A korunkban átértékelődő tekintély állt a Sapientia-nap középpontjában

Fehérváry Jákó OSB rektor köszöntőjében kiemelte, az évente kétszer megrendezett Sapientia-nap mindig ünnepi eseményt jelent. A rendezvény célja, hogy a főiskolára jellemző irányok mentén felvillantsanak témákat, melyekről más intézményekben oktató kollégákkal tudnak így együtt gondolkodni – fontos számukra az egyház eme hálózatos működése. A tekintély témája nemcsak a szerzetesek, hanem az egész emberi társadalom számára sarkalatos kérdés; keresni kell a fogódzókat, hogy el tudjuk dönteni, kiben bízhatunk – fejtette ki a rektor.

Ezt követően felolvasta Michael W. Banach érsek, apostoli nuncius köszöntő sorait, aki hangsúlyozta a téma aktualitását. A nuncius utalt rá, az Egyházban minden tekintély Jézustól származik, aki viszont arra tanít: legyünk olyanok, mint a gyermekek, illetve fogadjuk be a gyengéket, sebezhetőket. Az Egyház tekintélyét alázattal kell mérsékelni – mutatott rá a nuncius, kiemelve: a tekintély az Egyházban nem a pozícióban rejlik.

Bagyinszki Ágoston OFM rektorhelyettes, az esemény főszervezője köszöntőjében a homíliák kapcsán hét tekintélyképző mozzanatot azonosított, hangsúlyozván, hogy az Egyház tanító tekintélye nem külső nyomással ér célt, hanem motivál, ebben is eltérve a világi hatalomtól. Kiemelte, hogy korunkban a szónoknak minden korábbinál jobban kell törekednie hallgatósága megértésére.

Az első előadást Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, a konferencia védnöke tartotta; aki – mint az előadása utáni köszöntésnél kiderült – aznap ünnepelte születésnapját. „Fontos és tágas téma” – mondta, -- melyben a vita, a beszélgetés enyhülést nyújt; már a Szentírás is mintha kiemelt témaként kezelné a hatalom és tekintély kérdését. Ha a hatalom valóban Istentől származik, akkor minden tekintély – korlátok között – észszerű és jogos. Isten egymásra bízta teremtményeit, ami a hatalommegosztás útja. Martos Levente Balázs felidézte a Genezist, amikor még az égitesteket is egymásra bízza a Teremtő, majd a hatodik napon az ember uralma alá helyezi a földet. Isten a szavával, szelíd erejével uralkodik, azonban az ember nem így tesz, nem „tartja a határokat”.

Ezután a biblikus előadó szentírási helyeket vett sorra, amelyek a hatalom témáját világítják meg, elérkezvén Jézushoz, aki Úr és Mester; Király, aki szamárháton érkezik. Tanítványaira is jellemző volt a tényleges hatalomtól való megfosztottság; a gyengeség és erő paradoxona különösen is megmutatkozik Pál apostolnál. Mi teszi tekintélyessé egy közösség vezetőit, amikor maguk is csupán „megalázott követek”? – tette fel a kérdést.

Tubay Tiziano (Sapentia Főiskola; MTA) előadása a középkori egyházhoz vitte közel a hallgatóságot, képzőművészeti példák segítségével. A Triclinium Leoninum mozaikjáról mondta Gaetano Curzi művészettörténész: „III. Leó tricliniuma a hatalom ikonjait” mutatja be. A pallium új szerepéről viszont Steven A. Schoening SJ állapította meg, hogy „a pápaság sikeresen formált át egy régi hagyományt és látta el magát a hatalom eszközével”. A képzőművészeti példák sorában ezután a Maiestas Domini-ábrázolásokra tért ki az előadó, melyek szintén az uralomnak a korra jellemző megjelenítései (lásd például a jáki templomot). Bemutatta pápaság és császárság küzdelmeit a kora középkorban, III. Ince pápa uralkodásáig, aki felismerte például a kolduló rendek jelentőségét – nagy derültséget keltett a két ábrázolás, amelyet kivetített, és az azt kísérő szavai: felhívta rá a figyelmet, hogy Giotto képén Szent Ferenc szinte csak egy kézzel támasztja az Egyházat jelképező templomot – míg Fra Angelicónál Szent Domonkosnak ehhez már mind a két kezére, teljes testsúlyára szüksége van.

Schmal Dániel (PPKE) az „autoritás feltételezi az autonómiát” tézist javasolta kiindulásként. A preemptív (megelőző, előzetes – a szerk.) hatalom elismerése érveket kíván; a hagyományok tekintélyeket igazolnak, melyek preemptív módon működnek: nem kell megvizsgálni, a hagyomány eligazít. A tekintélyhez fűződő viszony azonban nem állandó; az autoritás működésmódja változott, változik a modernitásban – hangsúlyozta az előadó. – Nem eltűnnek a hagyományok, hanem másként: nem-hagyományosan működnek.

A lehetőségek terének a megváltozása érinti a hagyományt – mi a hagyomány a mai új kontextusokban, ebben a kitágult világban? Schmal Dániel példaként az eutanázia kérdését vizsgálta; rámutatott arra, hogy a gyors és könnyű halál helyett éppen az orvostudomány fejlődése miatt ma elnyúlik a haldoklás ideje.

A mai nagyon sűrű hálózatban, a komplex társadalmakban gyorsan változik a lehetőségek tere – miközben motoszkál bennünk sokszor egy érzés, mely szerint minden változatlan, csak követnünk kellene a hagyományos utat. Schmal Dániel ehelyett a hagyomány újragondolására biztatta a jelenlévőket; az alkalmazkodási kényszer felülírhatja az adottnak gondoltat – csak a célt nem írhatja felül, ami az egyensúly, a krisztusi üzenet.

Seszták István görögkatolikus pap, teológus a püspöki hivatal tekintélyéről osztotta meg gondolatait, elsősorban a Lumen gentium kezdetű zsinati dokumentumot véve vizsgálat alá, amelynek hangsúlyos pontja volt a püspöki hivatal, szerep és tekintély újragondolása – a II. Vatikáni Zsinat egyik legvitatottabb témája. Utalt a keleti katolikus egyházi vezetők nézeteire, illetve ortodox reakciókra is. A zsinat újra fölfedezte a püspöki kollegialitást, ezt azonban több évtizedes hallgatás követte.

Gájer László (PPKE) politikai hatalom és vallási tekintély kérdését vizsgálta előadásában, bevallottan szubjektíven közelítve meg egyes témákat. A politikai hatalomról kijelenthetjük, hogy akár a másik ellenállása ellenére is gyakorolják. Lord Acton 19. századi brit történész szerint a hatalom megront, korrumpál; „a történelem hálóját nem ártatlan kezek szőtték”. Ezzel együtt hatalomra szükség van, „valahová helyezned kell a bizalmadat” – fogalmazott az előadó. Kivezető utat keresve Lord Acton egy francia politikai gondolkodóhoz, Alexis de Tocqueville-hez (1805–1859) fordult, aki a kereszténységben kereste, vélte megtalálni a választ. Úgy látta: akik nem rendelkeznek a vallás autonómiára, önuralomra nevelő erejével, azok készületlenek a szabadságra. Tocqueville ugyanakkor figyelmeztetett arra is, „politikai hatalmakkal társulva a vallás sok terhes szövetséget köthet”, szolgálatukba bele is pusztulhat.

Keszeli Sándor (vatikáni Katekézis Nemzetközi Bizottsága) a világi katekéta tekintélyviszonyait vizsgálta, kiemelten támaszkodva az Evangelii gaudiumra és a Kateketikai Direktóriumra. Hangsúlyozta: tekintély és hatalom helyett napjainkban a tapasztalat vált fontosabbá. A katekézis azonosulási folyamat Krisztus és egyháza hitével, hittapasztalatával; szabadságban, belső párbeszédben kell formálódni. Már nem tűnik célravezetőnek az egyirányú, elvárásokra épülő, uniformizáló megközelítés; a passzív, gondozandó nyáj. Mi teszi hatékonyabbá az apostolkodást? Kiemelte: minden megkeresztelt méltósága azonos; mindenki evangelizátor és misszionárius; a világiaknak frontembereknek kell lenniük; mindemellett azonban a kifelé forduláshoz megtérés is szükséges. Az „egyenlő méltóság, eltérő karizmák” elvét kell ma követnünk. A katekéta mint tekintély tiszteletben tart, nem manipulál; „kreatívan igazodik a valóság adta keretekhez”; nem főszereplő a belső történéseknél; ugyanakkor vonzó, közösségbe meghívó Krisztus-képmássá szeretne válni.

Görföl Tibor (Pécsi Tudományegyetem) a német szinodális útról beszélt, a tekintély újrastrukturálásának igényéről. A német püspöki konferencia 2018-ban mutatta be a jelentést, amely hetven év abúzusait tárta fel, és az ajánlásokban az egyházi hatalom, a szexuálerkölcs és a papi életforma újragondolása is szerepelt. Ezt követően indult el a német egyházban egy önreflexív folyamat, a szinodális út (Der Synodale Weg, SW). Megemlítette a világegyház részéről érkező kételyeket, így például Marc Ouellet bíboros állásfoglalását, illetve Ferenc pápa levelét a német egyházhoz; valamint azt, hogy azonnali polarizálódás indult el a német katolikusok körében, táborokra szakadtak a hívek. Thomas Söding újszövetségi biblikus, az SW egyik fő motorja szerint a karizmákból kell kiindulni a megújulásnál, hangsúlyozva az egyházi szolgálatok egyenrangúságát.

Andok Mónika (PPKE, Kommunikáció Tanszék) az online média szerepét vizsgálta, a hálózati kommunikáció oldaláról közelítette meg a hatalom kérdését. Ma, ha felnézünk az égre, a Starlinket látjuk ott – mutatott rá, igazolva a műholdak elhelyezkedését mutató világtérképpel is, mekkora hatalmat jelent ez az iparág. Vallásszociológusokat idézett, akik rámutattak: a vallás ügyei a magánszférába kerültek át, így egyéni értelmezések is felmerülnek (Thomas Luckmann), és a tekintélyi kijelentések puszta személyes véleményekké válnak (Richard K. Fenn). Média és autoritás kérdését is érintette, a média mint hatalmi ág megjelenését; a „kapuőrzés” és a „médialogika” fogalmait ismertette a hallgatósággal. A média kiszorít bizonyos témákat, viszont előtérbe kerül a botrányos; más működési módba kényszerít. Megemlítette az online szerveződő közösségek sajátosságait, a „digitális karizmatikus erőt”, illetve dicsérte a katolikus jelenlétet az online térben, amelyre kezdetektől sok pozitív visszajelzés érkezett.

Bagyinszki Ágoston OFM, a Sapientia Főiskola Fundamentális Teológia Tanszékének vezetője a krisztusi tanítványság paradigmáját fejtette ki ismeretelméleti vonatkozásban. Mester és tanítvány viszonya a tudásátadás kontextusa, egyfajta beavatás. Jézus „tekintélyi profiljáról” gondolkodva kiemelten foglalkozott a kafarnaumi „kemény beszéddel” és az emmauszi tanítványok történetével. Ennek a tekintélyi profilnak sajátos vonása az egyenes, letisztult beszédmód: „tekintéllyel beszélt”; a „bizony, bizony mondom nektek” formulában is megjelenő episztemikus tekintély. Erre a felütésszerű „bizony, bizony”-ra válasz a belső azonosulást kifejező, lezáró „ámen”. Jézus sokrétű kapcsolatokba ágyazottan gyakorolja tekintélyét, erre jelentenek példát az ószövetségi idézetek is.

A konferencia végül kerekasztal-beszélgetéssel zárult, melynek keretében a rendezvény ideje alatt beérkezett kérdésekre válaszoltak – legtöbb kérdés az online világra, a közösségi médiára vonatkozott, ami jól mutatta az online szféra újszerű szerepét az életünkben.

Fehérváry Jákó rektor zárta le a napot, aki a pozitívumok között kiemelte: ilyen alkalmakkor különösen is megmutatkozik a Sapientia körüli közösség.

Az elhangzott előadások tavasszal kötetben is olvashatóak lesznek.

Fotó: Lambert Attila

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír