„Jézus az irgalmasság arca. Társai vagyunk!” – Megkezdődött a Katolikus Társadalmi Napok

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Budapest, Miskolc és Debrecen után ismét a főváros ad otthont a katolikus egyház szeretetszolgálatát és társadalmi tanítását szélesebb körben megismertető Katolikus Társadalmi Napok (Kattárs) rendezvénysorozatának, melynek idei mottója: „Jézus az irgalmasság arca. Társai vagyunk!” A belvárosi Március 15. téren felállított sátrakban párbeszédre készen jelen vannak az országszerte szociális, karitatív tevékenységet végző szervezetek, intézmények.

A központi megnyitót pénteken délután tartották a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia több tagja, köztük a rendezvény házigazdája, Székely János püspök, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke, szerzetesrendek elöljárói, egyházi intézmények és állami szervek képviselői jelenlétében. Az eseményen részt vett Mádl Dalma asszony, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete is. 

Elsőként Erdő Péter bíboros, a rendezvénysorozat egyházi fővédnöke köszöntötte a megjelenteket.

Beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük. 

Főtisztelendő Püspök urak! Igen tisztelt Főpolgármester úr, Államtitkár úr! Kedves paptestvérek, szerzetesek és szerzetesnők, kedves keresztény testvéreim, akik az élet minden területén vállaljátok a tanúságtételt Jézus Krisztusról! Kedves barátaink!

Amikor néhány évvel ezelőtt püspöki karunk elhatározta, hogy rendszeres időközönként katolikus társadalmi napokat szervez, abból a felismerésből indultunk ki, hogy a keresztény hit nem csupán egy elvont filozófiai vélekedés, hanem hivatás és program, amely arra szólít, hogy az evangélium szellemében alakítsuk magunk körül a világot. A II. Vatikáni Zsinat a világi hívők sajátos feladatának nevezi, hogy a kultúra, a társadalom, a politika, a gazdaság, a tudomány és a művészetek világát Krisztus örömhíre alapján formálják. Ha ma végigtekintünk az életnek ezeken a területein, könnyen megrémülhetünk és erőt vehet rajtunk a csüggedés: milyen erők, milyen logika szerint igazgatják sokszor az emberi közösség működését… Mit tehetünk mi, keresztény emberek különböző elnyomások és üldözések évtizedei után egy alaktalan társadalomban, ahol a független kis egzisztenciák önkéntes kezdeményezései sohasem válhattak döntő tényezővé?

Helyzetünket tovább nehezíti az információrobbanás, amely minden kérdést olyan bonyolultan ábrázol, hogy növekszik bennünk a kísértés: bízzunk mindent a szakértőkre, hiszen mi ezt úgysem tudjuk követni. Vagy esetleg lépjünk fel mi magunk nagyképű, mindentudó szakértőkként, és próbáljunk meg diktálni minden kérdésben, abban is, ami messze túl van szakmai illetékességünk határain.

Csakhogy a kinyilatkoztató Isten szólt az emberiséghez. Ahogy Izajás próféta könyvében olvassuk: „Nem azt mondtam Jákob nemzetségének: a zűrzavarban keressetek! Én, az Úr az igazságot mondom, és az igazat hirdetem nektek” (Iz 45,19). Jézus Krisztusban pedig Isten mindent kimondott, amit az emberiséggel közölni akart (vö. Gaudium et spes, 22). Az ő megváltó műve és az ő tanítása ma is világosság a számunkra. Ragyogó nap, amely irányt mutat és bevilágítja a történelmet. De égő fáklya is, amely a mindennapi életben az ösvényt jelzi és mindig a következő helyes lépést mutatja meg. „Szavad fáklya a lábam előtt, világosság az utamon” – olvassuk a zsoltárban (Zsolt 119,105).

Erre szolgálnak a Katolikus Társadalmi Napok. Közösen keressük Krisztus válaszát. Megosztjuk egymással ismereteinket, tapasztalatainkat. Erőt és lelkesedést merítünk egymás sikereiből. Kapcsolatba lépünk egymással, hogy ebben a szellemben egyre jobban együttműködjünk ezeknek a nagy feladatoknak a megoldásában. Adja Isten, hogy az idei találkozó új lendületet, új világosságot, új erőt adjon minden kezdeményezésnek.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Katolikus Társadalmi Napok egyik „szülőatyja” megnyitóbeszédében így fogalmazott: „Ha meg tudjuk mutatni egymásnak és a világnak az országszerte, gyakran elszigetelten működő jó kezdeményezéseket, magunk is erősödünk a jóban.” Hozzátette: „Számomra a rendezvény a szeretet seregszemléje, ahol megmutathatjuk a Jóisten gondviselő szeretetéből fakadó felebaráti szolgálat ezernyi kreatív megvalósulását.” Veres András szerint a Kattárs elérte célját, mert az évek során megélhettük, hogy kölcsönösen gazdagszunk egymás megismerése által.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere, az esemény védnöke köszöntőjében arra mutatott rá, az egyház társadalmi tanításának jegyében kibontakozó mozgalomnak nagy múltja van: az Actio Catholica meghirdetésekor XI. Piusz szeme előtt az cél lebegett, hogy az egyház a világi híveket még jobban bevonja a szeretetszolgálatba.

Most itt, Budapesten az egyház társadalmi tanítását bemutató rendezvény az irgalmasságot helyezi a figyelem középpontjába. A világban bekövetkezett változások okán nehéz feladatokkal állunk szemben. Feledésbe merült az irgalmasság lelkülete – mutatott rá a főpolgármester. Szent II. János Pál pápát idézve adott helyzetképet korunkról: a művelésre kapott földet az ember kizsákmányolja, megkérdőjelezi az emberi jóságot, a kényszeresen fenntartott fejlődés bűvkörében, folytonos, Isten hangját elnyomó zajban él.

Az irgalmasság szentéve, Szent Márton jubileumi éve alkalmak arra, hogy erre a hangra felfigyeljünk – mutatott rá Tarlós István. Felidézte Szent Márton korát, párhuzamba állítva a mai jelenségekkel. Ma azok a tendenciák mutatnak erősödést, melyek egykor Róma bukásához vezettek – mondta. A főpolgármester szerint nemcsak a népvándorlás közelíti egymáshoz a jelent és a múltat; hanem az a közös szemlélet is, amely abban nyilvánul meg, hogy az ember – behunyt szemmel és befogott füllel – tagadja a pusztulás tényét. „Veszedelmes fogalommá kezdett válni a fejlődés és a szolidaritás. Ebben a helyzetben Szent Márton élete és lelkisége valóban útmutató lehet számunkra” – hangoztatta Tarlós István.

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár beszédében az egyház karitatív és szociális intézményeinek tevékenységét méltatta. Ezek a szervezetek többletet közvetítenek azáltal, hogy Jézus az, aki nekik az irgalmasság gyakorlásában példát mutat – emelte ki. Az államtitkár kifejtette, hogy ebben a munkában az állam és az egyház számíthat egymásra. Egy közelmúltbeli felmérés alapján arra világított rá, a társadalom számára fontos és kívánatos a karitatív tevékenység. Soltész Miklós rámutatott, a szociális területen dolgozóknak szükségük van példaképekre – ilyen példaképek lehetnek a katolikus egyház szentjei is. Az államtitkár végül bejelentette, hogy a kormány egy olyan pályázat előkészítésén dolgozik, amely hosszú távú támogatást kíván majd nyújtani a Karitatív Tanács szervezetei számára. A Kattárs szervezőitől azt kérte, hogy folytassák azt a munkát, melynek célja a szolidaritás értékeinek megismertetése, ami sokaknak erőt adhat.

A megnyitó után „A sport egyesít” mottóval integrált program zajlott katolikus iskolák diákjai és a Speciális Olimpia Mozgalom fogyatékkal élő sportolói részvételével. A fiatalokat Török Csaba, a Katolikus Iskolák Diáksport Szövetségének (KIDS)  elnöke üdvözölte.

„Sikerült teljesíteni Ferenc pápa házi feladatát? Hányast adhatunk magunknak, és hányast adnának nekünk mások? Hamarosan véget ér az irgalmasság szent éve” – e szavakkal kérte számvetésre a jelenlévőket Böjte Csaba.

Személyes emlékek, életéből vett példák, humorral átszőtt történetek, a Szentírást emberközelbe hozó beszámolók hangzottak el előadásában. A konkrét cselekvésre buzdítva így fogalmazott: „Ferenc pápa újra és újra feladatokat ad nekünk. Így például azt kéri, írjuk tovább az evangéliumot.” Hozzátette: „Vannak súgóink, a példaképek, akik segítenek nekünk” – Szent Márton és Márton Áron alakját idézte fel, mint az irgalmas szeretet bajnokait.

Böjte Csaba felidézte: Márton, a császári hadsereg katonája nem a kardot, hanem a párbeszédet választotta, és azt tanította, nem legyőzni, hanem meggyőzni kell az ellenséget. Márton Áron életéből is a katonaéveket idézte fel: az első világháborúban megtapasztalt szenvedés, a doberdói pusztulás nem az elkeseredést, hanem az Istennek szentelt élet vágyát váltotta ki belőle. Pályája állomásait bemutatva kiemelte a kolozsvári évekből a zsidók elhurcolása elleni tiltakozását, a németek kitelepítése, a kollektív bűnösség elvének érvényesítése elleni felszólalását, de emlékeztetett a román ajkúakért és természetesen a magyarokért való kiállására is. Márton Áron álma Erdély mint tündérkert volt: vagyis hogy az ott élő 27 nemzet dicsérje együtt, békében élve a Jóistent. Kora nem kedvezett a párbeszédnek, ő azonban nem adta fel az erőfeszítéseket, és úgy tudta következetesen képviselni nézeteit, hogy mégsem bántott meg vele senkit.  „Nem kapott sárga lapot, de gólt rúgott” – fogalmazott Böjte Csaba. Márton Áron válasza a kiengesztelődés volt, ennek szellemében cselekedett akkor is, amikor békepapjai felelősségre vonására kérték, és megadta számukra a bocsánatkérés lehetőségét.

„A békesség, a kiengesztelődés szelleme töltse be ma is a szívünket! Nem harcolni kell, hanem érvelni. Ezt mutatja Jézus élete” – tette hozzá Csaba testvér, és felidézte Jézus találkozását tanítványaival az emmauszi úton. Érzékletes képet rajzolt a csüggedten, csalódással a szívükben hazaballagó tanítványok és a feltámadt Megváltó találkozásáról. „Milyen fejmosást kaptak volna Jézustól, ha székely lett volna!” – mondta a ferences szerzetes, majd így folytatta: „Mivel azonban nem volt székely, melléjük szegődött, elkísérte őket, higgadtan érvelt, idézett a Szentírásból. Amíg hallgatták, »lángolt a szívük« – írja a Szentírás. Aztán visszamentek Jeruzsálembe, és volt erejük felrázni a többieket.”

Böjte Csaba a történet alapján a mi reakciónkra kérdezett rá – mi hogyan válaszolunk, amikor a másik csalódást okoz nekünk? Hogy van igényünk a biztatásra, azt a focistákat lelkesítő szurkolók mutatják. A bátorító, az elismerő, a jó szóval mégis fukarkodunk – utalt a munkából hazatérő férj és az őt nem túl kedvesen fogadó feleség között lejátszódó jelenetre.

A szeretet nem jutalom, nem prémium, hanem gyógyszer. Nem annak kell adni, aki megérdemli, hanem annak, akinek szüksége van rá, aki rászorul, aki beteg. Mernünk kell használni, hogy megtapasztaljuk, hogy a szeretet – mint egy antibiotikum – gyógyít. Ezt próbáljuk ki – biztatott Böjte Csaba. „Ha rövidebb az eszed, toldd meg egy lépés szeretettel” – ezt tanácsolja az általa pártfogolt gyerekeknek, akik sokszor küszködnek a tanulással.

A mintegy ötezer gyermeket pártfogoló ferences szerzetes az istengyermekség lelkületére tanított. Elmesélte: egy kislány azzal a panasszal lépett oda hozzá, hogy egész nyáron nem kapott levelet édesanyjától. „És miért vagy kócos?” – kérdezte tőle Csaba testvér. „De én nem is...” – tiltakozott, a szerzetes pedig már borzolta is össze a haját. Nem tudta orvosolni a kislány fájdalmát, de feledtetni tudta vele azzal, hogy együtt nevettek.

„Tudnunk kell továbblépni. Nincs semmi indokunk arra, hogy összetörjünk. Dühösen, rosszkedvűen semmit nem tudunk jobban megoldani. A kovácsnak is fel kell melegítenie a vasat, hogy formálni tudja. A kereszténység lényege ez a lelkület” – buzdított Böjte Csaba.

„Világnézetünk bátor hirdetése, nem a védekező, félő összebújás a jó válasz a mai menekültválságban. A keresztény értékeket környezetünk előtt bátran kell képviselünk. Az evangélium ereje képes megváltoztatni az életünket, ezt mutatja a több mint ötezer »gyerekem« példája” – hangoztatta. Végül a keresztény értékekről való tanúságtételre kérte a megjelenteket, és együtt elmondott imával erősítették meg elkötelezettségüket.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír