedig előre kell haladnunk, előre kell néznünk.

– Agasso: A mesterséges intelligencia által fémjelzett új korszak hajnalán vagyunk: melyek az Ön reményei és aggodalmai?

– Ferenc: Minden tudományos és technológiai innovációnak emberi jellegűnek kell lennie, és lehetővé kell tennie, hogy az ember teljesen emberi maradhasson. Ha az emberi jelleg elvész, elvész az emberiség. A tömegtájékoztatás világnapjára küldött [2024-es] üzenetemben ezt írtam: „A mai korban, melyet az a veszély fenyegeti, hogy technológiában gazdag, de emberségben szegény lesz, eszmefuttatásunk csak az emberi szívből indulhat ki.”

A mesterséges intelligencia remek előrelépés, mely sok problémát megoldhat, de ha erkölcsi szempontok figyelembevétele nélkül használják, sok kárt is okozhat az embernek.

Azt a célt kell kitűzni, hogy a mesterséges intelligencia mindig összhangban legyen az ember méltóságával. Ha nem lesz meg ez a harmónia, akkor az öngyilkosság lesz.

– Agasso: Vajon talál-e még helyet Isten a robotok között?

– Ferenc: Isten mindig jelen van. Ő ezt is megoldja. Mindig közel van hozzánk, kész segíteni nekünk, akkor is, ha nem vesszük észre. Akkor is, ha nem keressük. Akkor is, amikor nem szeretjük. És ha látja, hogy féktelen sodrás áldozatává válunk, hallatja hangját. A maga útján-módján, mely felülmúl mindent és mindenkit.

– Agasso: Hogy szolgál az egészsége?

– Ferenc: Vannak öregkorral járó bajaim, de most jobban vagyok, jól vagyok.

– Agasso: Zavarja-e, hogy akárhányszor köhög egyet, már az esetleges lemondásáról beszélnek?

– Ferenc: Nem, mert a lemondás minden pápa számára lehetőség. De most nem gondolok rá. Nem zavar. Ha majd nem bírom tovább, elkezdek gondolkodni rajta. És majd átimádkozom.

– Agasso: 2024-ben milyen utazásokat tehet?

– Ferenc: Egy út Belgiumba. Egy másik Kelet-Timorba, Pápua Új-Guineába és Indonéziába, augusztusban. Aztán lehetséges egy argentínai út, de azt egyelőre „zárójelbe” teszem: a látogatás szervezése még nem kezdődött el. Ami Olaszországot illeti, májusban Veronába, júliusban pedig Triesztbe megyek.

– Agasso: Az új argentin elnök, Javier Milei az elmúlt hónapokban többször és hevesen támadta Önt: megsértődött?

– Ferenc: Nem. A kampányidőszakban a szavak jönnek és mennek.

– Agasso: Találkozik majd vele?

– Ferenc: Igen. Február 11-én lesz „Mama Antula” [Szent Józsefről nevezett María Antonia de Paz y Figueroa], a Buenos Aires-i Lelkigyakorlatos Ház alapítójának szentté avatása. A szentté avatások előtt az a szokás, hogy a sekrestyében köszöntjük az állami vezetőket. Tudom, kért időpontot, hogy beszélhessen velem: elfogadtam, így tehát fogunk találkozni.

Készen állok arra, hogy párbeszédet kezdjek vele, beszélve és meghallgatva. Mint mindenkivel.

– Agasso: Miért vezette be a gyermekek világnapját?

– Ferenc: Mert hiányzott. Úgy éreztem, szükség van rá. Novemberben a VI. Pál Teremben találkozót tartottunk több ezer gyermekkel a világ minden tájáról: nagyon jól sikerült. Május 25-én és 26-án Rómában lesz az első hivatalos világnap. A cél az, hogy elgondolkodásra és cselekvésre ösztönözzük az embereket olyan kérdések megválaszolása érdekében, mint: „Milyen világot szeretnénk hagyni felnövekvő gyermekeinkre? Milyen kilátásokkal?”

Ha meghallgatjuk és megfigyeljük őket, a gyermekek az élet tanítói számunkra, felnőttek és idősebbek számára, mert ők tiszták, őszinték és természetesek.

Minden viselkedésük, még a legbonyolultabb és megfejthetetlennek tűnő is, egy-egy lecke számunkra. Ha azon dolgozunk, hogy javukat szolgáljuk, akkor magunknak is jót teszünk. És az egész emberiségnek.

– Agasso: Milyen álma van a jövő Egyházáról?

– Ferenc: A II. Vatikáni Zsinat dogmatikai konstitúciójának, a „Dei Verbum”-nak a gyönyörű meghatározását kell követnie: „Dei Verbum religiose audiens et fidenter proclamans” [DV 1], Isten igéjét vallásos tisztelettel kell hallgatnia és bizalommal és erővel kell hirdetnie.

Olyan Egyházról álmodom, amely közel tud lenni az emberekhez a mindennapi élet konkrétumaiban és bajaiban.

Továbbra is azt gondolom, amit az „általános kongregációk” keretében, a bíborosok konklávét megelőző találkozóin mondtam: „Az Egyháznak ki kell lépnie önmagából, és a perifériák felé kell fordulnia, nemcsak a földrajzi, hanem az egzisztenciális perifériák felé is: a bűn, a fájdalom, az igazságtalanság misztériumának, a tudatlanságnak és a hit hiányának, a gondolkodásnak, a nyomorúság minden formájának a perifériái felé.”

– Agasso: Mire emlékszik a tizenegy évvel ezelőtti történelmi márciusi napok eseményeiből?

– Ferenc: A beszédem után taps tört ki, ami abban a helyzetben rendkívül nagy volt. De egyáltalán nem sejtettem, amit később sokan elárultak nekem: az a beszéd volt az én „ítéletem” [mosolyog a pápa]. Amikor kifelé tartottam a szinódusi teremből, volt egy angolul beszélő bíboros, aki meglátott, és felkiáltott: »Szép volt, amit mondtál! Szép! Szép! Olyan pápára van szükségünk, mint te!” De én nem vettem észre a kampányt, mely a megválasztásomért folyt. Egészen március 13-án ebédig, mely itt a Szent Márta Házban volt, néhány órával a döntő szavazás előtt. Miközben ebédeltünk, feltettek nekem két-három „gyanús” kérdést… Akkor azt kezdtem mondani magamban: „Itt valami furcsa dolog történik…” De azért sikerült sziesztáznom. És amikor megválasztottak, meglepő békét éreztem magamban.

– Agasso: És ma hogyan érzi magát?

– Ferenc: Plébánosnak érzem magam. Nyilvánvalóan egy nagyon nagy, világméretű plébánia plébánosának, de szeretem megőrizni a plébánosi lelkületet. Az emberek közt lenni. Ahol mindig Istent találom.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: La Stampa

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír