Áldás, és ne átok legyen cigánynak lenni – Ima a pharrajimos és a kislétai gyilkosság emléknapján

Smidéliusz Gábor evangélikus lelkész, Sztojka Szabina lelkész, a Magyarországi Református Egyház Cigánymissziójának vezetője mellett Radnóti Zoltán főrabbi, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke is imádsággal szolgált a megemlékezésen.

Eddig minden évben eljött az imádságra tanúságtevőként és a Sant’Egidio közösség régi barátjaként Fahidi Éva, a holokauszt túlélője, aki fültanúja volt 1944-ben Auschwitzban annak a szörnyű éjszakának, amikor felgyújtották a cigányok barakkját. Idén súlyos betegsége miatt nem tudott részt venni az eseményen, az ő felépüléséért is szólt az imádság.

Jelen voltak az alkalmon a 2008–2009-es merényletek áldozatainak hozzátartozói Kislétáról. Az évek során elmélyülő barátság és az imádság összeköti őket és a tatárszentgyörgyi családot a közösség tagjaival, vigaszt és reményt jelent a szűkölködést és félelmet ma sem nélkülöző hétköznapjaikban.

Jelenlétük, az emlékezéshez való hűségük tanúság az imádság vigasztaló erejéről.

A tatárszentgyörgyi Csorba család idén nem tudott részt venni a rendezvényen, hiányuk kézzel fogható jele volt annak, mennyire kiszolgáltott a mélyszegénységben élők élete. Amikor idénymunkára hívják őket, nem mondhatnak nemet, mert félnek, hogy legközelebb nem hívják őket, és minden egyes munkával töltött nap bevétele létfontosságú a családnak.

Részt vett a rendezvényen Vecsei Miklós, a diagnózis alapú felzárkózási stratégia végrehajtásáért felelős miniszterelnöki biztos, Radomszki Lászlóné társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, Dúl Géza, a Váci Egyházmegye cigánypasztorációs referense, Michels Antal, a Boldog Ceferino Roma Misszió plébániai kormányzója, Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője, Kuzmányi István diakónus, a Magyar Kurír főszerkesztője. 

Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség regionális felelőse köszöntötte a résztvevőket és vezette be az imádságot. Emlékeztetett, hogy korunkban végbement a kulturális klímaváltozás: a társadalom közösségekből, a miből énekre töredezik. Az én, az ego számára pedig könnyen a konfliktus válik életmóddá, csökken a szolidaritás a szegények, kitaszítottak iránt. Egy olasz szociológus egyenesen a „felebarát haláláról” írt. Elmesélte, hogy a Sant’Egidio közösségből ketten ott voltak a tettesek utolsó tárgyalásán. Az ítélet kihirdetése előtt a bíró jellemrajzot adott a gyilkosokról, arról a folyamatról, ahogyan a rasszista sorozatgyilkosságig eljutottak: a pszichológiai szakvélemény szerint „énes személyiségek” voltak. Hatalmasra nőtt egójuk számára a felebarát már halott volt. Így könnyen megölhették. A kislétai, a tatárszentgyörgyi és a többi gyilkosság arra emlékeztet bennünket, hogy széttöredezett társadalomban élünk – mondta, és hozzátette, hogy Ukrajnáért is szól az imádság.

A zsidó hagyományból idézett, amely ezt mondja: Tikkun olam – foltozd meg, javíts ki a világot. Hogyan? Ghemilut chassadim – kedvességet, jámborságot gyakorolva. Hozzátette: hisszük, hogy az imádság által hegednek be a sebek és gyógyul meg a világ. Amit Ferenc pápa a Szent István-bazilikában mondott a papoknak és szerzeteseknek, mindnyájunknak szól:

Legyetek befogadóak … de mindenekelőtt legyetek az imádság emberei, mert a történelem és a jövő ettől függ.”

A Kivonulás könyvéből felolvasott részlet kapcsán Székely János püspök homíliája kezdetén emlékeztetett, hogy amikor a fáraó halálra kínozta a rabszolgákat, a népirtás közben megjelent az élő Isten. A rabbik szerint azért az égő csipkebokorban jelent meg, mert a nép ott égett a rabszolgaság kohójában.

Isten együtt szenved a népével, ott van minden folyóba dobott kisgyerekben, ott volt Auschwitzban, Tatárszentgyörgyön, Kislétán, ott van Ukrajnában, Afrikában és mindenütt, ahol ember embert pusztít.

Amikor az ember a másik szívébe szúrja a kést, Isten szívébe szúrja, és azt pusztítja el saját lelkében, ami a leginkább emberi. Leonardo Da Vinciről idézett fel a püspök egy történetet, aki addig nem tudta folytatni az Utolsó vacsora festését, amíg bocsánatot nem kért egy szolgától, akivel rosszul bánt.

A cigány testvéreink iránti előítélet, rosszindulat a társadalom hatalmas sebe – figyelmeztetett, és felidézte, amikor érsekvadkerti káplánként közelről látta, mekkora szakadék van a társadalomban. A családokat meglátogatva fájdalmasan megtapasztalta, mit jelent a hátrányos helyzet, mit jelent egy gyerek számára, amikor a tanulás nem érték. És ezzel együtt látta a sok kincset, a család szeretetét, az Isten iránti érzékenységet, a zenei tehetséget. Somos László atyát idézte, aki még kaposfői plébánosként megosztotta egy cigány kisgyerek fájdalmas kérdését: „Mit vétettem, hogy engem Isten cigánynak teremtett?”

Bárcsak minden ember érezhetné, hogy Isten remekműve!

Sötét ideológiák teszik embertelenné a társadalmat, pusztítják a felebarátot, az énre koncentrálnak. A rabbik fordításában idézte Isten parancsát: „Szeresd felebarátodat, mert ő is olyan, mint te”. Isten képessé tesz, hogy a történelem vásznára a háború pusztítása helyett a békét fessük, és meglássuk a másik emberben a testvért – zárta reményteljes szavakkal igehirdetését Székely János püspök.

Radnóti Zoltán rabbi Salamon király szavait idézte héberül és magyarul a Példabeszédek könyvéből: „Mind a halál, mind az élet az ember szavain múlik, ki melyiket szereti, használja, annak a gyümölcse ő és a körülötte lévők”. Az emlékezés gyertyáinak tiszta fényén elmélkedve arra buzdított, hogy világos, egyértelmű legyen a beszédünk, legyen erőnk megszólalni a kirekesztés, a gyűlöletkeltés ellen.

Smidéliusz Gábor evangélikus lelkész a Jelenések könyvéből idézte, amikor Isten „letöröl minden könnyet a szemünkről”. Istenez fohászkodott, aki igazságot szolgáltat a megalázottaknak, és reményt ad akkor is, amikor tanácstalanul állunk az embertelenség előtt, akinek belekapaszkodunk ígéretébe, hogy gyógyírt csepegtet sebeinkbe.

Sztojka Szabina cigány származású református lelkész megható szavakkal fohászkodott az Úrhoz, aki egységre és szeretetre hívott mindenkit. Mivel a szakadék ott van ember és ember között, Isten és ember között, Isten bocsánatát kérte mindenkire egyenként és egyházainkra is, amiért sokszor elfeledkezünk arról, hogy ő a megbékélést akarja. Kérte, hogy gyógyítsa az egyházakat, a közösségeket, a kirekesztettség, az eltaszítottság sebeit. Azonosulva népével azért is könyörgött, hogy Isten erősítse meg őket méltóságukban, hogy emelt fővel járhassanak, annak tudatában, hogy Isten értékes teremtményei ők. Hogy nem átok cigánynak lenni, hanem áldás. Imádkozott az első osztályba készülő gyerekekért, hogy ne a kirekesztettséget tapasztalják meg; hogy a cigány emberek a kórházakba, a postára, a hivatalokba is emelt fővel mehessenek be, hogy olyan tisztelettel bánjanak velük, mint másokkal; hogy az országban, a templomokban otthon érezhessék magukat.

Tartós megbékélésért könyörgött, amelyben nem csak elviseljük, hanem értékeljük is egymást. Hogy úgy tekinthessünk egymásra, ahogy az Úr tekint ránk.

Megrendítő felsorolás következett: a romák elleni támadások helyszíneit, elkövetési módjait, áldozatait sorolták, és kérték az Urat az erőszaktól való megszabadulásért, a szolidaritásért, a békéért. Minden egyes áldozat emlékére a könyörgések alatt fiatalok gyújtottak gyertyát.

A Miatyánk elimádkozása és a béke jele után Radnóti Zoltán rabbi arámi, Székely János püspök cigány nyelven mondott áldással bocsátotta útra a kiengesztelődésért imádkozó sokszínű gyülekezetet.

Szerző: Thullner Zsuzsanna

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír