Pályázatot hirdetnek középiskolásoknak a közösségi szolgálat bemutatására

Hazai – 2024. április 8., hétfő | 9:00

A szerzetesi iroda, a Ferences Rendtartomány és a Piarista Rend Magyar Tartománya pályázatot hirdet 9–12. évfolyamos szerzetesi fenntartású, középfokú nappali iskolai rendszerben érettségit adó képzésben tanuló diákok számára, melynek célja, hogy a diákok megosszák legfontosabb élményeiket és benyomásaikat, amiket a közösségi szolgálat teljesítése során szereztek.

A pályázat témája:

Olyan (mozgó)képes beszámolókat várnak, amelyek a közösségi szolgálat, szeretetszolgálat megvalósítását mutatják be a diák szemszögéből, és amelyek képi világa ki tudja fejezni a közösségi szolgálatra jellemző értékeket: segítségnyújtás, szolidaritás, összefogás, rászorulók iránti elköteleződés, saját élményű tapasztalatszerzés, stb.

Pályázni beszámolókkal tarkított állóképekkel és mozgóképekkel egyaránt lehet.

Kétféle formában pályázhatnak a diákok:

1. „A” téma: film az iskolai közösségi szolgálatról – digitális technikával készült alkotás, 2–4 perces kisfilm, TikTok videó, vagy animáció, amely a közösségi szolgálat megvalósítását, helyszínét és (lehetőség szerint) az ott megélteket a mozgókép eszközeivel mutatja be.

Az alkotáshoz felhasználható jogdíjmentes zenék például itt találhatók:
pixabay.com
www.bensound.com
freesound.org
youtube.com
vimeo.com
creativecommons.org
uppbeat.io

2. „B” téma: fotók/grafika az iskolai közösségi szolgálatról – digitális fotók, Tetris Challenge fotók, infografikák, amely a közösségi szolgálat megvalósítási folyamatát mutatja be.

Fotó(sorozat) pályázat:

Egy fotó pályázatban minimálisan 3, maximálisan 10 darab fotó nyújtható be. A fotók lehetőleg 300 dpi felbontásban, jó minőségben, nyomtatásra alkalmas méretben készüljenek. A fotókhoz egy rövid szubjektív élménybeszámolót is kell csatolni maximum 1 oldal terjedelemben, amely kommentálja, értelmezi a képeket. Mindez akár egy PPT-ben is megtehető szöveg alámondással vagy szöveges kommentekkel.

Tetris Challenge:

A Tetris Challenge fotó tárgyai, eszközei fejezzék ki a szolgálat helyszínét és tevékenységét egyaránt.

Infografika:

Az Infografika minimálisan 3, maximálisan 10 grafikus és szöveges elemet tartalmazzon, ami kifejezi a közösségi szolgálat tevékenységét, helyszínét és (lehetőség szerint) az ott megélteket.

Kik pályázhatnak?

Szerzetesi fenntartású, középfokú nappali iskolai rendszerben érettségit adó képzésben tanuló minden diák (szakgimnázium, technikum, gimnázium).

Elvárások a pályázattal szemben, az elbírálás fő szempontjai:

– Derüljön ki, milyen szolgálati tevékenységet végeztek a diákok.
– A pályaművek mutassák be a közösségi szolgálat során szerzett élményeket. 
– A pályaművek fejezzék ki, milyen kapcsolat alakult ki a diákok és azok a személyek között, akiknek a közösségi szolgálat során segítettek.
– Érvényesüljenek a pályamunkában az iskolai közösségi szolgálat alapelvei (12 alapelv).

A pályamunkák jutalmazása:

A szakmai értékelésen legmagasabb pontszámot elért pályamunkák a kiíró által arany, ezüst és bronz minősítésben részesülnek, az összes díjazott számára szervezett meglepetéssel tarkított díjátadó rendezvény keretében vehetik át az okleveleiket, illetve a számukra készített ajándéktárgyakat.

Nem részesülhet díjazásban az a pályázó, aki valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy nem maga végezte el a bemutatott tevékenységet.

A pályázatok benyújtásának határideje: május 31. éjfél.

A határidőn túl, vagy nem megfelelő formátumban érkezett pályázat szakmai bírálat nélkül elutasításra kerül.

A pályázatok benyújtásának módja: a pályázati regisztrációs felület kitöltése és a pályamű feltöltése (max. 10 MB)

A díjátadó ünnepség helyszíne: 1052 Budapest, Piarista köz 1. IV. emelet

A díjátadó ünnepség ideje: június 26. szerda, 10.00–15.00

A díjátadó rendezvényen szülői beleegyezéssel és önálló utazással lehet részt venni, ezért a regisztrációhoz csatolni kell az aláírt nyilatkozatot is.

Forrás és fotó: Szerzetesek.hu; Piarista.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria