Pannonhalmán tartották a Cultura Nostra történelmi vetélkedő döntőjét

Hazai – 2024. április 3., szerda | 9:50

Kétszáz Kárpát-medencei középiskola hatszáz diákja vett részt idén a Rákóczi Szövetség és a Pannonhalmi Főapátság által közösen szervezett Cultura Nostra történelmi vetélkedőn. A többfordulós verseny tizenegy legjobb csapata március 26-án a főapátságban rendezett döntőn mérte össze tudását. A versenyen a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium egyik csapata lett az első helyezett.

A Pannonhami Főapátság és a Rákóczi Szövetség immár 23. alkalommal szervezte meg a történelmi vetélkedőt. A verseny küldetése a kezdetektől fogva az, hogy a Kárpát-medence egész területéről nevező középiskolások tudását elmélyítse a magyar történelem egy-egy fontos fejezetére vonatkozóan. Célja továbbá, hogy erősítse a magyar fiatalság összetartozástudatát.

A vetélkedő idei témája: Magyarország története a honfoglalástól az Árpád-ház kihalásáig (895–1301) volt. Ennek apropóját az adta, hogy a pannonhalmi szerzetestemplom idén ünnepli 1224-es újjáépítésének és felszentelésének 800. évfordulóját. Ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a „Bazilika800” emlékévben ezzel a korszakkal ismerkedjenek meg mélyebben a diákok.

A kolostor egy hegyre épített kommunikációs központ, amelyben három irányban történik kommunikáció – mondta Várszegi Asztrik nyugalmazott főapát a díjátadón. – Egyrészt elmélkedésben és imádságban kutatjuk életünk, létünk titkát, másrészt ebből az istenkeresésből rátalálunk saját vágyainkra és válaszokat kapunk életünkre.

Az Isten és a lelkünk felé tapogatózó kommunikációból leszűrt tapasztalatot a szerzetesközösség a kultúra hajszálcsövein, igehirdetésben, a templomban, az iskoláiban a diákoknak, a híveknek, a kereső embereknek igyekszik továbbadni. Ez a kommunikáció harmadik iránya – fogalmazott az emeritus főapát.

„Ez egy olyan ház, már több mint ezer éve, ahol a fő parancsolatot próbáljuk megélni, megvalósítani és továbbadni: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, egész lelkeddel és embertársadat – a másikat, aki ugyanolyan, mint te – úgy, mint saját magad”

– hangsúlyozta Várszegi Asztrik OSB. Hozzátette, bízik abban, hogy a diákok ittlétükor megéreznek valamit a hely lelkületéből és szelleméből, és azt kívánta nekik, hogy ezt tovább is tudják vinni.

A Rákóczi Szövetség nevében Szilágyi Zsolt hálózatfejlesztési igazgató köszöntötte a diákokat és felkészítő tanáraikat. Mint mondta, az idei téma egy régebbi kort idézett, de úgy gondolja, fontos, hogy a középiskolásoknak erről a korszakról is legyenek ismereteik.

A diákok teljesítményét Cséfalvay Tamás történelemtanár és Szovák Kornél történész, a zsűri elnöke értékelte. Mindketten méltatták a diákok szorgalmát, kitartását és felkészültségét, akik több mint ezer oldalnyi ajánlott szakirodalmat olvastak el. Ahogy Szovák Kornél fogalmazott: élmény volt számára, hogy ennyi nyitott tekintetű, érdeklődő és rendkívül felkészült diákkal találkozhatott. Mindketten hangsúlyozták, bíznak benne, hogy a történelemtudománnyal való foglalkozás a jövőben is része lesz a fiatalok életének.

A döntősöket a díjátadó után Dénesi Tamás, a főapátsági levéltár igazgatója vezette körbe a monostorban.

Az idei verseny első három helyezettje egy erdélyi tanulmányúton vehet majd részt, a Rákóczi Szövetség szervezésében.

*

A döntő alapján az alábbi eredménnyel zárult az idei  Cultura Nostra történelmi vetélkedő:

1. helyezett a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda csapata – Nyári Rebeka, Szücs Emese, Trella Eszter; felkészítő Ladányi Béla.

2. helyezett a zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola csapata – Megyeri Anna, Molnár Maja Dorka, Farkas Máté; felkészítő Czigány László.

3. helyezett a Batthyány Lajos Gimnázium csapata – Horváth Hanna, Kovács Annabella, Szilajka Bálint; felkészítő Alexa Péter.

4. helyen végzett a Ciszterci Szent István Gimnázium csapata – Bánfalvi Barnabás, Biró Mihály, Nyárai-Horváth Dávid; felkészítő Berta Annamária.

5. helyen végzett a tolnai Szent István Katolikus Gimnázium csapata – Harmat Gergő, Kucsera Julianna, Tamás Panna Benjamina; felkészítő Novothné Bán Erzsébet.

6. helyen végzett a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon csapata – Sztankó Liána, Varga Márton, Vona László; felkészítő Tóthné Nagy Anikó, Gecse Angéla.

7. helyen végzett a tolnai Szent István Katolikus Gimnázium második csapata – Dudás Zsóka, Kocza Péter, Trapp Enikő; felkészítő Novothné Bán Erzsébet.

8. helyen végzett a Selye János Gimnázium csapata – Huslička Bianka, Mentés Laura, Cseh Annamária; felkészítő Elek József.

9. helyen végzett a miskolci Herman Ottó Gimnázium csapata – Balogh Hanna, Hollósi Dávid, Leányvári Áron; felkészítő Vály Péter György.

10. helyen végzett a balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium csapata – Molnár Kitti, Molnár Alíz, Szabó Marcell; felkészítő Szigethi Csaba.

11. helyen végzett a zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola második csapata – Bakó Hedvig, Horváth Dorina, Lakatos Júlia; felkészítő Czigány László.

Forrás: Pannonhalmi Főapátság

Fotó és videó: Rákóczi Szövetség

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria