Öt püspökkel tartottak kerekasztal-konferenciát Debrecenben

A konferencián részt vett: Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke; Bosák Nándor nyugalmazott püspök, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója; Palánki Ferenc kinevezett debrecen-nyíregyházi megyéspüspök; Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyéspüspök, a debreceni pápalátogatás katolikus házigazdája; Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Metropólia érseke, valamint felkért világi hozzászólók: Bartha Elek néprajzprofesszor, rektorhelyettes; Imre László irodalomtörténész, akadémikus; Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke. A kerekasztal-konferenciát Kránitz Mihály, a PPKE teológiaprofesszora, az Ut Unum Sint Ökumenikus Intézet vezetője moderálta.

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere köszöntötte a kerekasztal-konferencia résztvevőit, és történelmi eseménynek nevezte, hogy a felekezetileg és rítusban is különböző öt főpásztor az egységről, Jézus tanításáról folytat eszmecserét egy asztalnál. Ilyen még nem volt Magyarországon.

„Legyetek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám, bennem vagy és én benned, úgy legyenek ők is bennünk, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21) – idézte Jézus kérését az evangéliumból Kránitz Mihály professzor, majd hozzátette, Krisztus varratlan köntöse részekre szakadt. A 20. század a kereszténység egységének páratlan előmozdítását eredményezte. Ötven éve fejeződött be a II. vatikáni zsinat, amely kimondta, a protestáns kezdeményezésű ökumenizmus a Szentlélektől van. Egyházközi szinódusnak is nevezhető az, hogy lelki ökumenét felmutatva egy asztalnál ülnek a püspökök, a keresztények egységről beszélve. Valami elkezdődik – emelte ki a professzor, majd elsőként Bosák Nándor püspök atyához intézte kérdését, hogyan élte meg Jézusnak ezt a kérését 22 éves püspöksége alatt Debrecenben?

Bosák Nándor Jézusnak az Atyával való egységéről, arról a helyzetről beszélt, ami a küldetésének az alapja: „»Én és az Atya egy vagyunk« (Jn 10, 30), mondta Jézus. Mi keresztények úgy tekintünk Jézusra, mint aki az Isten végtelen szeretetét hozta közénk, hogy életünk legyen, nekünk adva az üdvösséget, amely az életünk igazi célja. »Amint te, Atyám, bennem vagy és én benned, úgy legyenek ők is bennünk«, ez a kereszténységünk lényege, az ökumenizmus felhívásának az alapja. Jogosan teszik fel a kérdést, hol állnak a keresztények ezzel a lényegi résszel? Az egyház azt az ajándékot, amit Krisztusban kapott, emberi gyengesége miatt nem tudja megvalósítani, de folyamatosan törekszik rá. Ilyen értelemben úton vagyunk az ökumenizmus felé, amely közelebb visz bennünket az Istenhez. Elméletileg, teológiai oldalról megalapozott az ökumenizmus, de megvalósulását mindenkinek a maga közösségében kell megtennie.”

Kránitz Mihály felhívta rá a figyelmet: a reformáció 500. évfordulója közeledik. A szembenállástól eljutottunk a keresztény közeledés vállalásáig. Milyen továbbgondolható pontok vannak katolikusok és protestánsok között a látható egység szempontjából? – tette fel a kérdést.

Fekete Károly püspök válaszában elmondta, a látható egység megvalósulása, amely a II. vatikáni zsinat lezárásakor jobb helyzetben volt, megtorpant. A teológia szintjén nagy eredményeket értünk el, viszont a Szentírás magyarázatának aprópénzre váltása nem jut el sem a hívekhez, sem a papsághoz. Vannak teológiailag védhető eredmények, ezek mégsem válnak gyakorlattá. Leggyakoribb akadály, hogy féltjük a statisztikáinkat, vagy presztízskérdés van mögötte, pedig a legnagyobb presztízsvesztés az, hogy nem hat bennünk az Isten igéje annyira, hogy mernénk változtatni, közelebb lépni egymáshoz. Az 500 éves évfordulóra készülve azt valljuk, hogy mi is kétezer esztendeje vagyunk a keresztény egyház tagjai, örökségének képviselői, amiben a nagy reformátorok 500 évvel ezelőtt megtisztítottak néhány számunkra is fontos gondolatot. A mi történetünk is Krisztustól származik, ami meg kellene, hogy határozzon bennünket azzal a bátorsággal, hogy mint ahogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek áthatják egymást, nekünk is egy fokozott, mindennapi áthatást kellene megmutatnunk. Ez a keresztény együtthatás az, amire a Szentírásból kiindulva mi is vágyunk.

Kocsis Fülöp érsek elmondta, a görögkatolikus egyház a római katolikus egyháznak, rítusát tekintve pedig a keleti egyháznak szerves része. Gondolkodásunkban megéljük azt, hogy a keleti és nyugati egyház között nincs ellentét. Korábban az volt a szándék, hogy minél precízebben fejezzük ki a különbséget. Az a tapasztalatunk és teológiai látásmódunk, hogy ha nem élezzük ki ezeket a kérdéseket, hanem mélyére tekintünk, kiderül, hogy nem ellentétekről van szó, hanem hangsúlyeltolódásokról, ami nem baj, hiszen a katolikus egyház egyetemességének a gazdagságát, sokrétűségét mutatja be.
Ha azt a látásmódot vinnénk tovább, hogy a felekezetek mivel járulnak hozzá a teljességhez, akkor segítenénk egymást és az egységet még teljesebbé tehetnénk. A teológiai viták nem hozták meg azt a gyümölcsöt, amit 50 évvel ezelőtt nagyon reméltünk. Az emberekben viszont egyre inkább nő az egységre való vágyakozás – látva az ökumenikus alkalmakat a legkisebb falvakban is –, még akkor is, ha nem tudatosodik bennük az a teológiai egység, amelynek lényegét a Szentháromságos egységnek a lényege adja meg.

Kránitz Mihály felidézte, 1991-ben II. János Pál pápa Debrecen számára történelmi jelentőségű látogatást tett, és felkereste a protestáns gályarabok emlékművét, amelynek személyes tanúja volt Gyulay Endre püspök atya is. Vannak-e olyan elmaradt kiengesztelődések, amelyeknek feloldása a magyar ökumené feladata lenne?

Gyulay Endre püspök elmondta, a pápa látogatásainak az volt a célja, hogy találkozzon a testvéregyházakkal. Kocsis Elemér akkori református püspök nagyon lelkesedett, hogy a pápa a Debreceni Református Nagytemplomban találkozhat a felekezetekkel, de ez a presbiterek között nagy ellenállásba ütközött. Megtörtént, hogy mielőtt a pápa odaért volna a templomhoz, a protestánsok közül valaki lefeküdt a templom küszöbére. Biztosan ma is van olyan ember, aki még hordozza magában ezt a fajta távolságot. A pápa legfontosabb mondanivalója volt mindkét felekezet számára a metanoia, a minden oldalról való bűnbánat és a jóvátenni akarás gyakorlása. Ezt igazolta a beszédek utáni tette is, hiszen saját maga koszorúzta meg a gályarabok emlékművét, és odalépett a betegekhez, megsimogatta, bátorította őket, nem számított, hogy ki milyen vallású. Ennek a szeretetnek a jegyében lehet a gyűlölködést, az egymástól faló félelmet felszámolni. Az egyházba való belépés a keresztséggel történik, és ez már egyesített bennünket. A metanoián múlik, hogy tudunk-e őszintén beszélni egymással. Ha mindenki által elfogadott egységes teológia van mindkét oldalon, akkor sokkal egyszerűbb a vita. A nagy lépés, a gyűlölet felszámolása, a szeretet megindulása, a tárgyalások egységesítése, egymás megbecsülése megtörtént, az összes többihez már csak jóindulat szükséges. Ha nagyon lassan is, de jó irányba haladunk.

„Isten a szeretet” (1Jn 4,8) – Szent János apostol mondatával kezdi a debreceni szolgálatát Palánki Ferenc, Debrecen új püspöke, aki a kerekasztal-konferencián bemutatkozott a testvéregyházak vezetői előtt. „Ez a szeretet a Szentháromság személyeinek közössége, amelybe mindannyian meghívást kaptunk. Ezt a szeretetet kell életre váltani, hogy megéljük az igazi egységet. Ha a szeretetben tudunk együtt lenni, akkor elfogadjuk Jézust, hogy meghívjon bennünket ebbe a szeretetközösségbe. Ő odaadja a jelenvalóságát, az igazságot, hogy megismerjük őt, a jóságot, a teremtett világ szépségét. Az az igazi megtérés, amikor az ő szeretetével kezdjük egymást szeretni – fogalmazott Palánki Ferenc. – Az ökumené lehet, hogy lassú, de megállíthatatlan, mert az Isten szeretete mozgatja, irányítja azt a benne élőkön keresztül. Ha mindannyiunkban ott van az Isten jóságára való nyitottság, abból megszületik az egység, és az egymás iránti szeretetünkön keresztül megjelenik az Isten szeretete, és a szeretet közösségében az élet teljességére jutunk.”

A kerekasztal-konferencián felkért világi hozzászólók is részt vettek. Imre László az irodalom formáin keresztül a keresztény egységre törekvést a különbözőség kiemelésében látja, amelyek plusz értékeket jelentenek. Példaként hozta fel Arany János (1817–1882) korát, amikor a református felfogás szigorú, erkölcscentrikus emberi viselkedésre vonatkozott. Ugyanabban a korban a római katolikus vallású Liszt Ferenc (1811–1886) számára az igazi nagyság a kereszténység metafizikai alapú szépsége, a transzcendencia átélése volt. A kettőt nem szembeállítjuk, hanem mint egymást kiegészítő gazdagságot látjuk. Megdöbbentő az is, ahogyan például a keleti keresztény egyházak a feltámadás nagyszerűségét élik át. Számukra a leghangsúlyosabb ünnep a feltámadás ünnepe, ennek nagyszerűségében saját életük feltámadását, megújulását is megélik. Ez a fajta mámor, extázis, amit a húsvéti liturgiában a pravoszlávoknál tapasztalhatunk, többnyire hiányzik más felekezeteknél. Ennek megismerése gazdagíthatja a szemléletünket. A keresztény egység jogos, de a sokarcúsága is ajándék. Debrecennek is van ilyen üzenete, amely felekezeti különbség nélkül érvényes. A város nagyon nehéz helyzetben volt a 16. századtól, de egy aszketikus, polgári okosság, a hit, a tudás, a szívós, lemondó élet révén jutott nagyon sokra gazdasági vonatkozásban is. Ma szintén egy cél érdekében nagyon puritán, mindent alárendelő magatartásra lenne szükség, amelyet a keresztény múltunkból lehetne példaként követni.

Velkey György kórházigazgató a gyógyításban a diakónia, a szeretetszolgálat élő egységét emelte ki, amely egy kristályosodási pontként megmutatkozó jel ebben a párbeszédben. Mint mondta, a betegnek nincsen felekezete, így ez a gyógyító közösség számára is a szolgálat során másodlagossá válik. Amit tesznek, az egy, Krisztusra, a református puritán hagyományra épülő diakónia. Velkey György kifejtette, ez az egység jelen van kórházában, és többet mutat, mintha csak szakmai kiválóságra törekednének. Ez egyfajta keresztény identitást ad, miközben a gyökereik, az egyházhoz kötődésük jelentőségteljes a mindennapokban. Ez a „bethesdás keresztény gyógyító identitás” megjelenik az egyházi kórházak közösségében is, hisz szorosan együttműködnek más felekezeti gyógyító intézményekkel, amely az együttmunkálkodáson túl egy spirituális útkeresést is jelent.

Bartha Elek professzor hozzátette, azért beszélünk az egységről, mert még nem jött létre, még mindig keresztény sokféleséget tapasztalunk. „Mi ennek az oka?” – tette fel a kérdést a professzor. – A korábban egymásnak adott sebek az életünket, vallásunkat nagymértékben meghatározzák. A feladat antropológiai megközelítésében a közös pontokat keressük. Szükségesek hozzá a motivációk, a különbözőségek fenntartása, ami gazdagít. Ha létrejön az egység, úgy jöjjön létre, hogy a szemet gyönyörködtető sokféleségünket megőrizzük, továbbá ne a fenyegetettségnek, szorult helyzetnek eredményeként, hanem belső meggyőződésből a legjobb akaratunk szerint legyünk mindnyájan egyek.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír