A Szent Egyed közösség is segíti a menekülteket

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szent Egyed közösség évek óta látogatja Budapesten és Pécsen a hajléktalanokat: barátaikká váltak, a hét meghatározott napjain felkeresik őket az utcákon. Ahogyan egyre több menekült érkezett hazánkba, a hajléktalanszolgálatot mindkét városban kibővítették, az önkéntesek látogatják a pályaudvarokat; vizet, ennivalót visznek az érkezőknek. Csatlakoztak a pályaudvarokon segítő civilekhez, ahogyan több más szerzetesrend és katolikus szervezet is segít, így a szociális testvérek, Teréz anya nővérei, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász. A jezsuita rend rendszeres imádságot kezdeményezett  a menekültekért.

Elkísértük a közösség tagjait Budapesten a kilencedik kerületi, Gát utcai templomba, ahol szerdánként közös imádság előzi meg a szegények szolgálatát. Az imádságból – amelyet a közösség vezetője, Szőke Péter vezet – kapott hittel, reménnyel és erővel felvértezve aztán csoportokba rendeződve elindulnak, hogy meglátogassák a város különböző pontjain élő hajléktalan barátaikat, és egy ideje a menekülteket is. Szerkesztőségünk tagjai a Nyugati pályaudvarra induló csoporttal tartottak.

A közösség tagjai vittek vizet, csomagolt élelmiszert, banánt, pelenkát, apró gyerekjátékokat. Velük ment egy keleti nyelveket beszélő barátjuk, és mint később kiderült, ez hatalmas segítség volt az európai nyelveket nem beszélő afgánoknak – és különösképpen egy kisfiúnak, akit kiszáradás fenyegetett, és akit aggódó szülei féltek kórházba vinni.

Amikor a katolikus fiatalok megérkeztek, már voltak ott civil segítők, akik a Migration Aid elnevezésű szervezethez kapcsolódva támogatják a menekülteket. Úgy tűnt, a leghatékonyabb segítség az alapvető orvosi ellátás – amit egy önkéntes doktornő biztosít – és az érkezők eligazítása a pályaudvarok között. A magyar hatóságoktól kapott magyar nyelvű dokumentumokat nem tudják értelmezni, hiszen a legtöbben a latin betűs ábécét sem ismerik. Még angol nyelvtudás birtokában sem egyértelmű számukra, melyik a városnév a magyar nyelven íródott dokumentumon, melyik táborba kell menniük, és hogyan jutnak oda. A vonatoknál a civil segítők felkészülten fogadták az érkezőket, ellátták őket vízzel, élelemmel, a Bicskére indulókat összehívták és átkísérték egy másik pályaudvarra, ahol fel tudtak szállni a vonatra. Nagyrészt az önkéntes segítőknek köszönhető, hogy a menekültek egyáltalán eljutnak a pályaudvarokra.

Egy orvos mindennap rendelés után kimegy, ott marad éjfélig, kezeli a betegeket. Jönnek mindenórás kismamák is: ők 7-8 hónapos terhesen indultak el Afganisztánból – erőltetett menetben egy hónapig tart az út, kevésbé sietve két hónapig; gyalog, vonattal, teherautóval. A doktornő figyelme mindenre kiterjedt: vigasztalt egy fiatal fiút, akin úrrá lett a pánik, és ernyedten ült a fal mellett, lázat mért a gyerekeknek, megvizsgálta a legkisebbeket, akik fáradtan pihentek szüleik karjában. Így tűnt fel egy kisfiú, akinek hasmenése volt, és mindent kihányt: mint kiderült, a kiszáradás veszélye fenyegette, és ha nem kerül sürgősen kórházba, meghal.

A pályaudvaron a menekülteket segítő önkéntesek összetartása példaértékű, ez a drámai pillanat pedig szimbolikus képe lehetne annak a szolidaritásnak, amely egységgé formálja a különbözőségeket. Zsidó orvos, keletkutató egyetemi tanár, szociális testvér, a katolikus közösség tagjai, betegjogi szakértő, hajléktalan asszony, főiskolás fiatalok, informatikus – sok-sok ember gyűlt össze Ali körül, hogy mentőt hívjanak és meggyőzzék a családot a kórházba szállítás szükségességéről. A leghatékonyabb segítséget természetesen az orvos adta, aki bátran és határozottan cselekedett; és a keleti nyelveket beszélő tanár, aki szót értett a családdal, megértette problémájukat (hogyan mennek majd tovább, hogyan maradhatna egy fiatal muzulmán nő a férje nélkül egy idegen kórházban…), és megértette velük, hogy nem kerülnek veszélybe, a kisfiú viszont csak így menekülhet meg a haláltól. Végül késve, de megérkezett a mentő, a kisfiút pedig ellátták a kórházban. Ehhez az is kellett, hogy a közösség egyik tagja, Tamás az autójával elvigye a kórházba az apukát és Imrét, aki beszélte a nyelvüket, és így meg tudta győzni a családot arról, mennyire fontos a kórházi ellátás a kicsinek, és tudott tolmácsolni az ijedt szülőknek.

Matyasovszky-Németh Márton joghallgató, a Szent Egyed közösség tagja több mint egy hete minden este kint van a pályaudvaron. Elmondta, hogy különböző helyekről jönnek az emberek, ami közös bennük, hogy mindegyikük egyformán hálás a segítségért. A napokban sokan az afgán hegyekből érkeztek, otthon pásztorkodásból éltek, nélkülözve. Egyre több a középosztálybeli, középiskolát végzett, szakmát tanult, olykor egyetemet végzett fiatal, aki azért kényszerült elhagyni szülőföldjét, mert otthonát az Iszlám Állam lebombázta, például Szíriában. Van, aki mindenét pénzzé tette – ennyi maradt meg az egész életéből, ebből próbál új egzisztenciát teremteni Európában. Sokan együtt érkeznek a törökországi menekülttáborokból, de van, hogy csak a családfők indulnak útnak, a többiek később jönnek utánuk. Jórészt afgánok és szírek, ők valóban a legsúlyosabb konfliktusok elől menekülnek. Érkeznek szép számban Fekete-Afrikából is, mert sokan már félnek a lélekvesztőkbe zsúfolódva nekivágni a Földközi-tengernek, inkább a hosszabb, de biztonságosabb utat választják. Márton találkozott már nigériai keresztény fiatalokkal is, ők nyolcan hazájukban a mérnöki karon végeztek alapképzést. Egy afgán, szintén mérnökként végzett fiatalemberrel együtt azt mondták, ők nem szeretnének továbbmenni, Magyarországon kívánnak élni és dolgozni.

Mártontól megtudtuk, hogy keresztények, zsidók, muszlimok és nem hívők egyaránt segítik a többségében muszlim menekülteket. Nagy az összetartás, őt is rögtön maguk közé fogadták a segítők, már másnap elment egyikükkel a fóti menekülttáborba, ahol jelenleg főleg gyerekek élnek. Fontosnak tartja, hogy szeretettel fogadjuk az érkezőket. Egyrészt keresztényként alapvető kötelességünk szeretettel és segítséggel fordulni ahhoz, aki elesett, másrészt a jövőnkre is hatással lesz, hogy szeretettel és megértéssel fordulunk-e feléjük. Ha egy menekült fiatal személyiségfejlődése meghatározó idején azt látja, hogy itt mosolyogva fogadja őt keresztény, zsidó, muszlim egyaránt, akkor ha majd később megkeresnék a dzsihadisták, eszébe fog ez jutni, és nem csatlakozik hozzájuk. Ez most a kiindulópont számukra, ha itt elrontjuk, utána nehéz lesz változtatni rajta. A Szent Egyed közösség önkéntese hozzátette: ezért van nagy szükség az egyház, a keresztények látható jelenlétére.

Fotó: Lambert Attila

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír