25 éves a Nagybecskereki Egyházmegye

Hazai – 2011. szeptember 24., szombat | 19:18

Szeptember 24-én délelőtt Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrált ünnepi szentmisét magyar nyelven Nagybecskereken az egyházmegye alapításának 25. évfordulóján az egyházmegye lelkipásztoraival és a meghívott papokkal együtt. Erdő Péter bíboros szentbeszéde az alábbiakban olvasható.

Nagy jubileumot ünnepel ma a Nagybecskereki Egyházmegye. Boldog II. János Pál pápa huszonöt évvel ezelőtt alapította meg önálló egyházmegyeként ezt a püspökséget, ezt a helyi egyházat. Maga a Csanádi Püspökség Szent István alapítása volt, 981 évvel ezelőtt. Szent Gellért személyében, aki hajdan azt az egyházmegyét megszervezte, méltán tiszteli védőszentjét mind a Temesvári, mind a Szeged-Csanádi, mind a Nagybecskereki Egyházmegye. Közös katolikus örökségünket kell megélni és vonzóan továbbadni környezetünknek a mai idők körülményei között.

Ezek a mai idők pedig Boldog II. János Pál pápa kormányzása alatt új lehetőségeket hoztak. Korunknak ez a szentéletű pápája a fokozatosan és az újjászületés kínjai között szabaddá váló Közép-Kelet- és Délkelet-Európában rengeteg egyházmegyét alapított. Az átalakított, felosztott vagy teljesen újonnan létrehozott egyházmegyék száma az ő idejében ezen a vidéken meghaladta a százat. Az alapvető szándéka pedig az volt, hogy megfeleljen a II. Vatikáni Zsinat irányelveinek, amelyek azt kívánták, hogy az egyházmegyék központja lehetőleg jelentős városban legyen, hogy az egyházmegye területe könnyen elérhető legyen a püspöki székhelyről, hogy az egyházmegyék lehetőleg arányosak legyenek egy-egy országon belül. Mindennek pedig az volt az alapja és célja, hogy a lelkipásztori gondoskodás minél jobban elérje a hívő embereket.

Ehhez a lelkipásztori elkötelezettséghez hozzá tartozik az is, hogyha lehet, azon a nyelven szóljunk az emberekhez, amit a legjobban ismernek, vagy ami a szívükhöz a legközelebb áll. Már a IV. Lateráni Egyetemes Zsinat 1215-ben kimondta, hogy ahol egy egyházmegyében többféle nyelvű, többféle rítusú hívek élnek, a püspök nevezzen ki vikáriusokat, helynököket az egyes csoportok lelkipásztori gondozására. Az 1300-as évek második felében, XI. Gergely pápa (1370-1378) idején, a pápai kancellária szabályaiban (regulae cancellariae) pedig megjelenik az az irányelv, hogy a plébániákat olyan papra bízzák, aki ismeri, és jól érthetően beszéli az ott lakó hívők nyelvét. Ezt a szabályt azután a pápák évszázadokon keresztül, egészen a barokk korig, ismét és ismét megújították. Mivel a norma szövegében a „helyi nyelv” (idioma loci) kifejezés szerepel, többen felvetették a kérdést, mit kell ezen pontosan érteni. Az 1500-as években, mikor a mai Portugália a Spanyol Korona fennhatósága alá került, felvetették a kérdést, hogy a helyi nyelv a hivatalos nyelvre vagy a plébánián élő hívek nyelvére vonatkozik. Maga a Római Rota bírósága is foglalkozott ezzel a témával. Ennek döntése alapján fogalmazta meg a híres egyházjogász, Luis Gómez, hogy ilyenkor a hívek lelki üdvössége az alapvető szempont, és ezért az ő nyelvüket, vagy legalább azt is, ismernie kell a plébánosnak .

A mai szentmise evangéliuma az isteni gondviselésről és diszkrét komolysággal a vértanúságról szól. Szent Gellért püspök vértanúsága megszentelte egyházmegyéjét, és lelki erőforrás volt utódai számára is. Utóda, Mór püspök Csanádra szállíttatta elődjének földi maradványait. Szentté avatására pedig 1083-ban került sor Székesfehérvárott Szent István királlyal és Szent Imre herceggel együtt. A velencei szerzetes, akinek írásaiból kiváló teológiai műveltség sugárzik, a legenda szerint társaival együtt a Szentföldre indult. De úgy hozta a Gondviselés, hogy Szent István országában találta meg igazi küldetését. A történeti források beszámolnak nagyszerű és aktuális tetteiről: tiszteletéről Szűz Mária iránt, templomépítésekről, papnövendékek taníttatásáról és felszenteléséről. Gondoskodni akart a különböző nemzetiségű papok testvéri együttműködéséről Krisztus ügyének szolgálatában. Különösen is felelősnek érezte magát a rábízott népért, itáliai létére külföldi papjai mellé igyekezett minél több magyar papot képezni és szentelni, hogy eredményesebben végezzék a térítés munkáját. A kultúra és a hit szenvedélyes szolgálata jellemezte egész életművét. Püspöki székhelyén iskolát állított fel, járta az egyházmegyét és tanította a népet. Még arra is maradt ideje, hogy utazás közben olvasson és könyveket írjon. Ma újra látjuk, hogy milyen fontos a kultúra, az oktatás, az általános emberi értékekre való nevelés a hit továbbadása szempontjából is. Mindez pedig nem kényelmes és magától értetődő, hanem különleges erőfeszítést, hitből fakadó bizalmat és optimizmust, népeket átfogó katolikus összetartozást kívánt.

A mai evangéliumban arról hallunk, hogy Isten maga reményünk és örömünk biztosítéka. Mintha Gellért püspök vértanúságáról beszélne az evangélium. Mert mi rosszabb történhet az emberrel, mint a halál. Ám a testi halálnál is rosszabb a lélek kárhozatba zuhanása. De az emberek nem vehetik el az egész életet, mert a lelket nem tudják megölni. Isten az egyedüli úr a lélek sorsa felett. Jézus szavai szerint tehát Istentől kell félnünk. Manapság ritkán említik az istenfélelmet, pedig felsorolja azt a Biblia és felsorolja az Egyház bérmálási liturgiája is a Szentlélek ajándékai között. Ahhoz, hogy Istentől értékes és termékeny módon félni tudjunk, szükséges, hogy belegondoljunk mindenhatóságába, végtelen, minden képzeletet és erőt felülmúló nagyságába. Csak ha ezt a valódi helyzetet kellően átérezzük, akkor tudunk igazán megrendülni amiatt, hogy Ő, a végtelenül hatalmas Isten gondoskodik rólunk, hogy számon tartja minden hajszálunkat, hogy személyesen megszólít minket. Ezért olyan felemelő dolog, hogy Isten gyermekei lehetünk, hogy szinte családi közelségben élhetünk vele. Nem szabad elbanalizálnunk Isten hatalmát és fönségét. Nem szabad természetesnek vennünk, magától értetődőnek, irántunk tanúsított szeretetét. Irgalmának megrendítő nagyszerűsége az, ami felemel bennünket, egyént és közösséget, életünknek és történelmünknek bármilyen helyzetében.

Isten gondviselő szeretetét tanúsítja ennek az egyházmegyének az önálló megalakulása és eddigi története is. Vegyük észre, fogadjuk hálával Isten szeretetét, vállaljuk azt a feladatot, amire Isten nagylelkűsége kötelez bennünket! Adjuk tovább örömmel hitünket és kultúránkat a következő nemzedéknek, tegyünk tanúságot segítőkész szeretetünkről minden ember előtt! Tegyünk meg mindent saját plébániánk közösségéért, és ezért az egyházmegyéért, hiszen a püspök és a papok szent szolgálatával és vezetésével megerősítve mindnyájan együtt alkotjuk az Egyház közösségét, amelynek feje maga Krisztus. Az ő életében részesedünk az Egyház igehirdetése és szentségei által. Az ő világossága és ereje kísérje mindnyájunk életét! Isten áldja a Nagybecskereki Egyházmegye főpásztorát, papságát és egész hívő közösségét!

Szent Gellért püspök és vértanú, könyörögj érettünk! Ámen.