Járványügyi rendelkezések a Győri Egyházmegyében

Hazai – 2021. november 2., kedd | 15:55

A járványhullám erősödése miatt, az egymás iránti felelősségvállalás jegyében 2021. november 3-tól az alábbi rendelkezéseket hozta Veres András megyéspüspök a Győri Egyházmegye területén.

Mivel a kormányzati intézkedés november 1-jétől kötelezővé tette maszk viselését olyan helyeken, ahol sokan zárt térben vannak együtt, ezért templomainkban a szentmiséken és egyéb liturgikus alkalmak során a maszk használatát elrendelem.

– Az áldoztató az áldoztatás során viseljen maszkot. Az áldoztatás megkezdése előtt szembetűnő módon fertőtlenítse kezeit. Az áldoztatás ismét csak kézbe történhet.
– A kézfogást a liturgiában mellőzzük.
– A szenteltvíztartókat ürítsék ki, a bejáratnál helyezzenek ki fertőtlenítőszert.
– A perselyezés a hívek templomból való távozásakor történjen.
– Akik betegség tüneteit észlelik magukon, maradjanak távol a liturgikus eseményektől.
– A betegekre, mint minden más betegség esetében, a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alóli felmentés érvényes.

Kérjük az értünk vérrel Könnyezett Szűzanya és Szent József közbenjárását a betegek gyógyulásáért és a járvány megszűnéséért!

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria