Útjára indítjuk a Pápa-mobilt

Hazai – 2014. október 13., hétfő | 10:08

Pápa-mobil néven október 13-án útjára indítjuk első magyar nyelvű, okostelefonokra és táblagépekre letölthető alkalmazásunkat.


Kedves Olvasónk!

A Pápa-mobil elnevezésű applikáció segítséget nyújt Ferenc pápa megnyilatkozásainak gyors és praktikus elérésére – a Twitter-üzenetektől a szerdai katekéziseken át egészen a különböző alkalmakra írott üzenetekig –, illetve a Magyar Katolikus Egyház legfrissebb híreit is az érdeklődők elé tárja. Az alkalmazás elérhető androidos készülékeken, pár héten belül pedig iOS alatt is hozzáférhetővé válik.

Ferenc pápa személye és megnyilatkozásai iránt Magyarországon is nem szűnő érdeklődés tapasztalható tavaly márciusban történt megválasztása óta, mind a katolikus hívek, mind az egyházhoz szorosan nem kötődők részéről. A mobilalkalmazás megalkotásával ennek a nagyfokú érdeklődésnek kívántunk megfelelni.

A Pápa-mobil kiindulási alapjául a külföldön már elterjedt, számos idegen nyelven elérhető alkalmazások szolgáltak (pl. The Pope App). Aki telepíti az applikációt, hiteles és hivatalos forrásból folyamatosan nyomon követheti Ferenc pápa megnyilatkozásait, és értesülhet a Magyar Katolikus Egyház legfrissebb híreiről is.

Az alkalmazás tulajdonosa és működtetője a Magyar Kurír Szerkesztősége. A Magyar Kurír a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia félhivatalos hírportálja, mely 2005 óta működik a világhálón. Korábban nyomtatásban jelent meg, 1911-ben alapították.

Az alkalmazáson belül külön rovatban jelennek meg a különböző világnapok alkalmából kiadott pápai üzenetek, a Szentatya szokásos szerdai általános kihallgatásán elhangzó katekézisek, a vasárnaponkénti Angelus, illetve – húsvéti időszakban – Regina Coeli imádságok éppúgy, mint a Szent Márta-házban hétköznap reggel mondott homíliák. Önálló rovatot kaptak a Szentatya más jelentős alkalomból mondott prédikációi, Twitter-üzenetei, illetve a magánkihallgatásokról és csoportos audienciákról szóló híradások is. A Ferenc pápával kapcsolatos egyéb cikkeket a „További hírek” rovatban olvashatják a Pápa-mobil felhasználói.

A Pápa-mobil alkalmazás használóihoz a „Hírek/Hírfolyam” rovaton keresztül a Magyar Katolikus Egyház legfrissebb hírei is eljutnak.


A Pápa-mobil, amelynek programozását és grafikai megjelenését az Ester Communications (www.estercom.hu) fejlesztette ki, a Google Play áruházban már most és ITT letölthető, és hamarosan az AppleStore-ban is elérhető lesz okostelefonokra és tabletekre egyaránt.




Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria