KÉPGALÉRIA – klikk a képre!
Sajószentpéter után egy Kazincbarcika feliratú mentőautó mögött haladunk, ennek takarásában érkezünk a városba. Nem sokkal később ugyanez az autó már villogva-szirénázva száguld visszafelé. De amikor távozik, hirtelen visszatér a szinte áhítatos ünnepnapi csend.
A Szent Család-templomban a kijáratnál óriási tömeg, a többség középiskolás. Próbál a zene- és énekkar: feltűnően tiszta és magabiztos a hangjuk, jól összeszokott csapatnak tűnnek. Maga az épület két kedves meglepetést is tartogat. Az egyik a fenti ablakokon át mindvégig egyenletesen beáradó fehér (már-már túlviláginak tűnő) fény, amely oly erős, hogy egy ideig arra gyanakszom, nem jöhet kintről, nem lehet a nap fénye. De idővel kiderül, hogy mégiscsak az, és ez szívmelegítő így november elején. A nap is velünk ünnepel.
A másik, amire felfigyelek, szintén egy építészeti sajátosságból fakad: fent, a kórus mellett mindkét oldalon ablakok nyílnak (hittan- és próbatermek vannak ott, tudom meg), és minden ablakban áll két-három ember, akik onnét vesznek részt a misén. De megesik, hogy percekig szinte mozdulatlanok, és emiatt festményszerű a látvány. Azokra a freskókra hasonlít, amelyek sok templomban festett ablakok mögül figyelő híveket ábrázolnak. A most, az élő valóság és az örök, az időtlen összeolvadása egyszerre vidám és méltóságteljes.
Ángel Fernández Ártime, Don Bosco tizedik utóda a főkapun, civilben érkezik. Átöltözés után a többiekkel együtt kimegy a templomból, hogy aztán ünnepélyesen bevonulhassanak. Ábrahám Béla tartományfőnök mindenkit ünnepélyesen köszönt, a rendfőnök pedig mindenkit bátorságra, a találkozás örömére buzdít. Úgy látta ugyanis, hogy vannak, akik elfogódottak, magyarázza, és még idegenkednek az ő közvetlenségétől.
Prédikációjában is a közös ünneplés örömében bizakodik a rendfőnök. Halottak napjáról, halloweenről, a halálhoz való viszonyról beszél. Nemrég valaki azzal lepte meg, mondja, hogy a halloweenről mint a halálon való nevetés alkalmáról beszélt neki. Mi azonban nem nevetünk a halálon, hanem nagy reménnyel viszonyulunk hozzá, amikor elhunyt szeretteinkről emlékezünk meg, hangsúlyozza.
Aztán a keresztények és a kereszténység helyzetére tér rá, és arra hívja fel a figyelmet, mekkora szüksége van a világnak és az egyházi közösségnek mélyen hívő fiatalokra. Olyanokra, akik az életükkel tesznek tanúságot.
* * *
Ábrahám Béla misét záró szavaiban megemlékezik Sándor István szalézi vértanúról, és röviden beszámol az antropológiai kutatásról, amely a következő hetekben maradványai megtalálását célozza. Majd amikor átvonulunk a Don Bosco sportközpontba, leül velünk egy kicsit beszélgetni. Több mint 130 országban 15 ezer szalézi él, fontos az összefogásuk, az egységük: ezeket szolgálják a rendfőnöki látogatások, mondja. És fontos Artime atyának az a szinódusi felismerése is, hogy a szaléziakat jellemző közvetlenség, természetesség mennyire összecseng Ferenc pápa stílusával, törekvéseivel.
Míg Óbuda a szellemi-lelki és jogi, Kazincbarcika a lelkipásztori munka szalézi központja a mai Magyarországon. Ennek fontos állomása lesz a december 7-ére ide szervezett cigánypasztorációs konferencia, akárcsak az a pilot szakképzési, sokakat szakmunkásvizsgához segítő program, amelyről már szerződést is kötöttek a kormánnyal.
* * *
A sportcsarnokban először egy szalaggal a Tavaszi szél vizet áraszt dallamára táncoló lány kap nagy tapsot, majd miután a külföldi vendég megérkezik, rövid „történelemórát” látunk-hallunk, amely pár percben igyekszik a vendéget megismertetni Magyarország zivataros évszázadaival a honfoglalástól napjainkig. Ezután a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium műsora következik: néptánc, pantomim, kórus. Ami feltűnő: hogy a közönség mennyire egy hőfokon van az előadókkal, hogy a két társaság között mekkora az átfedés, hogy ez az egész egy nagy közös ünnep, igyekezet, összpontosítás a siker érdekében. A dal, amelyet a diákok és a tanárok együtt énekelnek, a When you say nothing at all, ilyen sorokkal: „Hihetetlen, hogyan tudsz beszélni egyenesen a szívemhez, anélkül, hogy egy szót is szólnál. Képes vagy beragyogni a sötétséget. Az igazság ott van a szemedben. Kezed érintésével azt mondod, sosem hagysz el, majd elkapsz, ha zuhannék. (…) A mosoly az arcodon, az igazság a szemedben, a kezed érintése tudatja velem, hogy szükséged van rám.”
A műsor után a színpadra hívják Artime atyát, „Ferenc pápa barátját”, aki megköszöni a műsort: mindazok fáradozását, akik a szervezésben részt vettek, a szalézi mű működtetőinek. Azoknak, akik segítenek a szalézi álmot, Don Bosco álmát megvalósítani. „Ha rátok nézek – mondja a fiataloknak –, nagyon szépnek látom a szalézi jövőt. A szalézi központoknak mindig minden fiatal előtt nyitva kell állniuk, függetlenül attól, hogy milyen vallásúak vagy politikai meggyőződésűek, gazdagok vagy szegények.
Artime atya a szinóduson megdöbbenve értesült róla, hogy egy 200 ezer válaszadó által kitöltött online kérdőív tanúsága szerint Európában magához az élethez kevés a fiatalok motivációja. Boldogtalanabbak, mint amerikai, ázsiai, afrikai kortársaik. „Ahhoz, hogy ez változzon, álmaiknak, céljaiknak kell lenniük. Fontos lenne, hogy felismerjük, milyen jó másokért nagylelkűségből jót tenni. Másokért élni. A diploma, a jó munka nem lehet az egyetlen célunk, hanem csupán eszköz a teljességünk eléréséhez.”
* * *
A Don Bosco szakiskola műsora mai fiatalok útkereséséről szól, majd a múltba, Don Bosco idejébe, az akkori fiatalok világába vezet el, akik sokáig azért nem boldogultak, mert senki sem törődött velük, nem bízott a jóravalóságukban, és nem adott nekik esélyt. A történelmi példa váratlan fordulattal artistaprodukcióba megy át, talán annak jelképeként, mennyire nehéz, micsoda ügyesség, bátorság és kitartás szükséges a szegénységből, a hátrányos helyzetből való kitöréshez ma is.
* * *
Artime atyát a panorámakép elkészítése után is tömeg veszi körül, a vele fényképezkedni akarók száma végtelennek tűnik. Mint ma többször is megtapasztalhattuk, a szaléziaknál általános a törekvés, hogy Don Boscót mintegy jelenlevővé tegyék, azt a lelkületet, amely őt jellemezte, eleven erővel képviseljék. A mindenkori rendfőnökök példáját követve valamiként ennek eszköze igyekszik lenni Artime atya is. Amikor a számunkra kissé szokatlan „Don Bosco tizedik utódja” titulusról kérdezzük, hangsúlyozza, hogy ez magától a rendalapítótól származik. Don Bosco ugyanis arról írt: ő egyszer meghal ugyan majd, de minden utóda az ő nevében, képviseletében fog működni. Az, amit a szegények, a hátrányos helyzetű fiatalok érdekében elkezdett, soha többé nem veszhet ki a világból.
Fotó: Lambert Attila
Kiss Péter/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria