„Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz” – 60 éve írták alá a római szerződést

Konrad Adenauer, Alcide De Gasperi és Robert Schuman – ennek a három keresztény államférfinak a nevéhez fűződik földrészünk egyesítésének terve, amelynek első konkrét lépése 1951-ben, az első nemzetek feletti európai intézmény, az Európai Szén- és Acélközösség, a mai Európai Unió előde létrehozása volt. Közülük kettőjüket, Alcide De Gasperi olasz, és Robert Schuman francia politikusokat már megilleti az Isten Szolgája megnevezés, folyamatban van boldoggá avatási eljárásuk. Emlékük élénken él a földrész egyes keresztény közösségeiben – erre példa, hogy a lengyel főpásztorok március 13-án és 14-én tartott plenáris ülésükön, amelynek végén arra kérték a híveket, hogy imádkozzanak Európáért, ismételten leszögezték: támogatják Alcide De Gasperi és Robert Schuman, az Európai Közösség megálmodóinak boldoggá avatását.

Több szervezet, társulat részéről jelezték a kérést, hogy indítsák el Konrad Adenauer (1876-1967) német szövetségi kancellár, gyakorló katolikus boldoggá avatási eljárását is. Az államférfi, aki 1950-től 1966-ig a Német Kereszténydemokrata Unió elnöke is volt, németként, európaiként és keresztényként jellemezte saját magát. Híres mondása ma is időszerű: „Egy politikus a legközelebbi választásokra gondol, egy államférfi a következő nemzedékre”.

1933-ban, mint a nácizmus nyíltan megvallott ellensége, a Gestapo elől Koblenz közelében, a Rajnától néhány kilométerre fekvő Maria Laach-i bencés apátság kolostorában talált menedéket. Az itt eltöltött egyéves időszakban ismerkedett meg XIII. Leó pápa Rerum novarum és XI. Pius pápa Quadragesimo anno kezdetű enciklikájával, az Egyház szociális tanításával. Ezekből a pápai körlevelekből merítve dolgozta ki mély keresztény hittel áthatott társadalmi programját. Ennek alapgondolatát képezte, hogy az Isten által meghatározott rendet kell megvalósítani a modern társadalmi szférában is. Az egyre terjedő materializmus ellensúlyozására sürgette: „minden nemzetben hozzanak létre keresztény pártokat, amelyek hassák át keresztény lelkülettel a politikai, gazdasági és társadalmi életet, valamint teremtsenek minden állampolgár számára keresztény létfeltételeket, szem előtt tartva a keresztény etikát”. 1956-ban mondta egy nagygyűlésen: „Kereszténynek lenni valami nagyon hatalmas, olyan valami, ami nagyon nehéz. Szerényen meg kellene elégednünk annyival, hogy pusztán ezt mondjuk: törekszünk rá, hogy keresztények legyünk. Erőfeszítéseinkkel igyekszünk keresztényként élni és ezen az úton haladva szeretnénk lassan a tökéletesség egyre magasabb fokait elérni”. Álma az volt, hogy Európa ne csak közös ház, hanem egyben a szabadság háza is legyen minden európai számára.

Mint ahogy Szent II. János Pál 2003. november 7-én a Robert Schuman Alapítvány tagjaihoz intézett beszédében emlékeztetett rá: „Az európai földrész egyesítésének legfőbb előmozdítói olyan férfiak voltak, akiket mély keresztény hit hatott át: Adenauer, De Gasperi és Schuman. Hogyan is becsülhetnénk alá azt a tényt, hogy 1951-ben, mielőtt megkezdődtek volna a kényes kérdéseket érintő tárgyalások, egy Rajna-parti bencés kolostorban találkoztak, hogy elmélkedjenek és imádkozzanak?”

A szent pápa hozzátette, egyben meghatározva minden keresztény politikus feladatát: „Rátok is az a kötelesség hárul, hogy ne pusztán megőrizzétek és védelmezzétek, hanem fejlesszétek tovább és szilárdítsátok meg azt a spirituális és politikai örökséget, amelyet ezek a nagy államférfiak hagytak az utókorra”.

Robert Schuman, (1886-1963) kereszténydemokrata politikus, Franciaország külügyminisztere 1950. május 9-én a párizsi külügyminisztérium, a Quai d’Orsay, híres Óra szalonjában jelentette be a nemzetközi sajtónak a francia kormány kezdeményezését, olyan új politikai és gazdasági együttműködést javasolva Európa számára, amely kizárja a háborút a kontinens országai között. Nyilatkozatát ezekkel a tömör, ma már történelmi szavakkal kezdte: „A világbékét csak úgy lehet megőrizni, ha az azt fenyegető veszélyekkel arányban álló kreatív erőfeszítéseket teszünk”. Az ún. „Schuman-nyilatkozat” megállapította: „Európát nem lehet egy csapásra felépíteni, sem pusztán valamely közös szerkezet kialakításával integrálni”. Konkrét megvalósításokra, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritás megteremtésére van szükség. A minden évben május 9-én megrendezett Európa-nap, az európai béke és egység ünnepe erre a nyilatkozatra emlékezik. Az európai parlamenti választásokat is ötévente ezen a napon tartják.

A Szent II. János Pál által említett Párizsi szerződés, amelyet 1951. április 18-án írtak alá a francia fővárosban, létrehozta Franciaország, az NSZK, Olaszország és a Benelux államok között az Európai Szén- és Acélközösséget, amely később az Európai Unió részévé vált. A szénbányászat és az acéltermelés közös ellenőrzése nagy előrelépést jelentett a földrész egységének megteremtésében. Franciaország és Németország között a szerződés egyben véget vetett az Elzász-Lotaringia szén- és vasérckészleteiért dúló hosszú háborúskodásnak.

Schuman és az európai egységtörekvések megálmodói, az Európai Unió alapító atyái előtt távoli célként az európai föderáció megteremtésének gondolata lebegett, amelyhez felfogásuk szerint lépésről lépésre haladva lehet eljutni, a Franciaország és Németország közötti megbékéléstől kiindulva. Schuman az európai közösséget nem egy központi hatalomként, nem egyfajta „birodalomként”, „szent szövetségként” képzelte el, hanem olyan unióként, amelynek alapköve a demokrácia, a nemzetek közötti kapcsolatok egyenlősége. Ez pedig a keresztény tanításból fakad.

Schuman hirdette, hogy a demokrácia akkor született, amikor az ember arra kapott felhívást a kereszténységben, hogy földi életét az emberi méltóságnak megfelelően, az egyéni szabadság, valamint mindenki jogainak tiszteletben tartásával, a mindenkit magába foglaló testvéri szeretet gyakorlata révén valósítsa meg. „A kereszténység megtanította minden ember egyenlőségét, fajra, bőrszínre, társadalmi osztályra, foglalkozásra való tekintet nélkül. Tudatosította a munka méltóságát, a lelki értékek elsőbbségét, amelyek egyedül képesek arra, hogy megnemesítsék az embert”.

Robert Schuman célja nem az volt, hogy egy államok feletti államot hozzon létre, hanem az „unió, kohézió, koordináció”, vagyis az egység, az összetartó erő és az összehangolt tevékenység jelentették számára az elsődleges szempontokat, ahogy ezt Európáért című könyvében kifejtette. Mindez azonban csak akkor tud valóban működni, ha érvényesül az alapelv: minden tagállam egyenlő jogokkal és egyenlő kötelességekkel rendelkezik.

Elképzelése szerint világosan meg kell különböztetni a „császár és Isten” szféráját. Vagyis a kereszténységet ne vessék alá egy sajátos jogi rendszernek. Az Egyház őrködjön a természeti törvények és a kinyilatkoztatott igazságok tiszteletben tartásán. A felelősségteljes politikus feladata pedig, hogy megteremtse a spirituális és profán megfontolások rendjének – gyakran nem könnyű, de szükséges – szintézisét. A demokrácia és a kereszténység egymással összefonódva hatotta át Robert Schuman európai tervét. Meghatározása szerint a demokrácia a „nép szolgálatában áll, s annak egyetértésével működik”, létét pedig a kereszténységnek köszönheti.

A második világháború által okozott hatalmas pusztítás, a spirituális, erkölcsi, emberi és anyagi értékek mélyzuhanása kihívást jelentett mind a földrész népei, mind az egyének számára. A kölcsönös gyűlölet újjáéledését csak az akadályozhatja meg, ha magukévá teszik a kiengesztelődés és béke keresztény üzenetét – ez volt Robert Schumann álláspontja, aki azt hirdette: „Európa békéje a világbéke kulcsa, Európában a béke szükséges alapfeltétele a Franciaország és Németország közötti kiengesztelődés”.

Schumannak nem az volt a célja, hogy az európai államokat összevegyítse, hogy nemzetállamok feletti szuperállamot hozzon létre. Meggyőződése volt, hogy az európai államok történelmi valóságot képviselnek, felszámolásuk lehetetlen lenne pszichológiai szempontból is. Különbözőségük éppen előnyt jelent, semmiképpen sem szerepelt tervei között a nemzetállamok uniformizálása, egy szintre hozása. Francia igazságügyi miniszterként (1955-1956) az Európai Mozgalom elnöke lett, majd 1958-ban a strasbourgi Európa Parlament elnökévé választották. Olyan nemzetek feletti struktúrát képzelt el, amely nem szünteti meg az etnikai és politikai határokat, nem zúzza szét a nemzetállamok szuverenitását, hanem a történelmi múlt megtagadása nélkül teremti meg a szövetségi szintű együttműködést, a szolidaritást az egyenlő jogokkal és kötelességekkel rendelkező európai államok között. A vallás egyént és társadalmat formáló erejét egyetlen állam sem hagyhatja figyelmen kívül. Összetartó spirituális erejévé válhat az európai intézményeknek, a gazdasági és politikai egység megteremtésének, hiszen Schuman elképzelése szerint a „szó keresztény értelmében vett általános demokrácia megvalósításának nagyszabású terve Európa felépítésében ölt majd testet”.

Alcide De Gasperi (1881-1954) 1881-ben született az észak-olaszországi Trentino tartományban. Mély katolikus hite átitatta egész politikai tevékenységét. Őrá is nagy hatást tett XIII. Leó pápa Rerum novarum kezdetű enciklikája. Ennek tanulmányozása nyomán alakult ki az a meggyőződése, hogy az Egyház szociális tanítását össze kell egyeztetni a politikai mozgalmakkal. A katolikus politikai szervezetek az Egyház elvárásainak megfelelően hajtsák végre társadalmi programjaikat. Fontos közvetítő szerepet töltött be az európai integráció kezdeti szakaszában az évszázados ellentétekkel küzdő Németország és Franciaország között.

XVI. Benedek 2009. június 20-án, az Alcide De Gasperi Alapítvány tagjaihoz intézett beszédében a következő szavakkal méltatta az olasz kereszténydemokrata politikust, aki 1945-53 között a miniszterelnöki tisztséget töltötte be: a lelkiség és a politika kiválóan egyesültek személyiségében. Ratzinger pápa emlékeztetett rá, hogy De Gasperi 1902-ben a trentói katolikus kongresszuson felvázolta a világi apostolkodás fő vonalát, amely egész életét végig kísérte: „Nem elég saját magunkban megőriznünk a kereszténységet, hanem a katolikus erőink egészével küzdenünk kell, hogy visszaszerezzük a hitnek az elveszett területeket”. Következetesen hűséges maradt az emberi és keresztény értékekhez. Azt hirdette, hogy a demokratikus rendszerben a politikus sajátos felelősségű közigazgatási küldetést kap, de ezzel párhuzamosan erkölcsi felelősséggel is tartozik saját lelkiismeretének. A keresztény politikus döntéseit mindig ragyogja be az egyház tanítása.

Az Európai Unió 27 államának hivatalos küldöttségei Rómában arra emlékeznek, hogy a hat alapító, Franciaország, a Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország és a három Benelux állam képviselői 1951. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony liturgikus ünnepén írták alá a Szerződés az Európai Gazdasági Közösség létrehozásáról elnevezésű dokumentumot, amely mind a mai napig az Európai Unió alapdokumentuma és legfontosabb jogforrása a későbbi – főleg maastrichti és a lisszaboni kiegészítésekkel együtt.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír