Szent József és a mai apák – Interjú Elekes Szende pszichológussal

Virágvasárnap Jézus életének nagy napja, de sajátos módon már a halálát is előrevetíti.  Ez a kettő egy gyökérből táplálkozik: a népszerűsége a csúcson, de az ellenségei szemében ez csak olaj a tűzre. Még azt az ördögi tervet is fontolgatják, hogy megölik az általa feltámasztott Lázárt, annyira bosszantja őket Jézus sikere, annyira féltékenyek. „Az egész világ utána fut” – panaszkodnak egymásnak János evangéliumában. Az ünneplés, amelyben Jézusnak ezen a napon része van, már-már fokozhatatlannak mutatja az iránta való tiszteletet, hiszen szerénysége ellenére királyként, megváltóként tekintenek rá. Ám ő már tudja, hogy szenvedés vár rá, és vállalja a sorsát.

– Tekintsünk vissza Jézus életére gyermekkorától kezdve, és próbáljuk elképzelni, emberi értelemben milyen utat járt be eddig a napig. Miként vált azzá, aki, és hogyan járultak hozzá ehhez földi szülei, Mária és a jóval kevesebbet emlegetett József: Szent József, akinek március 19-én van az ünnepe.

– József valóban méltánytalanul elhanyagolt alakja az Újszövetségnek. A születéstörténetet leszámítva alig esik szó róla. Mintha kizárólag az lenne a szerepe, hogy a szülni készülő Máriát megvédje, aztán Jézussal együtt Egyiptomba menekítse. Pedig egészen biztos, hogy nevelőként is sok éven át jelen volt Jézus életében. Az evangéliumok Mária és Jézus kapcsolatára koncentrálnak, ám József személye óriási felkiáltójel, amely napjainkban különös erővel figyelmeztet bennünket arra, mennyire fontos szerepe van az apának a családban. Hiszen a mai társadalmak tragédiája éppen az, hogy a családokból hiányoznak az apák. Ez nem feltétlenül válásból következő fizikai hiányt jelent: a pszichológiai-lelki hiány is jellemző. Ez a helyzet áll fenn, amikor az apa nem vagy csak alig veszi ki a részét a gyerekek neveléséből. Pedig a személye ugyanolyan fontos egy fiú-, mint egy lánygyermek életében: a fiúk számára azonosulási pont, a lányok számára pedig tükör, amelyben értékességüket, szépségüket megláthatják.

– Néhány évvel ezelőtt ennek a helyzetnek üzent hadat az Apafüzet, amelyet a védőnők terjesztettek a családok körében. Az is azt hangsúlyozta, hogy a gyerekek egészséges fejlődéséhez kezdettől fogva szükség van, szükség lenne az apa jelenlétére. Mert egy apa másképpen ér hozzájuk, például fel meri dobni őket, miközben az anyuka nemegyszer csak ijedezik, és oda sem mer nézni.

– Nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt, mert komoly a baj, és ezért nagy szükség van az apák érzékenyítésére, az apaszerepre való nevelésre. Nálunk még mindig erősen kísért a hagyományos nemi szerepek merev elkülönítésének szemlélete, amely szerint a gyereknevelés a nő dolga, a férfi meg pénzt keres. De hála Istennek, a fiatalabb korosztályokban már sokkal inkább jellemző a szerepek rugalmasabb felosztása, és az apák bevonódása a gyereknevelésbe már pici kortól.

– Mi okozza a változást?

– Az, hogy a nők nagy része dolgozik, és ezért már nem vállalja fel a korábban természetesnek tartott asszonyszerepet, ami alapján a házimunka és a gyerekek nevelése egyedül az ő vállát nyomná. Méltányosabb otthoni munkamegosztást vár el. Még így is valamivel több feladat hárul a nőkre, mint a férfiakra, de kutatások tanúsága szerint a boldog házasságokban ez nem okoz problémát.

– És az nem gond-e, hogy a férjeket, mint innen-onnan hallom, sokszor kemény, kategorikus fellépés révén veszik rá a nők az otthoni munkára? A konfliktusok mögött mintha hatalmi vetélkedés is meghúzódna.

– Ez nem egyszerű téma. A családi szerepek kialakítása a házasságban mindig csiszolódási folyamat során valósul meg, amelyet már az ismerkedés időszakában el kellene kezdeni. E folyamat során számos konfliktus adódhat, de ki lehet munkálni olyan kompromisszumokat, amelyek mindkét felet elégedetté teszik. Az a fontos, hogy a szerepek ne legyenek kőbe vésve, hogy időről időre rugalmasan a család és a felek szükségleteihez tudják igazítani a teendőket. És persze hogy senki ne utasítgassa a másikat valamilyen merev szokásrendhez ragaszkodva, hanem szabadon és közösen hozzanak döntést. Például ha az egyik fél munkája vagy egészségi állapota szükségessé teszi, a másik készségesen átvállalja az otthoni feladatok egy részét.

Visszautalnék arra, amit az előbb mondott, mert nagyon tetszett a gyermekét feldobó apa képe, és az anyukáé, aki aggodalmában még csak oda sem mer nézni. Ez ugyanis szimbolikus jelenet. Míg az anyukák „féltve óvják”, átölelik, körülzárják, feltétel nélkül szeretik a gyermekeiket, addig az apukák szerepe éppen a komfortzónából való kihívás és a kihívások elé állítás, azzal a megerősítéssel együtt, hogy „meg tudod csinálni”. Ez kell ahhoz, hogy ne legyen a gyerekből „anyámasszony katonája”, hogy felnőttként merjen majd kezdeményezni, kockázatot vállalni.

– Éppen nemrég voltam tanúja annak, amikor egy három és fél éves kisfiút, aki talán kissé túlságosan szabadságszerető és akaratos, az apukája nagy-nagy szigorral szedett ráncba. És közben azt mondogatta, hogy az anyuka elkapatta a gyereket.

– Ez számomra inkább pozitív példának tűnik, mivel az apa jó esetben éppen óvodáskor táján „veszi át” az anyától a fiúgyermeket, hogy bevezesse a férfivilágba. Ehhez persze arra is szükség van, hogy az anya „átengedje” neki. A két szülő nevelési stílusa kompenzálja egymást. Például egy bátorító szülő jó ellenpólusa lehet a túlaggódónak. Nem baj, ha egy nagyon szabadjára eresztett gyerek egyszer csak megtapasztalja, hogy azért vannak határok. De persze fontos, hogy a szülők igyekezzenek egységre jutni nevelési kérdésekben, és következetességre törekedjenek.

A történetéhez még annyit tennék hozzá: itt legalább van apa, méghozzá olyan, aki megpróbál beleállni az apai szerepbe. Sok gyerek ugyanis manapság éppen ennek a hiányától szenved a leginkább, és a következmények erőteljesen megmutatkoznak a fiatal felnőttek elköteleződési nehézségeiben.

– Amikor Józsefet Jézus nevelőapjának nevezik, az érzésem szerint kissé degradáló. Jézus ugyan valóban az Atya Fia, a második isteni személy, de az is a hitünkhöz tartozik, hogy egészen ember, tehát kamasz, majd útját kereső fiatal is volt, akinek a mennyein túl teljes értékű földi apára is szüksége volt az egészséges fejlődéshez. Ahhoz, hogy megtanulja, mit jelent férfinak lenni a férfiak között, hogy a kor Palesztinájában hogyan találhatja meg önmagát és a saját útját. Annak alapján, amilyennek Jézust virágvasárnap látjuk, milyen ember és apa lehetett József?

– Az apák feladata a fiúgyermekek esetében – elvontan és konkrétan egyaránt – a férfitársadalomba való bevezetés. Az ókori Görögország egyes városállamaiban egy bizonyos kortól elkülönítve nevelték a fiúkat, és ez néhol, törzsi társadalmakban még ma is így van a világon. A fiúnak észrevétlenül azonosulnia kell az apjával. Ha nincs jelen az életében az apja, jó esetben egy nagypapa vagy egy nagybácsi figyelme és az általa kínált modell is kompenzálhatja ezt. Ezek híján pedig egy tanár vagy egy pap is lehet példakép, eligazodási pont.

József az Újszövetségben kezdetben „testőrféle” Mária és Jézus mellett. Ezenkívül még annyit tudunk róla, hogy igaz ember. Jézus továbbviszi a szakmáját, ami azt jelzi, hogy József pszichológiailag jó azonosulási pont volt a számára. Emellett azt is alkalma lehetett elsajátítani Józseftől, hogyan viselkedik, miként áll ki magáért egy férfi. Jézus konfliktusai, határozottsága számomra arról is szólnak, hogy Józseftől jó férfimintát vett át.

– Jézust olykor kifejezetten konfrontatívnak, sőt provokatívnak is látjuk. Például éppen a virágvasárnapi bevonulás után űzi ki az árusokat a templomból. Ez a határozottság, erő, önbizalom mind annak a jele, hogy ezen a napon – amikor isteni küldetéséből fakadó földi útjának végső szakaszába lép – emberi értelemben is a csúcsra ért. Hogyan tanít egy apa erre: bátorságra, meg nem alkuvásra, félelmeink legyőzésére?

– Igen, Jézus nem félt például rókaként emlegetni Heródest, vagy a farizeusok szemébe vágni az igazságot. Nem finomkodott, és nem volt elvtelenül szelíd. Mert és tudott konfrontálódni, konfliktusba lépni. De soha nem negatív értelemben, és mindig valamilyen jó cél érdekében. Éppen ez az, amire a legjobban egy apa taníthat meg. Arra, hogy tudjunk nyíltan, egyenesen, mégis diplomatikusan konfrontálódni. Ne kerüljük a konfliktusokat, ne legyünk meghunyászkodóak, de agresszívvé, lehengerlővé se váljunk. Az apánktól jó esetben azt tanuljuk meg, hogy az értékeinkért végső soron még akkor is ki kell állnunk, ha az komoly áldozatokkal jár.

Egy jó apa nem akarja sem mindentől megóvni, sem szükségtelenül korlátozni, visszatartani a gyermekét, sem mindig megmondani neki, hogy szerinte mi lenne jó a számára. A túlkontrolláló apák gyermekei később, fiatal felnőttként nehezen találják meg önmagukat, és csak bajosan tudják elkülöníteni saját vágyaikat a környezetük elvárásaitól. Egy jó apa engedi, hogy a gyermeke kitapossa a saját útját, kibontakoztassa az identitását. Ebbe a folyamatba beleférnek a tévedések, a kudarcok is.

– A Szent Családot példaképül szokták állítani a családok elé. Milyennek látjuk a Szentírás alapján ezt a családot? Miben lehet minta mai szemmel nézve?

– Nehéz mit mondani erről pszichológusként, nem szeretnék az igehirdetők felségterületére tévedni. De egyvalami biztos: a Szent Család alappillére József volt, az ő odaadása. Nála Mária és Jézus biztonságban érezhette magát. Ebben példakép lehet. Jó apa az, akire lehet alapozni, akire rá lehet bízni egy életet, egy gyermek nevelését. Mert megbízhatóan jelen van, és veszély esetén kiáll az övéiért. Elköteleződik irántuk, és ő képviseli a családban a stabilitást. Keretet és alapot biztosít.

Fotó: Merényi Zita

Kiss Péter/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2018. március 25-i számában jelent meg.