75 éves a római Pápai Magyar Intézet

Külhoni – 2015. október 27., kedd | 19:01

A Pápai Magyar Intézet (PMI) alapításának 75. évfordulóját ünnepelték október 26-án a római San Girolamo della Carità-templomban. Az ünnepi szentmisén Erdő Péter bíboros mondott homíliát.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Erdő Péter szentbeszédét – Tóth Tamás, a PMI rektorának fordításában – teljes terjedelmében közöljük.

Kedves Testvéreim a püspöki és a papi rendben,
a Diplomáciai Testület és a polgári hatóságok tisztelt képviselői,
kedves Testvéreim!

Ezen a szentmisén nemcsak egy konkrét eseményért, egyben egy egész történetért adunk hálát az Úrnak. 75 évvel ezelőtt, 1940 fájdalmas nyarán XII. Piusz pápa megalapította a Pápai Magyar Intézetet. Már 1928-tól kezdve működött a történelmi Falconieri-palotában egy papi osztály a Magyar Akadémián. Ez az intézmény kapta meg – tiszteletre méltó elődöm, Serédi Jusztinián bíboros kérésére – a pápai alapító okiratot, amely azon kívül, hogy a papi kollégium rangját emelte, különleges biztonságot is nyújtott a számára. Erre a biztonságra rövidesen szükség is lett. A II. világháborút követően a kommunisták Magyarországon is hatalomra jutottak. A sztálinizmus szellemében keresték annak lehetőségét, hogy államosítsák és megszüntessék az intézetet. Azok a papok azonban, akik tanulmányi okokból vagy kutatási célból itt éltek, a Szentszék segítségét kérték, amely mindig kinevezett egy rektort, illetve egy, az intézet vezetéséért felelős papot. Ezekben a nehéz időkben szükséges volt az olasz rendőrség közbelépése is, hogy garantálni lehessen az pápai intézetbe történő szabad bejutást. A helyzet az 1964-ben, a Magyarország és a Szentszék között létrejött megegyezés következtében változott csak meg. Az általános enyhülés légkörében lehetővé vált, hogy újra ösztöndíjas papok érkezhessenek immár Magyarországról, nemcsak az emigrációból. A rektort a továbbiakban a Szentszék nevezte ki a magyar püspöki kar javaslata alapján.

Miután megvizsgáltuk a külső körülményeket, érdemes szemrevételezni a kollégium küldetésének lényegét. Az intézetet már felszentelt papok számára alapították, tehát nem szemináriumról van szó. A papok római tartózkodásának oka az, hogy különböző egyetemeken tanuljanak, anélkül azonban, hogy a statútumokban valamely felsőoktatási intézmény elsőbbsége meghatározásra került volna. Emiatt lehetséges az, hogy a magyar klérus a római tanulmányokon keresztül egy árnyalt, azonban az egyházhoz és a Szentszékhez mindig hűséges látásmódot vihet haza, amely magában foglalja az egyetemes egyház különféle szellemi áramlatait és hagyományait. És mennyire fontos volt ez az elmélyülés a II. vatikáni zsinat után! Meg kellett ismerni a zsinati mozgalom valódi gazdagságát, hogy magas szinten, feltétlen hűséggel lehessen dolgozni és tanítani a magyar egyházban. Nem felejtem el soha Boldog VI. Pál pápa irányunkban tanúsított szeretetteljes érdeklődését, amikor magánkihallgatáson fogadott bennünket, és mindegyikünkkel beszélt a tanulmányainkról és ezen tanulmányok fontosságáról az egyház életében. Nem véletlen, hogy római tanulmányaink után sajátos küldetéstudattal tértünk haza az otthoni körülmények közé.

Az évek során több mint 280 magyar pap folytatott itt az intézet ösztöndíjasaként tanulmányokat, és ezeket a legtöbbször sikeresen be is fejezték.

A mai evangéliumban Jézusnak a tanítványokhoz intézett szavait olvastuk: „Amint engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében” (Jn 15,9–10). A körülmények különbözősége ellenére mindig létezett a Pápai Magyar Intézet papjai között egyfajta összetartozásérzés, mivel a papi életből nem hiányzott az a vágy, hogy az egyházat szolgálják, a lelkek üdvéért, a hit és a szeretet továbbadásán fáradozzanak.

A papok, akik most tanulnak Rómában, a kulturális és lelki gazdagság mellett a megújulás légkörével is találkoznak, egy olyan lelkiségi és történelmi mozgalommal, amelyben újra felteszik a hit és a vallási gondolat alapvető kérdéseit. A nagy antropológiai változás kontextusában, amely a mostani történelmi helyzetre jellemző, együtt keressük hitünk átadásának útjait és nyelvezetét, hitünknek, amelyet Jézus Krisztustól, Mesterünkről és Urunkról kaptunk, aki a mi szolgálatunk által a mai világba is meg akar érkezni. Különleges kegyelem, ha valaki az örök városban követheti ezt a fejlődést, közel Szent Péter utódához, összekapcsolódva a római egyház egészével. Kérjük Isten áldását a Pápai Magyar Intézet szolgálatára, minden élő és elhunyt tagjára, a magyar egyházra és a magyar népre. Ámen.

* * *

Az ünnepen részt vettek: Piero Marini címzetes érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke; Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita; Thomas Anton Handgrätinger premontrei generális apát; több római kollégium rektora; a római pápai egyetemek képviselői; a Római Kúria több munkatársa; a Pápai Magyar Intézet volt és jelenlegi növendékei; Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár; Érszegi Márk Aurél, Magyarország Szentszék melletti Nagykövetségének ideiglenes ügyvivője; Török Tamás, Magyarország Olaszországi Nagykövetségének első beosztottja; Molnár Antal, a Római Magyar Akadémia igazgatója.

A szentmisén a Collegium Germanicum et Hungaricum magyar növendékei asszisztáltak. A kórust vezette és orgonált Aradi László atya (Pápai Magyar Intézet, Veszprémi Főegyházmegye).

A Pápai Magyar Intézet 75 éve

A magyar papnövendékek képzése hosszú idő óta biztosított Rómában. XIII. Gergely pápa (1572–1585) tekintélyével alapították meg a Magyar Kollégium 1579-ben, amely a rákövetkező évben egyesült a Német Kollégiummal, így jött létre a ma is működő Pontificium Collegium Germanicum et Hungaricum. A XIX. században azután felmerült a már felszentelt papok római továbbképzésének kérdése is. Ebben közrejátszott az is, hogy 1881-ben megnyitották a Vatikáni Titkos Levéltárat. Magyarország az elsők között szervezte meg annak lehetőségét, hogy kutatók jöhessenek az Örök Városba, és kihasználhassák ezt az egyedülálló tudományos lehetőséget. Körülbelül ebben az időszakban alakultak meg Rómában azok a nemzeti tudományos és kulturális intézetek, amelyek egyik fő profilja a város jellegéből és a vatikáni levéltári kutatások új lehetőségéből adódóan a történeti kutatások támogatása lett. Az elsők között volt a magyar történeti intézet, amelynek fő megszervezője Fraknói Vilmos (1843–1924) történetíró, nagyváradi kanonok volt, aki saját költségén épített Rómában egy villát erre a célra. Az épület ma a Magyarország Szentszék melletti Nagykövetségének ad otthont. A vesztes I. világháború okozta sokkból kitörési utat kereső Bethlen István miniszterelnök (1921–1931) és Klebelsberg Kuno kultuszminiszter (1922–1931) kultúrpolitikájának köszönhetően a magyar állam 1927-ben megvásárolta a Róma központjában álló patinás Falconieri-palotát, amely az itáliai barokk építészet egyik legnagyobb alakjának, Francesco Borromininek (1599–1667) tervei alapján épült.

Itt kezdte meg működését az 1928/1929-es tanévtől kezdve a korábbi történeti intézetet is kiváltani szándékozó Római Magyar Akadémia, amely négy szekcióval, az egyházi, történeti (Történeti Intézet), művészi és főiskolai (általános tanulmányi) osztállyal működött. Az egyház vezetése rögtön ki is használta az új lehetőséget, hiszen ez első évfolyamban kilenc növendéket találunk, köztük olyan neveket, mint Koudela Géza (Esztergomi Főegyházmegye) és Werner Alajos (Szombathelyi Egyházmegye) egyházzenészek, vagy Ijjas József (Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye), későbbi kalocsai érsek. A papi osztály vezetését a veszprémi egyházmegyés Luttor Ferencre bízták. A sajátos jellegénél fogva kezdettől fogva nagy mértékben autonóm papi osztály hamar az önállósodás útjára lépett. 1939-ben kapta első önálló szabályzatát a Szentszék akkor erre illetékes dikasztériumától, a Szemináriumok és Tanulmányi Intézetek Kongregációjától. 1940-ben vált azután szervezeti értelemben függetlenné, amikor

XII. Piusz pápa (1939–1958) nevében és tekintélyével ugyanezen kongregáció megalapította a Pápai Magyar Egyházi Intézetet, engedélyezve számára a kitüntető, és a Szent Péter utódával való szorosabb kapcsolatot is jelentő „pápai” elnevezés használatát. Az alapító dekrétum 1940. július 16-án, Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén kelt. Az intézet a palota II. emeletét kapta meg, míg az alatta és felette levő részeket továbbra is az állami akadémia használja.

Az Intézet a háborút követően nehéz időszakot kellett, hogy átéljen. Luttor Ferenc, az első rektor már nem sokáig vezethette a PMI-t. A háború utáni zavaros helyzetben, a gyorsan erősödő kommunista diktatúra miatt Argentínába kényszerült emigrálni, helyét 1947-ben Péterffy Gedeon, majd 1951-ben Mester István, 1953-ban pedig hosszabb időre régensi minőségben Zágon József vette át. Ebben az időben az Intézet nem fogadhatott többet Magyarországról növendékeket, és napi rendszerességgel a létéért kellett küzdenie a diktatúrával. A PMI ekkor a hazájukat elhagyni kényszerült egyháziak menedékhelyévé vált. Ekkor lett néhány évre a hazáját szintén elhagyni kényszerült Prokop Péter (1919–2003) kalocsai főegyházmegyés pap festőművésznek is otthona a palota II. emelete. Prokop 1958-ban festette ki a kápolnát. Ekkor lett a kápolna titulusa Szent Kereszt felmagasztalása, de nemcsak az, hanem a 137. zsoltár ott ábrázolt jajkiáltása „Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett és sírtunk […] A fűzfákra akasztottuk ott hangszereinket”, valamint az ábrázolt magyar és magyar vonatkozású szentek is kétségkívül az 1956-os magyarországi eseményekre emlékeztették azt, aki a kápolnában imádkozott.

A Szentszék és a Magyar Népköztársaság 1964-ben kötött egy részleges megállapodást, amely – többek között – az Intézet helyzetét is stabilizálta. A korábbi lakóknak azonban el kellett hagyniuk a palotát, akik így megalapították a római Szent István Házat. A Pápai Magyar Intézetet 1964-től Zemplén György, 1968-től Fábián Árpád, 1972-től Bagi István, 1979-től Dankó László, majd 1987-től egy évig Keresztes Szilárd vezették, és újra érkezhettek növendékek, az intézet így újra eredeti küldetését tölthette be.

A szabadság valódi szelét azonban csak a rendszerváltás időszaka hozta el. 1988-tól Ternyák Csaba, 1992-től Gonda Imre, 1996-tól Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jelenlegi elnöke, 1998-tól Németh László, 2011-tól Tóth Tamás vezetik a PMI-t. A kápolna négy evangélistát ábrázoló üvegablakait Hajnal János (1913–2010) készítette, az Intézet volt növendékének, Kada Lajos (1924–2001) érseknek a hagyatékából 2002-ben. A rendszerváltást követően, a megváltozott körülményeknek megfelelően szükséges volt a PMI jogi helyzetét rendezni. A jelenleg érvényes statútum és szabályzat 2010-től érvényesek. Az Apostoli Szentszék és Magyarország között 1997-ben kötött nemzetközi szerződés módosításakor, amelyet 2013-ban írtak alá, és 2014. február 10-én lépett életbe, figyelembe vették a Pápai Magyar Intézet és a Római Magyar Akadémia együttélésének sajátos viszonyait, valamint a történelmi sajátosságokat, és rendezték a Falconieri-palotában élés jogi alapjait. Ekkor került a PMI által mindig is használt II. emelet saját tulajdonába.

1928-tól kezdve már több mint 280 növendéke volt a háznak, akik elsősorban a magyarországi egyházmegyékből származnak, de az Intézet története során már voltak szerzetes, határon túli, valamint olasz egyházmegyés pap lakói is a háznak. Legtöbben az esztergomi, illetve esztergom-budapesti, valamint az egri és a győri egyházmegyékből érkeztek.

2013-ban, a Pápai Magyar Intézet jogi rendezésének évében emléktáblát állított a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a palota bejáratánál, amelynek felirata emlékezteti az arra járót: „Tudósok, hitvallók és kiemelkedő egyházi vezetők nemzedékei kerültek ki e falak közül. Szolgálja az Intézet a jövőben is Egyházunk és Hazánk építését.”

Tóth Tamás

Fotó: Bókay László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria