Program indult a felzárkózó települések munkaerőpiaci gondjainak enyhítésére

Hazai – 2024. február 16., péntek | 13:24

Közel 12 milliárd forintos keretösszeggel elindult az a program, amelynek célja, hogy munkához segítse a foglalkoztatásból akár generációkkal korábban kiesett családokat, önálló keresetet, önbecsülést és tervezhető jövőképet adjon állástalan embereknek – közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) február 14-én az MTI-vel.

A karitatív szervezet tájékoztatása alapján a program európai uniós finanszírozásból, vissza nem térítendő támogatással a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósul meg.

A részleteket ismertetve azt írták, hogy a program segítségével csökkenteni szeretnék Magyarország háromszáz leghátrányosabb helyzetű településén élő emberek munkapiaci sérülékenységét. A célok között szerepel a munkaerőpiaci integráció növelése és a nyílt munkaerőpiaci jelenlét erősítése is – tették hozzá.

Ez olyan komplex, foglalkoztathatóságot elősegítő eszközrendszer kialakításával és működtetésével valósítható meg, amely fenntartható módon, helyi erőforrások mobilizálásával nyújt támogatást a programba bevont személyeknek – emelte ki az MMSZ a közleményben.

A képességek és készségek fejlesztésén túl helyi gazdálkodásra alkalmas belterületek kialakítása, műhelyek és kisüzemek létrehozása, valamint az értékesítési folyamat megszervezése, a helyi beruházások létrejöttének ösztönzése és hosszabb távú megtartása is cél. Hozzátették, hogy a projekt alapvető pillére a településeken élők öngondoskodó képességének erősítése.

Az MMSZ a Felzárkózó települések program megvalósításában részt vevő szervezetek számára pályáztatás útján támogatást ad tovább azzal a céllal, hogy a partnerszervezetek hasonló projektjeiket megvalósíthassák. A program – amelyről részletek a www.maltaialapitvany.hu és www.fete.hu oldalakon találhatók – 2026. június 30-ig tart.

Forrás: MTI

Fotó: Fete.hu; Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria