A békét nem lehet a boltban megvásárolni – Várszegi Asztrik mondott tanítást Siófokon

Hazai – 2023. szeptember 21., csütörtök | 19:40

Tizenharmadszor szervezték meg a Nyitott templomok napját szeptember 16-án a siófoki Szent Kilit-templomban, a 17., „Keresd a békét!” mottóval meghirdetett Ars Sacra Fesztivál rendezvénysorozat részeként. A program keretében Várszegi Asztrik pannonhalmi emeritus főapát mondott tanítást.

Nincs béke a világban, ezért nagyon fontos beszélni róla és a szeretetről – mondta Várszegi Asztrik OSB. – Az idézett mondat a szentírásból nemcsak felszólít, hanem meghív bennünket, hiszen a 34. zsoltár 12. verse így hangzik: „Fordulj el a rossztól, tedd a jót, keresd a békét és járj utána!”

Kényelmesek vagyunk, keresztények és nem keresztények, azt szeretjük, ha minden megvásárolható, márpedig a békét nem lehet a boltban megvásárolni. Tennünk kell annak érdekében, hogy utánajárjunk – hangsúlyozta az emeritus főapát.

Jézus tanításában, a hegyi beszédben azt mondja: „Boldogok a békességesek, a békességes szívűek, mert Isten gyermekeinek hívják őket”. Ez ígéretes, mert ha béke van a szívedben, akkor békében vagy Istennel is, magaddal is, és ha így képviseled a békét, akkor Isten gyermeke vagy.

Imádkozzunk a mindennapi kenyérért és szívünk békéjéért is. Mert aki kér, az kap. Kérjetek hát, és kopogtassatok, mert akkor meg fogtok lepődni, de belülről nyílik majd meg egy ajtó.

Hiszen Isten nem a felhők mögül kandikál alá, hanem a szívekből. Tehát az ajtón belül van, ott kell megszólítanunk.

Keresd tehát a békét, kopogtass, zörgess, és ajtót nyitnak – nem kívülről, hanem belülről – fogalmazott Várszegi Asztrik.

Az emeritus főapát Rónay György Szerápion legendák című művéből is idézett: „a pokol nem a mások, ha bennünk nincs pokol. Ha nincs mit égessen, fegyvertelen a láng. Mit lehet attól elvenni, aki mindent odaad? Mitől lehet megfosztani a semmiért sem törtetőt, a semmihez sem ragaszkodót?

Egy angyal mindig készen áll, hogy érted jöjjön, ha szólítod. Ezért nincs is pokol, Szerápion, ha magadban kioltod. A másokét is…

Jegyezd meg: bármely pillanatban kézen foghat – már kézen is fogott a Szabadság, és kivezet...”

A szabadság bármely pillanatban kézen foghat és kivezethet. Keresd hát a békét, járj utána, így tanít az ars sacra, a szent művészet a cselekvésre – tette hozzá a nyugalmazott pannonhalmi főapát.

*

Tizenharmadszor szervezte meg Soós Ferencné a Nyitott templomok napját a Szent Kilit-templomban, Siófokon.

A szeptember 16-án, szombaton este tartott rendezvény kezdetén Bicsár László plébános és Witzmann Mihály országgyűlési képviselő köszöntötte az egybegyűlteket.

Az esten fellépett többek között a siófoki női kar, valamint Siófok erdélyi testvérvárosából, Gyergyószentmiklósról érkezett Domokos Pál Péter női kórus.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria