„Akik a remény útján haltak meg” – Ökumenikus imaórát tartottak Budapesten a menekültekért

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szent Egyed közösség budapesti vezetője, Szőke Péter köszöntötte az ökumenikus imaóra résztvevőit, Székely János esztergom-budapesti segéspüspököt – akit egyben köszöntött azért is, hogy hamarosan a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke lesz –, Fabiny Tamás evangélikus püspököt, Aaron Stevenst, a budapesti Szent Kolumbán skót presbiteriánus misszió vezető lelkészét, Marie Antoinette Sedint, a Palesztin Állam nagykövetét, Montserrat Feixas Vihét, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa regionális irodájának vezetőjét valamint a Fokoláre mozgalom és a Jezsuita Menekültszolgálat képviselőit és a jelen lévő menekült barátaikat.

Elmondta: nőkre, férfiakra és sok-sok gyermekre is emlékeznek ezen az estén, akik az elmúlt években életüket veszítették a Földközi-tengerben vagy másutt, miközben rettenetes körülmények között próbáltak meg eljutni Európába. 1990 óta körülbelül 34 ezerre tehető a számuk.  Szőke Péter elhívta a figyelmet, hogy az imádságon jelen vannak olyanok, akik túlélték a remény útját, el kellett hagyniuk hazájukat és meg kell küzdeniük a befogadásért. Figyelmeztetett Ferenc pápa tanítására, hogy ne maradjunk közönyös szemlélők: „Legyen ez az imádság a lelkiismeret lázadása, ellenállás a halállal szemben, és hassa át a szeretet bölcsessége az életért.”

Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius üzenetben biztosította imádságáról és szolidaritásáról az imaóra résztvevőit: „Imádkozunk az élet Urához, hogy fogadja be őket a békéjébe, vigasztalja meg családtagjaikat, adjon békét ezeknek a sokat szenvedett földeknek és nyissa meg szívünket a befogadásra, amire annyira buzdít minket Ferenc pápa.”

Székely János püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottság elnöke a Kivonulás könyvéből olvasta fel Mózes életének azt az epizódját, amikor menekülnie kellett a fáraó haragja elől, út közben találkozott Jetró főpappal, aki hozzá, a jövevényhez adta egyik lányát. Idegen volt azon a földön és sokat tanult a helyiektől. A Biblia és a történelem tele van menekülőkkel – mutatott rá a püspök, példaként említve a Saul elől menekülő Dávidot, a babiloniak elől menekülő zsidókat, a Heródes elől menekülő Máriát és Józsefet; Vazul fiait, akik Lengyelországban találtak menedéket, és egyikük házasságából született Szent László király; a tatárok elől menekülő IV. Béla királyt; az 1956-ban elmenekülőket.

A földnek nem birtokosai, hanem használói vagyunk. A földet Isten minden embernek adta, hogy mindenki szabadon és békében, biztonságban élhessen. Ha háborúk, nélkülözés, a klímaváltozás miatt embereknek el kell menekülniük otthonaikból, akkor minden ember felelőssége segíteni őket – hangsúlyozta Székely János, és hálát adott a Magyar Katolikus Egyház és az állam segítségével az iraki Erbílben épülő iskoláért. Hálát adott a Jezsuita Menekültszolgálatért, a Patrona Hungariae Gimnáziumért, a Szent Egyed közösségért, a szociális testvérekért, a Fokoláre mozgalomért, az evangélikus egyházért, a református egyház menekültszolgálatáért, lelkészekért, lelkésznőkért, papokért, püspökökért és minden jóakaratú emberért.

Homíliájában Székely János imádkozott egy igazságosabb világért és egy olyan Európáért, amely igent mond az életre. Imádkozott mindazokért, akik a hazánkba érkező menekülteket nem számoknak látják, hanem embereknek, a történeteikkel, vágyaikkal. Az irgalmas szamaritánus történetével érzékeltette, mit jelent a szerencsétlen ember mellé állni: nem az a kérdés, ki az én felebarátom, hanem az, hogy lesz-e, aki segít, én felebarát vagyok-e, méltó vagyok-e az ember névre.

Az életünkkel válaszolunk erre a kérdésre, ahogyan válaszolt a 11. században a lengyel fejedelmi család, aki befogadta Vazul fiait, ahogyan válaszoltak emberek a vészkorszakban, ahogyan válaszolt Nyugat-Európa 1956-ban – mutatott rá a szónok.

A püspök beszédét követően közös imával folytatódott a virrasztás. Menekültek nevei, történetei hangzottak el, közel hozva ezzel életüket az imádkozókhoz: már nem számok voltak, hanem név, életkor, arc tartozott hozzájuk, amely bármelyikünké lehet, és egy-egy tragikus életsors. Az imádságban úgy jelentek meg, ahogyan az Úr látja őket: értékes, megismételhetetlen életek, amelyek tele voltak reménnyel, de elvesztek a Calais melletti autópályán, a Földközi-tengerben, a Szicíliai-csatornában, a Szaharában, az embercsempészek furgonjában… Minden történet után egy-egy gyertyát gyújtottak a meghaltakért, majd a jelenlévők is meggyújtották az emlékezés mécseseit.

Ezt követően Fabiny Tamás evangélikus püspök Jézus boldogmondásait idézte fel könyörgésében, imádkozott azokért, akik reménnyel a szívükben indultak útnak, de nem jutottak el céljukhoz; akik keresik a segítő kezet, az ajtót, amely megnyílik, a szívet, amely befogad. Kérte az Urat, hogy tudjunk irgalmasok, tiszta szívűek és béketeremtők lenni. Végül azokért imádkozott, akiknek a szíve gyűlölettel és félelemmel van tele, Isten bocsánatát kérte a bántó, gyűlölködő szavakért.

„Urunk, védj meg minket, védd meg Európát, ne a menekültektől, a migránsoktól, hanem a gyűlölettől, a félelemtől, az előítélettől... Védj meg minket minden gonosztól, attól is, ami bennünk van” – zárta könyörgését a skót presbiteriánus misszió vezető lelkésze.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír