„Regényes szerzetesek” – Szerzetesek a magyar irodalomban

Hazai – 2015. szeptember 17., csütörtök | 22:35

„Regényes szerzetesek” címmel megrendezték a 3. Szerzetesi Gyűjteményi Napot szeptember 17-én a budapesti Párbeszéd Házában. A konferencia fikció és valóság viszonyát vizsgálta a szerzetesek és a szerzetesi élet ábrázolásában a magyar irodalomban.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Első ízben 2013-ban osztották meg egymással és az érdeklődőkkel kutatásaik eredményeit a katolikus levéltárak és könyvtárak szakemberei, illetve egyetemi oktatók – akkor a ferencesek adtak otthont az eseménynek. Második alkalommal, 2014-ben a Sapientia, illetve a piarista rendház épületében zajlott a szerzetesek utazásait feldolgozó konferencia. Idén az irodalom és a történelem határmezsgyéjén mozgott a téma: fikció és valóság viszonya a szerzetesek és a szerzetesi élet ábrázolásában a magyar irodalomban.

Mihalik Béla, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartomány Levéltárának igazgatója nyitotta meg a találkozót, és egyben tolmácsolta Forrai Tamás jezsuita provinciális üdvözletét.

Koltai András, a piarista levéltár vezetője a konferencia plakátja kapcsán megemlítette, valójában a választott Goya-kép nem „regényes”, hiszen megtörtént esetet örökít meg: azt a pillanatot, amikor Pedro atya (Pedro de Zaldivia) lelövi a híres banditát, Maragatót.

Az első előadást Mihalik Béla tartotta Jókai Mór és történeti érzék címmel, a Páter Péter című 1881-es regényt állítva középpontba. A 13 nyelvre lefordított, az irodalomtörténészek által nem túl nagyra becsült mű főhőse egy jezsuita szerzetes, ezért maradt különösebb irodalmi értékek híján is érdekes a jezsuiták számára. A fordulatos, rémregényeket idéző történetben akad elvarratlan szerelmi szál, titkos föld alatti folyosó, befalazás, a jeges Vág folyóba vetés, párbaj – viszont számos tárgyi tévedés is a jezsuitákat és általában a katolicizmust illetően. Az utókor kritikusai, többek között Jablonkay Gábor szerint Jókai nem tévedésből ejtett hibákat, hanem tendenciózusan negatív színben tüntette fel a katolicizmust, Voltaire és Victor Hugo példáját követte.

Fáy Zoltán, a Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár vezetője Móricz Zsigmondnak a ferencesekhez fűződő kapcsolatát vizsgálta, mely legfőképp Szegedhez kötődött. Korábban, 1934-ben járt a jászberényi rendházban egy felolvasóest kapcsán, ahol találkozott Kiss Szalézzel, a nagyhírű ferencessel, aki 1946-ban halt vértanúhalált; majd a Rózsa Sándor a lovát ugratja írása során jutott el Bálint Sándorhoz, a szegedi néprajzkutatóhoz, akitől segítséget kért az anyaggyűjéshez, illetve később tájnyelvi szempontból is kikérte véleményét a műről. Bálint Sándor meghívta a katolicizmustól meglehetősen távol álló írót a Havas Boldogasszony-búcsúra, ahol Móricz döbbenten szembesült azzal, milyen sokakat megérint „még mindig” a vallás, egy vallásos ünnep; meghatottsága jeleként vett is egy imakönyvet édesanyjának, és rózsafüzéreket a szolgálóknak.

Erdélyben megint csak ferenceseknél élt át hasonló élményt Móricz: Csíkban járt a Székely Népfőiskola meghívására, és kétkedő kérdéseket zúdított a helyiekre, például Magyar Ferencre, a népfőiskola első igazgatójára; majd a templom karzatán sírva fakadt, amikor látta a virrasztókat, akik az éjszaka közepén is áhítattal imádkoztak.

Horváth Zsuzsa irodalomtörténész, a PPKE adjunktusa Kaffka Margit Hangyaboly című, 1917-ben megjelent regénye recepciójáról beszélt, arról, hogy sokan katolicizmusellenes pamfletnek értékelték a művet, míg a Nyugat kritikusai, például Tóth Árpád dicsérték a mikrokozmoszként ábrázolt zárdát. Pályája kezdetétől foglalkoztatta Kaffka Margitot a zárdaélet, hiszen ő maga is a szatmári irgalmasoknál tanult. A Szatmárnémetiben található rendház jól beazonosítható a műben; a leírásokból ráismerni az épületre, melyben 1886-tól, hatéves korától kezdve tanult a szerző; ahova nagykárolyi kitérő után visszatért a tanítóképzést is elvégezni, majd egy évig az ingyenes képzésért cserében a rend miskolci fiókházában tanított. A zárda nemcsak a bezártság helye a műben, hanem lehetőség is a csendre, a bensőségességre, a személyiség formálódására, az identitás kialakulására, a transzcendenssel való érintkezésre.

Maczák Ibolya Napraforgó a zárdában című előadása Nagy Katalin lányregényét elemezte, mely a Móra Kiadó „csíkos könyvek” sorozatában látott napvilágot 1979-ben. Nagy Katalin író és pedagógus Napraforgó lány című regénye saját fiatalkori emlékeit eleveníti föl, a sorsdöntő és vészterhes 1944. évet, amelyet az angolkisasszonyok budapesti líceumának növendékeként élt át. A „csonka tanév” történéseit követi nyomon a mű, érezhető melankolikus szeretettel és nosztalgiával; megemlíti a piarista iskola diákjait, akik csúfolták a lányokat, különösen az Úrnapi viseletük miatt; megemlíti Kaszap Istvánt, akinek képeit gyűjtötték a lányok; és megjelennek a regényben a korabeli slágerek és filmek. Az egyik regénybeli nővért „Kalotaszegi Madonnának” csúfolták a lányok az 1943-as film nyomán, és a Rózsalevél... kezdetű slágert dudorászták, melyet a film férfi főszerepét játszó Sárdy János énekelt. Feltűnik az angolkisasszonyok Váci utcai templomában álló Szent Rita-szobor is (jelenleg kegykép található a Szent Rita-kápolnában – a szerk.): tőle kértek segítséget „a rémült későnjövők”.

Koltai András A budapesti piarista gimnázium regényes képe című előadásában a budapesti piarista gimnázium tanárait, diákjait és termeit nyomozta több 20. századi regény lapjain. Négy mű viszonyát mutatja be a történeti valósághoz: Kosáryné Réz Lola: Perceg a szú (1943); Szerb Antal: Utas és holdvilág (1937); Thurzó Gábor: A rászedettek (1962) és Gyurkovics Tibor: Isten nem szerencsejátékos (1973).

Szerb Antal nyolc évig piarista diák volt, önképzőköri elnök; Sík Sándor tanára is volt, és cserkészparancsnoka is. Mihályra az Utas és holdvilágban többször rátör egy rejtélyes rosszullét, az „örvény”-érzés – egyszer éppen természetrajzórán; a „finom papi lélek”-ként leírt szerzetes tanár alakját az író valószínűleg saját tanáráról mintázta.

Thurzó Gábor műve alapján számos szerzetes tanár beazonosítható, csakúgy, mint Gyurkovics Tibor – szintén volt piarista diák – írásában. A Gyurkovicsnál Kellner néven említett tanár Magyar László magyar–latin szakos tanár, a Játszva latinul és több más nyelvkönyv szerzője. Szerepel a műben Kovács Alajos magyartanár is, a „bánatos szemű”, aki megszerettette vele az irodalmat; valamint „Egér”, a gyóntatója (Éder-Szászy László), akit nem ijesztett meg, hogy diákja Baudelaire-t olvas – mert magyarul olvasta, nem az eredetit…

Mózessy Gergely Thurzó Gábor művei és a Kaszap-kultusz összefüggéseiről beszélt a hallgatóságnak. Thurzó Gábor A szent című regénye 1966-ben jelent meg; főszereplője Vizniczei prelátus, aki a József-társaság fiatalon elhunyt tagjának, Gregor Istvánnak szenttéavatási ügyéhez gyűjt adatokat. A megváltoztatott nevek ellenére a történetben nem nehéz fölismerni Kaszap István sorsát, akit halála után hamarosan jelentős kultusz övezett, sírja zarándokhellyé vált, és számos csodát tulajdonítottak neki. Thurzó művével a fő gond – jelezte az előadó –, hogy a fiktív történet túl közel áll a mintához, és az áthallások meghamisíthatják a Kaszap István-képet.

Tóth Eszter Zsófia Gyurkovics Tibor Isten nem szerencsejátékos című színdarabját vizsgálta, mely pannonhalmi diákok valós barlangbalesetén alapul. 1965 szilveszterén három pannonhalmi diák vesztette életét tisztázatlan körülmények között az aggteleki cseppkőbarlangban a Pászthory Valter tanár által vezetett túra során; a peres iratok a tanárt okolják a történtekért. A túlélőkkel készített interjúk során az derült ki, hogy ismerik és nem szeretik Gyurkovics darabját, mert nem tartják valósághűnek az általuk továbbra is nagyon szeretett Pászthory Valter ábrázolását. Az eset hátterében fölsejlik az állambiztonsági provokáció, a szocialista állam egyházellenes propagandája.

A Szerzetesi Gyűjteményi Nap zárásaképp Mihalik Béla körbevezette az érdeklődőket a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya több intézményének otthont adó épületegyüttesben.

Fotó: Lambert Attila

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria