Családokat hívtak Szent Márton-évi találkozóra Pannonhalmára

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A családnap közös programja volt a Szent Márton-évben a szent örökségéhez szorosan kötődő két közösségnek, a Szombathelyi Egyházmegyének és a Pannonhalmi Főapátságnak. A bencés főapátság meghívására érkeztek a monostorba a területeiken élő családok, hogy tovább építsék kapcsolataikat. A meghirdetés pillanatától nagy volt az érdeklődés az előadást, beszélgetést, kulturális, sport, művészeti programot ígérő rendezvény iránt: egy-két nap alatt betelt a tervezett ötszáz hely – tudtuk meg Kormos Gyulától, a pannonhalmi ünnepi események kommunikációs igazgatójától. 

A résztvevőket gazdag program várta Pannonhalmán. A gyerekeket korcsoportok szerint hívták foglalkozásra, a szülők – minden korosztályt képviselő házas- és jegyespárok – pedig Pál Feri atya mentálhigiénés szakember előadására gyűltek össze az apátság újonnan épített tornatermében. 

Hogyan lehet tartósan elégedetten párkapcsolatban élni? – fogalmazta meg Pál Feri atya előadása kérdésfeltevését, és a párkapcsolati dinamikát követő úton haladva adott élményszerűen választ. Egy történetet mesélt, amelyben egy magyar és egy indiai, házasság előtt álló fiú beszélgetéséből bontakozik ki a családalapítás két, egymástól alapjaiban különböző útja: az egyik azt mondja, olyan emberrel akarok élni, akit szeretek, a másik pedig azt mondja, azt szeretem, akivel élek. Ez utóbbi arról tesz tanúbizonyságot, hogy az összetartozás is működtetni tud egy kapcsolatot, szemben azzal a felfogással, amely a szerelem meglétét tekinti az együttlét függvényének.

Az előadó a tornatermet megtöltő házas- és jegyespároknak tette fel a kérdést: miért fontos a szerelem, az arról folytatott beszéd, továbbá hogy létezik-e örök szerelem?

A mentálhigiénés szakember rámutatott arra a tényre, hogy a szerelmi szenvedély kiváltotta hormonális változás hatására élettani változás történik az emberben, amely lélektani, érzelmi, személyiségbeli átalakulást is eredményez: „a szerelem hatására kezdenek feloldódni határaim, beengedem személyes terembe a másikat, s a társam önazonosságom, identitásom részévé válik.

Rátalálok a nagy Őre, és létrejön a nagy Mi” – fogalmazott Pál Feri atya. – Az ember önazonosságának meghatározása ekkor a kapcsolatból történik. A szerelem további lélektani következménye, hogy az embert visszaviszi a múltba, feleleveníti a csecsemőkor alaptapasztalatát az emberi kapcsolatról. Ahogy a „te vagy az igazi és csak te kellesz nekem” érzés tölti el a szerelmest, úgy a csecsemő is édesanyja személyében találja meg és kapja meg minden szükséglete kielégítését.

A szerelem ezen alaptapasztalata – „Mostantól rendben van az életem” – hatására kezdi az ember idealizálni szerelmesét: a jó tulajdonságokat látja benne, azokat fel is nagyítja, további pozitívumokat lát bele, és rosszat egyáltalán nem érzékel a másikban. Ugyanakkor ez az idealizálás fontos az ember számára, mert ezzel a háttérrel tud önfeledtté válni, ez ad neki érzelmi biztonságot. Ahogy a még magasabbra vágyó hintázó gyermek mellett is ott van az édesanya és édesapa védelmet nyújtó háttere. Ahogy a gyermeknek, úgy az idealizálás biztonságában élő szerelemesnek sem kell megküzdenie a teljes realitással. Ez pedig segíti a fejlődését, segíti megtenni az elköteleződés melletti döntést, és cselekvő módon elkezdeni az életet. A sokat kárhoztatott lila köd és rózsaszínű szemüveg sajátos éleslátást eredményez: megláttatja a szeretett lény értékeit, szépségét. Mindkét félnek ad: az egyik képes felfedezni a szépet, a másik pedig átélheti saját értékességét. Ugyanakkor a bonyodalmak is ebből származnak – emelte ki az előadó.

A szerelmi kapcsolatban megjelenik az anya-csecsemő viszony dinamikája: a csecsemő számára létfeltétel, hogy az anya ráhangolódjon, s ezt szeretetből tegye, de a szerelmesek is kölcsönösen erre vágynak. Ha az egymásról elgondolt kép továbbra is az eszményített kép marad, az élettel való konfrontációban ez a kép szükségszerűen összetörik, ami pedig démonizált képet eredményez, és minden az ellentétébe fordul. Az ember ekkor már a rosszat látja, rosszhiszemű lesz, nem törődik a jó dolgokkal. Ez törvényszerűen megtörténik – hívta fel a figyelmet az előadó. Majd ezt az életszakaszt a szakirodalom egyik megfogalmazásával így írta le: „kialakul a kölcsönös neurotikus allergia”. Ahogy az allergiában a porról, a virágporról, úgy itt is apró dolgokról van szó, amelyek mégis őrületbe kergetik az embert.

Gyakori az a reakció, hogy a démonizált képet az ember reálisnak érzi, és a külvilágban, valamint a múltba visszatekintve keres megerősítést, hogy ő a „normális”. Hogyan működik a párválasztás? Az az ember, aki például a gyerekkorban megélt bizonytalanságok alapján a biztonságot keresi a párjában, ezt fogja a párkapcsolat válságos szakaszában démonizálni, s lesz számára a kiszámítható biztonságból tutyi-mutyi tehetetlenkedés. A párkapcsolatban bekövetkező változás senkit sem kímél – szögezte le Pál Feri atya. – Az idealizáláskor elvárások is megfogalmazódnak az idealizált személlyel szemben, és az ember párhuzamosan önmagát is idealizálja. Majd ennek alapján alakítja ki megoldási stratégiáját: a másiknak meg kell változnia. Úgy gondolja megoldani a párkapcsolati nehézséget, hogy a másikat változásra kényszeríti.

„Döbbenetesen szegény eszköztárral dolgozunk, amikor párkapcsolati válsággal foglalkozunk, holott máskor kreatívak vagyunk.” Ki szeret változni kényszer hatására? – világított rá a megoldási stratégia elhibázottságára az előadó, jelezve, mennyire sok kapcsolat végződik válással, feltételezve, hogy a démonizált kép a reális.

Innen úgy lehet továbblépni, ha az ember fel tudja építeni elsőként önmagáról, majd a másikról is a reális képet. Mindenkinek vannak világos és sötét oldalai. Ha képes vagyok önmagamat és a másikat a jó és rossz oldalai felől látni, elkezdődik az elfogadáshoz vezető út – hangsúlyozta az előadó.

A megértett és elfogadott realitás lehet az alapja, hogy az ember dolgozni tudjon az előadás elején feltett alapkérdésen: Mit tehetünk azért, hogy tartósan elégedett párkapcsolatban éljünk? Pál Feri atya egy nehéz élethelyzetbe került pár példáján mutatta be, hogyan jutunk tévútra, ha a nehézségekben azt keressük, kinek van igaza. Leírta az édesapja elveszítése miatt gyászba merült feleséget.

Az asszony bár éppen gyereket várt, nem tudta átadni magát ennek a boldogságnak, s férje részéről, aki örömre biztatta a magzat érdekében, meg nem értést hiányolt. Melyiknek volt igaza? Megoldjuk-e a viszályukat, ha ennek a kérdésnek a megválaszolásától várunk megoldást? – feleletül Pál Feri atya a kiegészítő igazság elméletét vázolta fel: társkapcsolatban kiegészítő igazságok léteznek, ha én valamit jobban tudok, az kiegészít, gazdagít téged. Mit akarsz, hogy igazad legyen vagy boldog légy? – kapcsolati egyensúly csak úgy jön létre, ha ezt elfogadjuk, megértjük.

Az emberi életben vannak alapellentmondások: az embernek fontos a biztonság, de a kiszámíthatóság az unalom melegágya. Ugyanakkor a szenvedélyt kereső ember kiszolgáltatja magát a félelemnek. Azt kell megértenünk, hogy ezeket az elvárásokat, igényeket megtanuljuk kiegészítő igazságként feltárni, tehát a biztonság mellett adjunk teret a kalandnak is, mert a szerelem ihletésű kapcsolatokban ez fontos – mutatott rá a szakember, és az eredményes embereket vizsgálatával alátámasztva a kitartás és szenvedélyesség meglétét jelölte meg a sikeresség kulcsszavaiként.

Majd a szerelem és a szexuális élet kapcsolatát vizsgálta az előadó, hangsúlyozva, az idealizálás a szexuális életre is hatással van.

A távolság szítja a szenvedélyt, a beteljesedésben – ami a távolság kiegészítő igazsága – megszűnik a vágy. A szenvedélyben fenntartott idealizálás következménye, hogy a nők 90 százaléka elégedetlen a testével – mutatott rá. – A férfiak olyan testképet idealizálnak, amely élettanilag a nő számára elérhetetlen, így elégedetlen lesz a testével, nem érzi szépnek magát.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy a szülésben bekövetkező hormonális változás, amelynek hatása, hogy a nő erős kötődést él meg a gyermekével, amelyből a férj kiszorul. A felmérések azt mutatják, a párkapcsolati elégedettség meredek zuhanása az első gyerek születését követően történik meg. 

Rugalmasságra van szükség, hogy a pár ezzel a változással lépést tudjon tartani, mert egy párkapcsolat tartóssága nem jelent statikusságot. Hogy megfeleljen a változásnak, a férfinak bele kell dolgoznia magát az apa szerepébe, a nőnek pedig vissza kell dolgoznia magát a feleség szerepébe – emelte ki Pál Feri atya.

A mentálhigiénés szakember szerint a párkapcsolat válságos időszaka hozzásegíthet a másik személy mellett való elköteleződés igazi elmélyüléséhez, amelyben az ember megérti, a másik fontosabb annál, minthogy igazam legyen, hogy nem kell egyetértenem valakivel, hogy érzelmileg vele tartsak.

Azt kell tudatosítani, hogy számíthatunk egymásra, hogy fontosak vagyunk egymásnak, mégpedig élményszerűen. Akkor leszünk jól együtt, ha aktív és konstruktív válaszban fejeződik ki az érzelmi összetartozásunk. Ennek kultúráját kell kimunkálnunk – jelölte meg a tartósan elégedett párkapcsolat felé vezető utat.  

A családnap délutánja kulturális, játékos, sportos programokra, személyes beszélgetésre, de elmélyülésre is adott lehetőséget, amely aztán a eucharisztiában teljesedett ki – mutatta be a délutánt Dejcsics Konrád OSB, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója. 

A családnapot záró szentmise elején Veres Adrás szombathelyi püspök köszöntötte a híveket. Nagy vonzerőt jelentett családjaink számára Pannonhalma. A megjelentek éppen csak reprezentálni tudják egyházmegyénket. Lélekben azokért is felajánljuk ezt a szentmisét, akik nem vehettek részt ezen a napon. A találkozó gyújtópontjában Jézus Krisztust állt. Egy olyan szent a közös közbenjárónk, aki Krisztus elé vonz, vezet mindnyájunkat. Örömmel érkeztünk ide, hogy együtt fejezzük ki tiszteletünket Szent Márton iránt, és kérjük Jézus kegyelmét, hogy azon az úton, ahol Szent Márton előttünk járt, mi is elkötelezetten tudjunk haladni – fogalmazott köszöntőjében Veres András püspök.

A bazilikában bemutatott szentmisén koncelebráltak a bencés közösség szerzetesei és a Szombathelyi Egyházmegye papjai. A szentmise szónoka a családnap előadója, Pál Feri atya volt.

Húsvéti hitünk fontos kijelentése, hogy Jézus győzelmet aratott a halálon. Az élet erősebb a halálnál, a világosság legyőzi a sötétséget – kezdte szentbeszédét a szónok, majd egy ősi nép életéből vett történettel fejtette ki hitünk ezen igazságát: ennél az archaikus népnél az volt a szokás, amikor a gyerekek már elég nagyok voltak ahhoz, hogy értsék az okos beszédet, az édesapa azt mondta el nekik, hogy az ember születésekor mindenki szívében van két egyforma erős bárány. Egy rossz, fekete és egy ragyogó szőrű fehér, egy jó. A gyerekekből ennek hallatán ösztönösen tör fel a kérdés: „Akkor melyik bárány fog győzni, ha mindegyik egyforma erős?” „Az, amelyiket tápláljuk, jól tartjuk, több táplálékot adunk neki – válaszolt az édesapa –, rajtunk múlik, hogy melyik lesz a nyerő.”

A húsvétnak ez az egyik titka – vonta meg a párhuzamot a szónok –: úgy születünk, hogy mindkét „bárány” bennünk van, s rajtunk múlik, melyik lesz az erősebb. Ez húsvétunk első öröme, sok van bennünk a világosságból, de van némi a sötétségből is. Néha nehezen hiszünk, késedelmeskedünk, nehezen nyílik meg a szemünk, ha eluralkodik bensőnkben az emberi természet gyöngesége, tudnunk kell, hogy a kiút rajtunk múlik. Lehet, hogy ebben vagy abban bizonytalanok vagyunk, talán nem értjük pontosan, de biztosak lehetünk abban, ha a fehér bárányt tápláljuk, más emberek leszünk. Ez az én két kezemben van – ez az egyik örömhír.

Ahogy a húsvét titka elmélyül bennem, ahogy megértem, hogy Jézus nemcsak győzött a halál felett, de feltámadt a halálból: átment a sötétségen, az igazságtalanságon, megpróbáltatáson, és ezen átjutva támadt fel. Ez a hitünk mélyebb kifejezése. Nem kell rettegnünk a sötétségtől, mert húsvét titka óta nincs az a sötétség, ahol Jézus világosságát ne fedezhetnénk fel – bátorított Pál Feri atya. 

Majd idézte Isaac Asimov egy mondását: „Az élet abban különbözik a sakktól, hogy a játék a sakk-matt után is folytatódik.” A húsvéti ember hite ezt a kérdést teszi fel: „Hogyan éljünk a sakk-matt után? Mit tehetünk akkor, amikor a halál megakadályozza, hogy kijavítsunk valamit?” Azt kell tudnunk – hangsúlyozta a szentmise szónoka –, hogy van olyan tévedésünk, gyarlóságunk, amelyet előre felé lehet jóvátenni. Megéljük a mélységet, a fájdalmat, a sötétséget, de aztán észrevesszük a fényt, és tudunk előrefelé, mi keresztények felfelé nézni.  

Ahogyan megsejtjük, mit jelent, hogy Jézus győzött a halál felett, majd mélyebben megértjük, mit jelent, hogy Jézus feltámadt a halálból. Így jutunk el hitünk gyökeréhez, ahol az élet fakad. Ebben a felismerésben megjelenik bennünk a világosság, és ebben a világosságban felfedezzük egymást: „De jó, nekem, van kit szeretnem, semmi feltétele, akadálya nincs a szeretetnek. Ember vagyok és szerethetek másokat” – ennek örömével indított útnak Pál Feri atya szentbeszéde végén.

A záróáldást megelőzően Várszegi Asztrik a hálaadás gondolatával búcsúzott. Idézte a bencés közösség Szent Márton-évre választott jelmondatát –Közösségben vagyunk –, és hozzátette: azért adunk hálát, hogy közösségben lehetünk az Atyával, Jézussal, a Szentlélekkel és egymással.

Sokan szeretnének inni a tiszta forrásból, de kevesen készek arra, hogy kutat ássanak. Keresztényként arra vállalkozunk, hogy keressük a forrást, kutat akarunk ásni, hogy magunk is tiszta vizet ihassunk, és másoknak is nyújtsunk belőle. A mi forrásunk Krisztus, a mi örömünk, hitünk és reményünk Krisztus. Krisztusnak ezt a szeretetét vigyétek örömmel, reménységgel családjaitoknak, közösségeiteknek – biztatott a főapát.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír