„Bármit csinálsz, azt csináld jól!” – A Viszkis volt a „Szólj be a papnak” vendége

A beszélgetés résztvevője volt Kókai Nagy Tímea az Interfilm képviseletében, Asztalos Richárd evangélikus lelkész, Kiss László görögkatolikus pap, illetve maga a Viszkis, Ambrus Attila, aki azzal indította a beszélgetést, hogy ő tulajdonképpen három dologhoz ért: kerámiák készítéséhez, a bankrabláshoz és a csülkös-pityókás kenyér sütéséhez.

Nem nyílik mindennap lehetőség arra, hogy egyenesen a Viszkisnek szegezhessük az életútjával és a róla készült filmmel kapcsolatos kérdéseinket... Egy hölgy a közönség soraiból először a csülkös-pityókás kenyér receptjét szerette volna Attilától megtudni, majd kicsit komolyabb vizekre evezve azt próbálta feszegetni, hogy hová tette a rengeteg pénzt, amit a bankfiókokból eltulajdonított, utalva Rózsa Sándorra és a betyárokra, akik gyakran a szegényeket támogatták. Természetesen konkrét választ nem kapott a kérdező, de Ambrus Attila utalt rá, hogy igyekezett juttatni belőle a családjának Erdélybe, s mivel a hölgyek körében nagy népszerűségnek örvendett, így rájuk is igen sokat költött, majd nevetve hozzátette, hogy az elásott tartalékok helyéről nem nyilatkozik.

Kiss László atya azt a kérdést vetette fel a film templomi jelenetére utalva, hogy mennyire volt gyerekkorában meghatározó élmény az Egyház vagy az Istennel való kapcsolat Ambrus Attila számára. Ő visszaemlékezett arra, hogy a nagymamája haláláért az Egyházat okolta, ugyanis a fűtetlen templomban összeszedett betegség miatt hunyt el. Emellett felidézte, hogy kleptomániája – ellopta és megette az összes ostyát – is közrejátszott abban, hogy nem lett jó viszonyban a helyi plébánossal. Ez a mozzanat csupán egy volt a számos gyerek- és fiatalkori traumából, amelyek aztán a bankok kifosztásáig vezettek; ugyanis a román javítóintézeti körülmények, majd a román hadseregben való szolgálat is rányomták a bélyegüket a Viszkis életére.

De vajon ki lehet-e szállni egy ilyen bűnspirálból? – tette fel a kérdést Kókai Nagy Tímea, és ugyanezt a kérdéskört feszegették a közönség soraiból is. Ambrus Attila nagyon egyszerű válasza az volt erre, hogy mivel nyugdíjas bankrablót még sosem látott, ezért természetesen előbb-utóbb mindenki a helyére kerül, de önszántából senki sem tud kiszállni, ahogyan neki sem sikerült. Annak ellenére sem, hogy minden rablás után megfogadta, hogy ez volt az utolsó alkalom, amit aztán sosem tudott betartani.

Érdekes gondolatot vetett fel egy hölgy a közönség soraiból, Asztalos Richárdot és Kiss László atyát célozva meg kérdésével: mit tennének akkor, ha valaki egy gyónás vagy egy lelki beszélgetés alkalmával megosztaná velük, hogy számos bankot kifosztott? Mindketten hangsúlyozták, hogy papi és lelkészi titoktartásuk mindenre vonatkozik, így a gyónás vagy lelki beszélgetés során elhangzottakat a bíróságon sem kérdezhetik ki tőlük.

Zárásként nagyon fontos dologra világított rá Ambrus Attila a saját történetén keresztül: minden embernek, aki akár börtön, akár javítóintézet, akár elvonó után próbál visszailleszkedni a társadalomba, mindig jár még egy esély. Ő maga is tapasztalta, több mint tíz év letöltött börtönbüntetés után, hogy a kinti világ falai gyakran sokkal magasabbak a börtön falainál.

„Bármit csinálsz, azt csináld jól!” – hangzik a már említett mottó. Ambrus Attila kiválóan rabolt bankot, s jelenleg kiváló keramikusként éli mindennapjait. Az értékes gondolatok mellett kerámiáiból is hozott egy párat a debreceni közönségnek. Mindenkihez volt néhány kedves szava, fáradhatatlanul „pózolt” a közös képeken, és nagy szeretettel adta új tulajdonosainak a keze munkáit. Talán nem ilyennek képzelünk egy bankrablót, így Ambrus Attila személye a legjobb figyelmeztetés lehet nekünk, keresztényeknek is arra, hogy hagyjuk magunk mögött előítéleteinket.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Szóljbeapapnak.blog.hu

Magyar Kurír