A fiatalok fájó problémái – A kerekasztal papjai és misszionáriusai válaszoltak

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentélybe állított bárszékeken foglalta el helyét a két X és a két Y generációs pap és a beszélgetés egyetlen női résztvevője, a Katolikus Shalom Közösség Z generációs misszionáriusa. A kerekasztal sem hiányzott, sőt, funkciót kapott. „Nem csináltunk cirkuszt a templomból, a szentség nincs most itt” – magyarázta a helyzetet Orosz István parókus, a máriapócsi nemzeti kegyhely igazgatója, a beszélgetés moderátora.

A négy pap – Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye ifjúsági referense; Farkas László hatvani plébános, a Váci Egyházmegye leköszönt ifjúsági referense; Hodász András, az angyalföldi Szent Mihály-templom plébánosa; valamint Quadros Lytton szalézi szerzetes – és mellettük Sirák Borbála, a Shalom közösség misszionáriusa ültek a kerekasztal körül.

Orosz István személyes kérdésekkel vezette be a beszélgetést, azt senki nem tudhatta, milyen kérdés jut neki. A ráhangolódás oldott hangulatot teremtett. Így megtudhattuk, Bori szívesen olvassa Sirák fia könyvét, Serfőző Levente inkább issza, mint főzi a sört, Farkas Laci pedig inkább pásztor a nyájban, mint farkas. Hodász Andrást a „sztárpap” szerep kezeléséről kérdezték. „Nagy példa nekem Pál Feri, aki most a beosztottam lett. Ő lelkileg függetlenítette magát a médiafigyelemtől. Én is erre törekszem. Nem fogadok el minden felkérést, de amibe belemegyek, abba a szívemet is beleteszem. De nem felejtem el, elsődleges küldetésem, hogy plébános vagyok.”

Az Indiából érkezett Quadros Lyttont a kulturális különbségekről kérdezte Orosz István. „A Google azt az információt adta ki, hogy a magyar az egyik legnehezebb nyelv a világon. Féltem, de az érkezésem kegyelemteli volt. Szeretettel fogadtak mind az emberek, mind a nyelv. Az első mondat, amit meghallottam, az »Isten hozott!« volt. Misszionáriusként ennél nagyobb örömet nem kaphattam volna, erőt adott, hálás vagyok, hogy itt lehetek.”

A ráhangolódás után kerültek terítékre a fiatalokat foglalkoztató témák. Rendhagyó módon a válaszadásra kijelölt résztvevőnek húznia kellett egy lapot a kerekasztalról, majd el kellett mutogatnia a közönségnek a rajta szereplő témát. Csak miután kitalálták, kapta meg a szót. Elsőként Serfőző Levente próbálta megjeleníteni témáját. A közönség gyors volt – Levente atyának a jegyesség előtti összeköltözés kezeléséről kellett beszélnie.

Elmondta, a felkészítésre járó jegyespárok többsége összeköltözve készül az esküvőre. „Beszélek nekik a tisztaságról, a házasságban való életről, és arról, mit jelent megélni ezt a szent távolságot. Hatást azonban leginkább attól várok, ha megelőzöm ezt a helyzetet. Így a bérmálkozásra készülő fiatalokhoz meghívok hiteles jegyespárokat. Úgy vágjanak neki a párkapcsolatnak, hogy már látnak hiteles, megerősítő példát.”

Hodász András szerint a házasságra készülő párok fejében általában nagy zavar van, mi az Egyház tanítása ebben a helyzetben. „Helyre kell tenni a fejekben, mi a tanítás, és mi ennek az értelme. Fontos lenne, hogy ezt minden pap egységesen képviselje. A párokat határozottan meg kell hívni erre, és beszélni kell velük arról, mi vár rájuk, ha Isten akarata szerint élik meg a szexualitást.”

Farkas Laci atya arra kéri az érintett jegyespárt, hogy bár nekik úgy tűnik, már késő ezen gondolkodni, de mégis próbálják meg megtartani a tisztaságot a fennmaradó időben. Akik elfogadják, többnyire arról számolnak be, volt hozadéka a kapcsolat számára.

A szalézi szerzetes szerint az a probléma, hogy oktatásként fogjuk fel a jegyespár felkészítését, holott a fiatalokat ebben a folyamatban sokkal inkább kísérni kellene. Melléjük állni, megismerni őket, és azt adni nekik, amire szükségük van.

Bori úgy véli, elsőként a lelki tisztaságról kellene beszélnünk, mert az ébreszti fel a vágyat a test tisztaságára. Úgy látja, ismerősei közül sokan küzdelmekkel élik meg ezt a helyzetet, biztatásra van szükségük.

Farkas Laci atyának az önmegvalósítás jutott az Activityben. Szerinte meg kellene hallanunk, milyen vágyak vezetik a fiatalokat, amikor a jövőjükről gondolkodnak. Támogatni kell őket a személyiségükben rejlő értékek kibontakoztatásában, és lebontani róluk mindazt, ami torzítja őket. Megmutatni, hova vezetnek bizonyos utak, és átadni azt, milyen sokat ad, ha ezt Krisztusban teszik. Sokat segít, ha megértetjük velük, hogy a közösséggel, házaspárként, családban képzeljék el az önmegvalósítást, mert együtt sokkal többre vagyunk képesek.

Bori vágya, hogy nap mint nap tanúságot tegyen arról, az Isten akarata szerinti élet a legszebb dolog, a legnagyobb boldogság. Isten jó, és a legjobbat akarja nekünk.

Levente atya szerint is a fiatalban lévő értékre kell alapozni, és azt megmutatni, hogyan élhető ez meg. Ebből tud kibontakozni a Krisztusban történő önmegvalósítás. Hodász András úgy fogalmazott: „Az önmegvalósítás a hivatásom megtalálása. A hivatás Isten akarata, szívemben ez a beteljesedés.”

Borinak a válást kellett elmutogatnia a témák közül. Azt fogalmazta meg, mennyire nehéz neki erről a kérdésről beszélni, mert a környezetében több példát lát arra, hogy egy második házasság mennyire gyümölcsöző és boldog lehet. „Én is egy második házasságból születtem” – hangzott el vallomása.

Hodász András szerint a házasságkötésre készülőkkel azt kell megértetni, a házasság felbonthatatlansága nem jelenti azt, hogy ez az életre szóló szeretetkapcsolat magától működik. „Nehéz terep, fel kell őket készíteni a küzdelmekre.”

Lytton szerint egy plébánián működő házasközösség képes olyan atmoszférát teremteni, ami segít hordozni a párokat.

Az indiai származású szalézi szerzetes volt a következő az Activityben. A kivándorlás témája került terítékre. Elmondta, ő más kultúrából jött, mindmáig csodálattal tölti el, amit itt megismert. „A lehetőségek itt nagyok, van mód a kiteljesedésre. De aztán láttam, milyen sokan külföldre vágynak, a fiatalok egy egész Európában gondolkodnak, nem elhagyni akarják az országot, csak tovább akarnak menni. Bárhova mennek, szívükben magyar fiatalok maradnak. Viszik a magyar büszkeséget, a szülőföld iránti szeretetet.”

Bori szerint akkor van gond, ha valaki konkrét cél nélkül akar külföldre menni, ha csak az viszi, máshol biztos jobb lesz. De bármilyen céllal indul is, ott, a távolban megszületik szívében a büszkeség és szeretet, hogy ő magyar. Ez tanulás is lehet, hogy megszeresse a hazáját.

Serfőző Levente fájdalomként éli meg a fiatalok távozását közösségeikből, de nem tragédiaként. Az Egyház felelőssége, hogy a pasztoráció lehetőség szerint ott is össze tudja gyűjteni őket. De látja a másik oldalt is: „Sokan jönnek vissza, és velük jó találkozni. Azt mondják, ott jól kerestek, de itt vannak itthon, itt tudnak élni.”

Hodász András szerint átpolitizált ez a téma. „Nem tudok optimista lenni. Olyan országot építettünk, ami nem vonzó a fiatalok számára. Kétszer-háromszor annyit lehet keresni kinn ugyanazzal a munkával. A kezdő tanár fizetése nálunk a minimálbér alatt van. A Magyarországon tapasztalható közhangulat rettenetes.” András atya külföldön felszabadító élményként éli meg, ahogy az emberek egymással beszélnek, a véleménykülönbségek ellenére tisztelik egymást. „Gyakran vagyok külföldön, döbbenetes, amikor visszajövök, és a villamoson megkapom az első beszólást. Lelki sivárságot érzek itt. Keresztényként hozzuk el az empátiát, szeretetet, egymás felé fordulást, a normális hangú vitákat, hogy jó legyen itt élni” – fogalmazott.

A hozzászólások mutatták, mennyire fájdalmas ez a kérdés, különösen Kárpátalján és Erdélyben. „Naponta fogyunk, nincsenek gyerekek” – mondta az egyik görögkatolikus atya. Skype-on tartott kapcsolatok, amikor a nagymama nem tudja megölelni az unokát, az unoka nem hallja a nagymama meséjét. Fájdalmas ez mindenkinek – mondta Marina Nagyszőlősről.

A beszélgetés azt mutatta meg, súlyos kérdésekkel kell szembenéznünk, és sokszor nem tudjuk a választ. De beszélünk róla, nem volt rossz – summázta Orosz István. 

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír