„Jó nekünk itt lennünk!” – Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozója tizedszer

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Idén a magyar főváros adott otthont a Csíkszeredáról, Kolozsvárról, Szatmárnémetiből, Debrecenből, Szegedről, Miskolcról, Pécsről, Pozsonyból, Sopronból, Szombathelyről és Budapestről érkező katolikus egyetemisták és lelkészeik találkozójának. A budai Magyar Szentek templomában és a Lágymányosi Ökumenikus Központban zajló programokon idén rekordszámban, kétszázan vettek részt – tájékoztatott Pákozdi István budapesti egyetemi lelkész.

A KELET főelőadását Süveges Gergő újságíró tartotta. A színes programokkal, flashmobbal, városnézéssel tarkított találkozót február 3-án a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontban farsangi bál, majd vasárnap a Magyar Szentek templomában ünnepi szentmise zárja.

A KELET idei mottója „Jó nekünk itt lennünk!” az elmélyülésre indító fő témát vezette be: a közösségek és a család szerepe az életünkben.

A rendezvény főelőadója, Süveges Gergő újságíró húsz éve dolgozik különféle médiumokban (jelenleg a Kossuth Rádióban vezet műsorokat). Négygyermekes családapaként gyakorlati példákat bemutatva beszélt a megbocsájtásról és a konfliktusok kezeléséről. A bevezetőben az apa–lánya kapcsolatról szólva felidézett egy napot, amikor egy reggeli összezördülés után arra a belátásra jutott, hogy ő volt a hibás. Úgy döntött, bocsánatot kér a lányától, és ezt meg is tette SMS-ben, és amikor este találkoztak, gyermeke szeretetteljes öleléssel fogadta őt. „Megértettem, hogy nő az apai tekintélyem, ha képes vagyok bocsánatot kérni” – összegezte.

Süveges Gergő ezután arról beszélt, fontos szembenézni azzal, hogy milyen mértékben vagyunk képesek a saját, illetve a mások érdekeit figyelembe venni. Öt embertípust sorolt fel a zsigeri viselkedés modelljeit bemutatva, madarakkal szimbolizálva ezeket. Az első a harkály-típus, aki kiáll magáért, saját érdekeit érvényesíti, és nem veszi figyelembe a másikét; a második a papagáj-típus, aki alkalmazkodó, és a béke érdekében feláldozza magát (azt ismételgeti, „igazad van”); a harmadik a strucc-típus, aki elkerüli a problémát, úgy tesz, mintha az nem is lenne; a negyedik a bagoly-típus, aki problémamegoldó, elemző, megbeszélő (túlbeszélő); az ötödik pedig a kolibri-típus, aki gyorsan kompromisszumra kész, majd ugyanilyen gyorsan, sürgetően tovább is lép a problémán.

Minden ember jellemző tulajdonsága az, ahogy zsigerből reagál a konfliktusos helyzetekben, s nem árt tudni, hogy mi melyik típusba tartozunk, sőt érdemes megismerni a mienkétől eltérő típusok előnyeit – mondta az előadó, hozzátéve, hogy minden típusnak van előnye és hátránya is különféle helyzetekben.

A továbbiakban Süveges Gergő a megbocsátásról, mint az ember lelkében zajló folyamatról beszélt (megkülönböztetve a kiengesztelődéstől, amely már a kapcsolat helyreállításról szól): a sértettség, a düh átalakításáról, és ebben Isten kegyelmének „szerepéről”.

Nem várjuk el magunktól, hogy „jó keresztényként” azonnal képesek legyünk megbocsájtani, amint megbántottak, belénk rúgtak. Ez hosszabb folyamat. Valakinek elég ehhez negyed óra, valakinek húsz évre van szüksége – mondta, majd az emmauszi tanítványok evangéliumi történetét (Lk 24,13–33) felolvasva vezette végig a hallgatóságot a megbocsátás útján. A tanítványok Jeruzsálemből jövet csalódottak, „elszomorodtak”, becsapottnak érzik magukat, majd a rejtélyes idegennel, a feltámadt Jézussal találkozva, őt felismerve minden megváltozik: „Hát nem lángolt a szívünk! (…) Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe.”

A megbántottságunkban érdemes mélyebbre néznünk, feltenni a kérdést, mi is fáj igazán? – mutatott rá az előadó. – A lelki élet ismerőitől tudjuk, hogy ilyen esetben életünk négy alapigénye közül valamelyik (vagy akár mindegyik) sérül: értékességünk tudata, a szabadságunk, a meghitt kapcsolatra, és a szeretetre való igényünk. Tudnunk kell, hogy mindannyian sérültek vagyunk, hiszen a körülöttünk élők, köztük a szüleink sem tökéletesek, nem tudnak maradéktalanul megfelelni ezen igényeinknek, és óhatatlanul sérülést okoznak.

Konfliktushelyzetben érdemes megvizsgálni – még ha megerőltető is –, hogy a megbántás során mely igényem (alapszükségletem) sérült meg igazán, ahogy az emmauszi tanítványoké is sérült, de velük együtt fedezzük fel, hogy Isten képes betölteni hiányainkat: Ő meghagyja szabad döntésemet, s odaáll mellém, személyesen engem akar, értékesnek tart és szeret.

A tanítványokra tekintve azt is láthatjuk, hogy a fájdalmuk nyomán felébred bennük a harag. Ez természetes: a harag érzelem, kikapcsolni nem tudjuk, de kezelni igen. A harag jelzi, hogy valami fáj, és annak valódi okát meg kell keresnünk. A harag, a düh kifejezésének útját pedig kinek-kinek magának kell megtalálnia, hogy azzal ne bántson mást. A következő lépés Emmausz felé az, hogy a tanítványok elkezdenek beszélni, megfigyelik, kimondják azt, ami történt. Ez mindannyiunk számára fontos lépés.

A fájdalom, a harag, a történtek megfogalmazása során megérthetem, mi zajlik bennem – hangsúlyozta Süveges Gergő. – De figyeljük meg, az evangéliumi történetben ezek után Jézus kezd beszélni, megmagyarázza a tanítványoknak mindazt, amit az Írások róla írtak.

Nagy lépés – folytatta az előadó –, amikor képessé válok kilátni magamból, ránézni a másik helyzetére, amikor a társam elkezd fontossá válni, és próbálom megérteni, hogy éppen most mi motiválja őt. Sőt, lassan azt is igyekszem látni, hogy Isten hogyan van benne az adott helyzetben: éppen úgy szereti másikat is, mint engem.

Ha Jézust magam mellé engedem, megteszi azt, amit az emmauszi tanítványokkal is tett – mondta az előadó. – Rávezet arra, hogy a kapcsolatunk valójában érték, és képes leszek belátni, hogy Isten mit tesz velem ebben a helyzetben, hogy mekkora kegyelmet ad, hogy kivezet a haragomból, szűk fókuszomból – amikor csak arra tudtam gondolni, hogy „úgy fáj, hogy elmegyek és felkötöm magam” – és megment.

Ezért mondjuk a húsvéti öröménekben, hogy „szerencsés bűn”, mert látjuk, hogy az Úr még ebből a nyomorúságból is képes kihozni azt, amit még álmodni sem mertünk, a megváltást – összegezte az előadó.

Süveges Gergő előadását egy megrázó történettel zárta, egy kislányról, akinek 13 éves korában öngyilkos lett az édesapja, és ezt nagyon sokáig képtelen volt feldolgozni. A lány évekkel később egy keresztény közösségbe került, ahol meghívták, hogy ajánljon fel egy szentmisét az édesapjáért. Jóval később, már megkeresztelt, bérmálkozott emberként osztotta meg barátaival: „Ha apám nem követ el öngyilkosságot, soha nem ismerem meg Istent.” Süveges Gergő hozzátette: ez a történet sem arról szól, hogy szükség van tragédiákra, hanem arról, hogy felfedezhetjük, a minket szerető Isten még a nagy tragédiákból is képes csodálatos változásokat elindítani az életünkben.

Fotó: Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír