A hazai szemináriumok papnövendékei a nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézetbe látogattak

Orosz Atanáz püspök homíliájában a Szent Liturgián felolvasott evangéliumi szakaszhoz (Mt 20,1–16), a szőlősgazdáról szóló példabeszédhez kapcsolódóan kiemelte:

Az Úr szőlőskertjében szeretnék dolgozni, noha ennek a szőlőművelésnek manapság egyre kevesebb munkatársa van.

Ezért nagyon össze kell fognunk, hogy mi, akik egy kertbe tartozunk – mondhatnám »egy vérből valók vagyunk« –, a munkatársi, a testvéri összetartozás szálait is erősítsük.”

„A Biblia logikája szerint mi, Krisztus tanítványai mind a tizenegyedik órától álltunk be, amikor az Úr vezényel nekünk, hogy itt az alkalmas idő, itt az üdvösség órája. Ezt különösen átéljük a nagyböjt idején – hangsúlyozta a miskolci megyéspüspök. – Azzal az énekkel kezdtük a nagyböjtöt, hogy: Íme, az alkalmas idő, itt van a bűnbánat ideje.

Különleges kiváltság a tizenegyedik órától a mennyei szőlősgazda rendelkezéseivel együttműködni és dolgozni.”

Március 9-én emlékezik meg az Egyház a szebasztei negyven szent vértanúról. Orosz Atanáz püspök az ő vértanúságukról való megemlékezéssel folytatta tanítását.

Elmondta: Licinius császár 1710 évvel ezelőtt a Keleten szolgáló légiókban tisztogatást, keresztényüldözést rendelt el. A híres 12. légióban ekkor már sok keresztény volt, ami bizonnyal fokozta Liciniusnak a keresztények iránti bizalmatlanságát. Kappadókiában elrendelte, hogy halálbüntetés terhe mellett minden kereszténynek meg kell tagadnia hitét. Agrikolaosz, Kappadókia és Kis-Arménia helytartója az ediktum tartalmát azzal a szigorú felszólítással közvetítette a hadseregnek, hogy szerezzenek érvényt neki. Ekkor lépett elő negyven keresztény katona, akik határozottan kijelentették: „Keresztény vagyok.”

Ezek a szent katonák 320 körül megtagadták a bálványok előtti áldozatbemutatást, és a megfélemlítés, a halálbüntetés fenyegetése ellenére is kereszténynek vallották magukat – emlékeztetett Orosz Atanáz püspök. – A helytartó egy különösen hideg éjszakán azt a parancsot adta ki, hogy a negyven katonának meztelenül ki kell mennie a befagyott tóra a hidegben. Egy közeli fürdőházban meleg fürdőt készítetett azoknak, akik nem maradnak állhatatosak. Az elítéltek kimentek szenvedésük helyére, és egy szívvel-lélekkel imádkoztak Istenhez:

Urunk, negyvenen kezdtük el a harcot. Ne engedd, hogy negyvennél kevesebben kapjuk meg a győzelmi koszorút!”

Az egyik katona a hideg elől a fürdőhöz melekült, hogy fölmelegedjék; azonnal meghalt. Annak a katonának azonban, aki őrséget állt a fürdőháznál, volt egy látomása: égi sereg szállt le, hogy a hős harcosok között kiossza a győzelmi koszorúkat, miként a római hadseregben szokásos volt. A látomás hatására az őr szíve megnyílt Isten kegyelmének. Ledobta ruháit, és „keresztény vagyok” kiáltással bajtársaihoz sietett a jégre, a gyengének bizonyult katona helyére.

Beállt, hogy negyvenen legyenek, hogy a negyvenedik győzelmi koszorúnak is legyen gazdája.

„Mi itt, és más szemináriumban is, jó ideig imádkozhattunk így, hogy »Uram, negyvenen kezdtük, add, hogy negyvenen végezzük.« De ma azt hiszem, hogy olykor azon imádkozunk, hogy »tizenheten kezdtük, és add, hogy tizenheten fejezzük be«. Imádkozunk azért, hogy annyian legyünk, amennyi az isteni Gondviselés szerint a szőlőműveléshez kell” – fogalmazott a miskolci megyéspüspök.

Tudjuk, hogy a legjobb szándék ellenére sem tud mindenki egyszerre „szentelődni”, hogy hivatások és sorsok különböző módon alakulhatnak. Nem a dacszövetség számít, hanem az az imádságos támogatás, amellyel egymás mellett kiállunk, ameddig csak lehet – szögezte le a főpásztor. – De

kérjük az Urat, hogy egy-egy hiányzó helyre „küldjön önfeláldozó hivatást, hogy minden győzelmi koszorúnak legyen gazdája”.

A homíliát a Szent Efrém által átmentett, a szevasztei vértanúktól származó végrendelet szavaival zárta Orosz Atanáz, melynek mondatai a miskolci püspök meggyőződése szerint egész mai közösségünkre is vonatkoznak:

Most van itt a megfelelő idő mindazok számára, akik meg akarnak menekülni. Itt az alkalom a bűnbánatra és a jótettekre mindazoknak, aki nem akarja ezeket a távolabbi jövőre halasztani. Éljetek tiszta, Istennek átadott életet!

Mindenekelőtt pedig gyakoroljátok a szeretetet! Egyedül ez vezesse tetteiteket, mert ez követi a testvériség isteni törvényét. Testvérünkben, akit látunk, a láthatatlan Istent tiszteljük.”

Szöveg: Varga-J. Bernadett

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír