A 2013-as Ifjúsági Világtalálkozó védőszentjei és közbenjárói

Kitekintő – 2012. május 29., kedd | 14:39

Közzétette a 2013-as Ifjúsági Világtalálkozó védőszentjeinek nevét május 27-én a Rio de Janeiró-i érsek.

A találkozó védőszentje eszerint az Aparecidai Szűzanya, „az Egyház és a családok védőszentje”; Szent Sebestyén „katona és a hit vértanúja”; Szent Antônio de Santana Galvão, „a béke és a szeretet tanúságtevője”; Lisieux-i Szent Teréz, „a missziók védőszentje” és Boldog II. János Pál, „a fiatalok barátja”.

Az öt védőszent nevét Orani João Tempesta érsek a Nossa Senhora da Penha Mária-kegyhelyen bemutatott szentmisén hirdette ki.

Olyan emberekről van szó, akik fiatalon is azt választották, ami a legjobb az életben: Jézus Krisztust. Történetük arra buzdít, hogy növeljük magunkban az erényeket, és mindenkinek tanúságot tegyünk arról, hogy az életszentség lehetséges a valós életben – hangsúlyozta az érsek, aki egyben a helyi szervezőbizottság vezetője is.

A védőszentek mellett több példamutató személyt sorolt fel, akik a találkozó „közbenjárói”: az „Isten akaratához hű” Limai Szent Róza; Andoki Szent Teréz, „Krisztus szemlélője”; Szent Laura Vicuña, „a tisztaság vértanúja”; Boldog José de Anchieta, „Brazília apostola”; „ az evangéliumi értékekben erényes” Boldog Albertina Berkenbrock; Boldog Chiara Luce Badano, „Krisztus követője”; Boldog Irma Dulce „a szeretet nagykövete”; Boldog Adílio Daronch, „Jézus barátja”; Boldog Pier Giorgio Frassati, aki „szenvedélyesen szerette a szegényeket és az Egyházat”; Boldog Isidoro Bakanja, „a skapuláré vértanúja”; Boldog Federico Ozanam, „a legszegényebbek szolgálója”; Szent György, „a rossz ellen harcoló”; Szent Andrea Kim és társai, „az evangelizáció vértanúi”. 

Olyan szentek és boldogok ők, akik a napjainkban olyannyira aktuális és szükséges erényeket idézik fel, mint például az erős hit, a szeretet, az öröm, a tanúságtétel, a küldetéstudat, a szegények iránti szeretet. Abban bízunk, hogy a fiatalok a világ minden részén még jobban megismerik őket, követik példájukat, és így a lehető legjobban készülnek fel a riói napokra – mondta el a SIR hírügynökségnek Eric Jacquinet, a Világiak Pápai Tanácsa ifjúsági szekciójának felelőse.

Magyar Kurír

(lt)