86. tanévzáróját tartotta a Gál Ferenc Főiskola

Hazai – 2017. június 19., hétfő | 13:15

86. tanévzáróját tartotta a szegedi Gál Ferenc Főiskola június 16-án, pénteken, melyen köszöntötték a díszdiplomás főtisztelendőket, harminchét Szegeden végzett hallgató pedig kézhez kapta a diplomáját.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Fejlődtünk, gyarapodtunk, sok nehézséggel megküzdöttünk, sok jó dolognak részesei lehettünk” – fogalmazott beszédében Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora. Rámutatott, már három karral, mezőtúri mezőgazdasági intézettel, tangazdasággal, szarvasi gyakorlóval, békési szakközépiskolával működik az intézmény. Ugyan a két szegedi kar összeolvadt, Békés megyében viszont újabb intézményt vettek át a Szent István Egyetemtől, így a gyulai egészségügyi és szociális felsőfokú képzés is a főiskolához került. A teológus-, kántor-, szociálisszakember- és pedagógusképzés mellett így már a jövő ápolóit, egészségturizmus-szervezőit is tanítják, valamint gerontológus szakismereteket oktatnak.


„Csak azért tesszük mindezt, hogy keresztény mintát adjunk az értelmes, értékeket követő egyéni igyekezet és a közösség épülését szolgáló munka világába való visszatalálás törekvéseihez. Olyan dolgokkal foglalkozunk, amelyek a társadalomban ellátatlanok, amelyek távol állnak a biznisz világától” – vélekedett a rektor. A teológiai kar a harmadik legnagyobb az országban, mégis a hitéleti felsőoktatásban elfoglalt pozíciója szerint az első, mert itt tanul a legtöbb hitéleti szakos hallgató az országban – mindez azonban szolgálat és felelősség. „Védjük a ránk bízott értékeket, hitünket, abban példát, mindenki más számára megerősítést adunk” – mondta.


Kozma Gábor egy bővülő családhoz hasonlította az intézményt, amely 2012 óta újabb és újabb gyermekekkel gyarapodott. Hangsúlyozta, szándékosan nem egy oktatási holdingként tekint a közösségükre, mert abból hiányozna az élet, hiszen a család lép fel a lélekszám csökkenése és a lelkek sorvadása ellen. „Családi ünnepet tartunk most, amelyen az oklevelet átvevők ülnek a főhelyen. Minden örömünk velük és értük van” – szólt Kozma Gábor a díszdiplomásokhoz és a frissen végzettekhez.


Egyre többen jelentkeznek az Erasmus-programra, s folyamatosan bővül azon intézmények száma Európában, ahova a hallgatóik kijuthatnak, a legújabb tárgyalások eredményeként Dublin és Lisszabon is célállomássá vált. A felsőoktatás tartalmi fejlesztéséhez tesz hozzá a megyei katasztrófavédelmi igazgatósággal kötött együttműködési megállapodás, amely „csaknem teljessé tette a szakismeretek oktatásáért és a hazafias nevelés elmélyítéséért indított programjuk partneri hátterét”. Kiemelte, közösségük összekapcsolódott az első pünkösdi sportnapnak köszönhetően, amelyen részt vettek a különböző megyékben működő karok, intézmények. Konzorciumi partnereivé váltak a Szegedi Tudományegyetemnek; ennek köszönhetően több milliárd forintos kutatási, fejlesztési program indul el.

A tanévzáró ünnepi szentmisével ért véget.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria