„Eszközként használnak téged, hogy Krisztus közöttünk lehessen” – Papszentelés Nyírlugoson

Hazai – 2018. július 10., kedd | 11:47

Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök július 8-án Nyírlugoson pappá szentelte Szemán András diakónust. A Szent Liturgia egyben az egyházközség templombúcsúja volt.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Hozzatok az Úrnak, Isten fiai, hozzatok az Úrnak fiatal kosokat!” – olvasták a prokimen előversét a vasárnapi Szent Liturgián Nyírlugoson. Egy órával e szavak elhangzása után Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök Szemán András diakónust mint áldozópapot mutatta be „Isten fiainak” a királyi ajtóban. Pappá szentelésével újabb áldozat- és szolgálatkész lelkipásztorral gazdagodott a Görögkatolikus Egyház.

A liturgián, amely egyben a templom búcsúi ünnepe is volt, az asszisztenciával együtt több mint harmincan szolgáltak az oltár körül, köztük a főhelynök, a szentelendő tágabb rokonságához tartozó papok, egykori kispaptársai a nyíregyházi szemináriumból és a Germanicum et Hungaricumból, valamint a kerület papsága.

Szemán András diakónust a szentélyig diakónustársai kísérték, egyikőjük épp az előző nap diakónussá szentelt Gánicz Tamás, közvetlen munkatársa a püspöki hivatalban. Majd az oltár körül édesapja, Szemán László nyírlugosi parókus, a Nyírbátori Esperesi Kerület esperese, valamint apósa, Tóth Elek nyíracsádi parókus vezette a szentelendőt a püspök áldó kezei elé.

A püspök prédikációjában főként a szentelés előtt állóhoz intézte szavait, hiszen egy évig közvetlen munkatársak voltak a püspöki hivatalban. A papi hivatásról, Isten ajándékáról szóló gondolatait a kegyelem felől nézve, a Szentatya szavait idézve és a hívek elképzelései alapján tárta a hallgatóság elé.

A papság Krisztus szavai szerint arra hivatott, hogy hirdesse: „Elközelgett a mennyek országa!” (Mt 3,2). A bibliai szakaszok személy szerint is vonatkoztathatók ránk és András diakónusra is: „Ugyanis nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok” (Mt 10,20). A kegyelem működik ebben a hivatásban, hiszen Krisztus „rád bízza a legfontosabbat: a te kezedbe teszi önmagát a szent Eucharisztiában. A Szentlélek által eszközként használnak téged, hogy Krisztus közöttünk lehessen” – mondta.

Egy egyetemisták körében végzett felmérés tanúsága szerint a paptól az emberek kiváló tulajdonságokat várnak el. Mégis sokban befolyásolja a papi munkát a hívek hozzáállása. A püspök ekkor elhangzó buzdítása, hogy szeressék papjaikat, támogassák Andrást papi szolgálatában, ebben a közösségben szinte azonnal válaszra talált, hiszen a szentelés során felöltött, kézzel készített, díszes miseruháját szeretetük és nagylelkűségük jeleként ajánlották fel neki a hívek.

Ferenc pápa szavait felidézve Szocska A. Ábel a papsággal járó örömökről és a papi közösség megtartó erejéről beszélt, végezetül pedig azt a kérést fogalmazta meg, hogy – mint a történetbeli gyermek, aki párnapos testvérétől Istenről akart hallani – „ha elfeledkeznénk Istenről, mesélj nekünk róla”.

A nyíregyházi főpásztor Szemán András áldozópapot augusztus 1-jétől Porcsalmára helyettes lelkésznek és Pátyodon oldallagos adminisztrátornak nevezte ki. András atya papi jelmondatként a liturgia oly jól ismert dicsőítő versét választotta: „Szentháromság egy Istenünk, dicsőség néked!”

Szemán András 1988. május 9-én született Debrecenben. Papi családban nevelkedett. Máriapócson fejezte be az általános iskolát 2003-ban, 2007-ben a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett. A gimnáziumi évek alatt fokozatosan érlelődött benne az elhatározás, hogy papi pályára lép.

Teológiai tanulmányainak előkészítő évét a Borromeo Szent Károly Papnevelő Intézetben kezdte Vácon, majd a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán folytatta 2010-ig. Ösztöndíjasként Rómában tanult három-három évig a Pápai Gergely Egyetemen, illetve a Pápai Keleti Intézetben. A szociális évet gyermekgondozóként a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonában töltötte. 2012-ben felolvasói rendben, 2016-ban alszerpapi rendben részesült.

Jelenleg a Nyíregyházi Egyházmegye püspöki hivatalának munkatársa. Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye megyéspüspöke 2017. szeptember 30-án, Világosító Szent Gergely emléknapján szentelte diakónussá a Nyíregyházi Egyházmegye számára. 2018. július 8-án Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök szentelte áldozópappá Nyírlugoson.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria