„Az evangélium öröme Don Boscóval” – Ferenc pápa buzdítása szalézi szemüvegen keresztül

„Kedves szaléziak! Szerencsések vagytok, amiért alapítótok, Don Bosco nem »nagypénteki« szent volt, szomorú arccal és lógó orral…, hanem inkább »húsvétvasárnapi« szent. Mindig örült, befogadó volt a mindennapos fáradság és nehézségek közepette” – kezdi előszavát Ferenc pápa, majd úgy jellemzi a szalézi rendalapítót, mint az „evangélium örömének egészséges hordozóját”, aki számára az életszentség a vidámságot jelentette.

A 19. századi Torinóban a papok nem vettek részt közvetlenül a nép életében, s ebbe a világba robbant be Don Bosco a maga forradalmi üzenetével. Ő ugyanis az akkori olasz fővárosban (Torino volt az egységes Olaszország fővárosa 1861–65 között – a szerk.), melynek ipara fiatalok százait vonzotta munkalehetőség reményében, felkarolta a szegény és magára hagyott, sok esetben kizsákmányolt ifjakat. Örömet és valódi nevelést nyújtott nekik, megtanította őket, hogyan legyenek jó keresztények és tisztességes állampolgárok. Maga Ferenc pápa is személyesen megtapasztalhatta a szalézi család örömteli légkörét, amikor gyerekkorában a hatodik osztályt náluk végezte Ramos Mejíában a Wilfrid Barón de los Santos Angeles kollégiumban. „A szaléziak a szépségre, a munkára és nagy vidámságra neveltek – emlékezett vissza a pápa. – Segítettek félelem, kényszer nélkül növekedni. Segítettek, hogy előrejussak az örömben és az imádságban.”

Ahogyan arra 2015. június 21-én, torinói látogatásakor Ferenc pápa emlékeztetett, Don Boscónak három „fehér szerelme” volt: a Szűzanya, az Eucharisztia és a pápa. „Ma kevesen beszélnek olyan nagy szeretettel a Szűzanyáról, mint ahogy Don Bosco annak idején. A szalézi szent Istenre bízta magát, és Máriához imádkozott, hogy bátran szembe tudjon nézni az élet kihívásaival és veszélyeivel, amelyekkel küldetése során találkozott. Az Eucharisztia iránti szeretete pedig arra tanít, hogy a fiatalokat a liturgia gyakorlása felé tereljék, hogy ezáltal belépjenek az Eucharisztia misztériumába, és ne feledkezzenek meg a szentségimádásról sem. S a harmadik, Don Bosco szeretete a pápa iránt nem csupán a személynek szól, hanem Péternek mint az Egyház vezetőjének és Krisztus, az Egyház jegyese képviselőjének. A pápa iránti szeretet mögött ott rejlik az Egyház iránti szeretet.”

Milyen szaléziakra van ma szüksége a fiataloknak? Ferenc pápa szerint olyan emberekre, mint amilyen Don Bosco volt, aki fiatal papként az előkelő családok melletti nevelői karrier helyett a szegény és elhagyatott gyerekek szolgálatát választotta. Olyan szaléziakra van szükségük, akik körbetekintve maguk körül észreveszik a kritikus és nehéz helyzeteket, képesek szembenézni velük, majd mérlegelés után bátor döntéseket hoznak. Arra hivatottak, hogy elmenjenek a világ és a társadalom perifériáira, a munka és a család, a kultúra és a gazdaság peremére, és gyógyírt vigyenek oda.

Ha a feltámadt Krisztus lelkületével befogadják a hátrányos helyzetű fiatalokat és családjukat, akkor Isten országa kezd jelenvalóvá válni, és megújulhat a történelem. A szalézi nevelő természetéből fakadóan optimista, a fiatalokra pozitív realizmussal tekint. Minden gyerekben – legyen az bármilyen lázadó vagy kezelhetetlen – meglátja a jót, és türelemmel és bizalommal dolgozik, hogy az kibontakozhasson. A szalézi az öröm hordozója, hiszen vallja: Jézus Krisztus feltámadt, és Isten minden embert szeret, mindenkinek megbocsát – fogalmaz a Szentatya.

Ferenc pápa végül annak a meggyőződésének ad hangot, hogy az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítása hozzájárul a szalézi karizma szerinti nevelés megújulásához a szaléziakra bízott ifjúság javára.

Forrás: Vatikáni Rádió

Illusztráció: Imalánc.ro

Magyar Kurír