A béke, ahogy Jézus adja – Biblikus előadás a Sapientia Szabadegyetem keretében

Jézus búcsúbeszédében minden időkre a béke örökségét hagyta tanítványaira, s  azokra, akik követik őt: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja.” (Jn 14,27) János evangéliumának 16. fejezetében ehhez az örökséghez jövőkép is társul: „Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem.” (Jn 16,33)

A Jézus által mondottak lelki valóságát, gazdagságát a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Bibliatudomány Tanszékének vezetője a szinoptikusok és János evangéliuma egybevetésével, a béke szó ószövetségi jelentéstartalmának kibontásával, valamint a „Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja” kijelentés értelmének megvilágításával fejtette ki.

Szatmári Györgyi elsőként az ószövetségi békefogalom sokszínűségét vázolta: több héber szó (például nahat, sheget, menuha, shalév stb.) is utal a béke valóságára, amely jelenthet kiegyensúlyozottságot; helyet, ahova el lehet vonulni; a csend nyújtotta békét; a zavartalanság állapotát, jólétet, egészséget (a betegség, sebesülés hiányát). Kétségtelen, hogy a legtöbbször a shalom szó jelenik meg a szövegekben, amit békének fordítunk, de érdemes megismerkedni a héber kifejezés árnyalataival is: harmóniában lenni a világgal; sikerre vitt vállalkozás; biztonságban megtett út (utóbbi kettőt foglalja magában a Shalom! köszöntés). A shalom a viszály, a háború végét is jelenti (amelyet az ószövetségi szemlélet szerint erőszakkal is ki lehet vívni), valamint szövetséget, kapcsolatot, amely az Úr iránti bizalomból, az Isten megbocsátásáról szerzett tapasztalatból is ered. Társadalmi téren jólétet, épséget és az igazságosság gyakorlását jelenti, valamint azt a békét, amit a hódító a meghódítottnak felajánl (amit ha az nem fogad el, megtorlás következik). A prófétai szövegekben a béke az eljövendő király uralmához kötődik (üdvösség), Isten ajándéka, a szövetségi hűségből fakad, teljes, szabad életet, jövőt jelent.

Jézus egyrészt az előbbiekben vázolt sokrétű zsidó hagyományba lép be a békeüzenetével, másrészt a kor történeti-társadalmi hátteréül szolgáló pax Augustába. Ókori források tanúsága szerint a pax romanát Augustus császár idején kétarcúság jellemezte: „az emberi nem szabadítójának” uralma alatt a társadalom alsóbb rétegei elnyomásban, bizonytalanságban éltek. A zsidók ehhez az uralomhoz vagy alkalmazkodtak, vagy a passzív ellenállást  választották, de a zelóták például fegyverekkel adtak nyomatékot véleményüknek „Augustus békéjével” kapcsolatban. 

A társadalmi-kortörténeti háttér bemutatása után Szatmári Györgyi előadásában áttért a béke evangéliumi fogalmának kifejtésére. Márknál a béke a közösséggel kapcsolatos. A 9. fejezetben olvassuk Jézus szavait: „Legyen bennetek só, és éljetek békében egymással!” (Mk 9,50) Az utóbbi igei alakról („műveljétek a békét magatok között”) a Máténál olvasható boldogmondások  „békességcselekvői” juthatnak eszünkbe. A só az ősi kultuszban a szövetség tartósságának szimbóluma (Szám 18,19; Krón 13,5; Lev 2,13), Jézusnál az apostoli hűségre, a megpróbáltatások idején az áldozatkészségre utal; a só Isten szava, amely a küldött belső valójává lesz – tette hozzá az előadó. A császári hatalom erőterében Jézus azt mondja tanítványainak, hogy aki közülük naggyá akar válni, legyen a többiek szolgája.

A jézusi békeközösséget nem urak és szolgák, hanem egymást szabadon szolgálni kívánó személyek alkotják.

Máté evangéliumában a béke („a ti békétek”) a misszióra való felkészítéssel kapcsolatos (Mt 10,12–13), az Atya iránti feltétlen engedelmesség és ingyenesség jellemzi. A tanítványi méltóság sajátja, hogy sarut és botot sem vihetnek magukkal. E kellékek elvetéséről Mózes, illetve a szentélybe belépő ószövetségi papok juthatnak eszünkbe. A jézusi tanítvány küldetése az Istenhez (a szenthez) való közelség állapotából, az alázatból fakad, ez ad méltóságot a küldöttnek. Szatmári Györgyi az előadásában arról is beszélt, hogy a Mester – Lukácsnál és Máténál is olvasható szavai szerint (Lk 12,49–53; Mt 10,35–39) – elhatárolódik attól, hogy egyes társadalmi csoportok érdekeit képviselje. Szembeállítást, széthúzást, „kardot” hoz (ezzel nem a zelótákhoz húz, gondoljunk csak a Getszemáni-kert jelenetére: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat!”), Mikeás próféta kritikus szavait követi, és elsősorban arra hívja fel a figyelmet, hogy minden nemzedéknek meg kell hoznia a saját döntését Jézus mellett vagy vele szemben:

Jézus békéje nem más, mint kapcsolat Istennel. 

A Sapientián megtartott biblikus előadás további részében arról hallhattunk, hogy Lukács két könyve (evangélium és Apostolok cselekedetei) alaphangoltságában a béke örömhírének is nevezhető. A szent szerző szemléletében a béke (görögül eiréné) a mennyből a földre érkezik, jelen van az Egyházban, s a cél az, hogy az apostolok közvetítésével eljusson az egész világra, azért, hogy nyilvánuljon meg a gyógyító és szabadító Isten uralma – foglalta össze Szatmári Györgyi. A békesség ezen „helyváltoztatását” figyelhetjük meg az angyalok (Lk 2,14) és a tanítványok kórusának (Lk 19,38) megszólalásában.

A negyedik evangéliumhoz érkezve az előadó azt hangsúlyozta, hogy a feltámadott Úr szavai („Békesség nektek!”) az újjáteremtés jegyében állnak („rájuk lehelt…” – Jn 20,22): az új állapot nem más, mint békesség Krisztusban. 

A tanítványok a világban vannak, de már nem a világból élnek. A hívőknek a béke nem a jussuk, hanem az, amivel élve a világban kell lenniük 

– magyarázta az előadó.

Jézus műve beteljesedett, de nem lezárt. 

Az elhangzottakból következik, hogy a keresztény hívő öröksége a béke, amely Isten uralmának (országának) valóságához tartozik. Az üdvösségre nyitott élet jellemzője, hogy közösségi vonatkozású (Mk); nem egyes társadalmi csoportok érdekeit képviseli, hanem döntés Jézus mellett (Mt); az irgalom és a bűnbocsánat által (Lk) a világban jellé válik (Jn). 

A keresztény hívő békéje mindenekelőtt kapcsolat Jézus Krisztussal. 

Szerző: Körössy László

Fotó: Merényi Zita 

Magyar Kurír