A főtérre helyezné a nagyváradi püspökség Szent László kőszobrát

Külhoni – 2015. február 25., szerda | 11:44

A nagyváradi római katolikus püspökség a helyi önkormányzathoz benyújtott javaslatában felveti azt, hogy a szent király székesegyház mellett álló kőszobrát helyezzék a Szent László-templom mellé – tájékoztat az Erdély Online.

A nagyváradi római katolikus püspökség február 9-én kelt, a helyi önkormányzathoz elküldött, Ilie Bolojan polgármester figyelmébe ajánlott javaslatában az áll, hogy a jelenleg a székesegyház mellett felállított barokk kori, kőből készült Szent László-szobrot a főtéren a Szent László-templom és a városháza közötti térre lehetne helyezni, nem messze a templom kis kertjében lévő Pio atya-szobortól. A történelmi, várostörténeti, egyházi és egyháztörténeti érvek mellett a beadvány megemlíti azt is, hogy a szobor elhelyezése az említett helyszínen semmilyen módon nem érintené a jelenleg zajló térfelújítási munkálatokat, sőt még azt is hangsúlyozza, hogy azon a helyszínen nem jelent „vizuális konkurenciát” a téren lévő más szobrokkal szemben. A javaslat kapcsán Böcskei László megyéspüspök elmondta, hogy mindeddig nem kaptak semmilyen választ, de a hivatalnak amúgy is harminc nap áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a beadványra. „Hangsúlyoznám, hogy saját elgondolásból, lehetőségként vetettük fel azt, hogy legyen Szent László-jelenlét a téren” – fogalmazott a püspök, aki a továbbiakban kifejtette, hogy a mostani székesegyház építése előtt a barokk stílusban épült Szent László-templom volt a város székesegyháza, és ha odakerülne a Szent László-kőszobor, akkor a térnek az a része visszaidézné a barokk kort is.

Böcskei László elmondta, hogy a kőből készült királyalakot magas talapzatra helyeznék, mert úgy alkották meg, hogy ne szemből, hanem alulról nézzenek rá. A püspök hozzátette, rendelkeznek fényképpel a szobor eredeti helyéről, illetve megvan az eredeti oszlopszerű emelvényük is, amit szükség szerint szintén a város rendelkezésére bocsátanak. Böcskei László leszögezte, hogy a püspökséget senki nem kereste meg azzal a felvetéssel, hogy a bronzból készült Szent László-szobrot kellene visszahelyezni a főtérre – ahogy ezt egy internetes közösségi oldalon szervezett helyi civil kezdeményezés szorgalmazza –, és a jelenlegi körülmények között ő nem is támogatja ezt az ötletet. Mint mondta, „azt a szobrot nagyobb biztonságban látom ott, ahol van”, utalva az utóbbi időben történt sorozatos szoborgyalázásokra, ezek közül is konkrét példaként említve az aradi Szabadság-szobor sorsát. Böcskei László egyébként február 23-án, hétfőn találkozott az említett civil kezdeményező bizottsággal. A találkozónak tájékoztató jellege volt, jegyezte meg a püspök, aki ismertette a civilekkel a püspökség javaslatát. „Az volt a benyomásom, hogy ők is jónak ítélik meg ezt a javaslatot, és támogatnák” – tette hozzá. Böcskei László aláhúzta, hogy beadványukat javaslatként fogalmazták meg, hiszen elképzelhető, hogy a város nem tart igényt a kőszoborra vagy a talapzatra, illetve nem ért egyet a püspökség által javasolt helyszínnel. Sőt, az is meglehet, hogy egy új Szent László-szobor elkészítésében gondolkoznak, és a püspökség ezek közül egyik javaslattól sem zárkózik el.

Az Erdély Online megszólaltatta az ügyben Huszár István nagyváradi alpolgármestert is, aki elmondta, hogy nem ismeri a katolikus püspökség beadványát, de leszögezte, hogy mindenképpen támogatja, hogy előbb-utóbb álljon Szent László-szobor a város főterén. Mivel a váradi magyarság körében több elképzelés él arról, hogy melyik királyalakot kellene elhelyezni a főtérre, és a pontos helyről is viták vannak, ezért az ő véleménye szerint a következő időszakban civil konzultációt kellene indítani a magyarság körében, hogy ezekben a vitás kérdésekben konszenzus szülessen. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat számára szinte létfontosságú az, hogy az uniós finanszírozású projektek, így a Szent László tér felújítása is határidőre befejeződjön, ezért jó lenne, ha a konszenzus minél hamarabb létrejönne, hogy egy konkrét, mindenki által elfogadható javaslatot lehessen támogatni az önkormányzatban, illetve hogy legyen elegendő idő a szoborállításhoz szükséges összes jogi, műszaki eljárás elvégzéséhez. Huszár István végül elmondta, hogy ezen a héten találkozni fog a helyi felekezeti vezetőkkel, és egyeztetni fog Böcskei László római katolikus megyéspüspökkel az egyház javaslatáról.

Fotó: Erdon.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria