Az apaság témában rendeztek az egyházmegyei találkozót Nyíregyházán

Hazai – 2021. november 23., kedd | 14:27

Az apaság témáját középpontba állítva rendezték meg a Fiatalok a Világ Életéért Találkozót (FAVÉT), a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye ifjúsági programját a Szent József-év és az Amoris laetitia-családév jegyében november 20-án a nyíregyházi Szent Imre-gimnáziumban.

A Ferenc pápa által erre a hétvégére meghirdetett ifjúsági világnaphoz kapcsolódva immár 17. alkalommal gyűlt össze az egyházmegye ifjúsága.

A tavaly novemberre tervezett „Magány – közösség” témát találkozó formájában nem dolgozhatták fel a fiatalok, de annál inkább megélhették hónapokon át a magányt a digitális oktatásban.

A várakozás feszültsége, az izgalom, az öröm és az összetartozás szinte hallható és látható formát öltött ezen a szombaton: a kollégium nagy tanulótermében hetven szereplő, ötven kellékes és az ő munkájukat segítő tanárok készültek az apaságról szóló misztériumjáték előadására.

A találkozót reggel egy végzős diák által saját élettörténete alapján írt jelenet indította. Majd Kisari Károly és Gencsi Zoltán édesapák előadását és tanúságtételét hallgathatták meg a gimnazisták és felnőtt kísérőik. A fiatalok bátorítást kaptak arra, hogy a legváratlanabb és legnagyobb kihívás, a legnehezebb körülmények között, a vezető beosztásban való felelősségvállalás mellett is lehetséges igazi apává válni, a családdal a gyermekekkel minőségi időt tölteni.

Pintér Béla keresztény zeneszerző és énekes, négygyermekes édesapa – és immáron nagyapa – koncertje a szív és lélek zenés tanúságtétele volt.

A szentmisén Isten fiatal népe Nagy Csaba szentbeszédéből a szerető apa képét ismerhetett meg.

A csoportbeszélgetéseken és az ebéd közben beszélgethettek, találkozhattak a több helyről érkezett középiskolások és tanáraik, valamint a hetven Szent Imré-s öregdiák.

Délután érezni lehetett az izgalmat az elsötétült kápolnában, miközben a szereplők elfoglalták helyüket. A misztériumjáték az élet örömét, az apák fájdalmát, hitét, bizalmát, megbocsátását, önfeláldozását mutatta be a teremtés, Ábrahám és Izsák, József és testvérei, Szent József álma, Jézus születése, a tizenkét éves Jézus megtalálása, Jairus leánya és a tékozló fiú története révén. 

A részt vevő szereplők és a nézők élményeiről ITT olvashatnak bővebben.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg: Nagy Csaba iskolalelkész és a Szent Imre FAVÉT-os Csapata

Fotó: Rubóczkiné Kiss Hajnalka, Kovács Ágnes

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria