A gonoszok kipusztulnak, a szelídek megmaradnak – Szerzetesek zarándoklata Mátraverebély-Szentkúton

Megszentelt élet – 2024. április 14., vasárnap | 15:15

Nemzeti kegyhelyünkön, Mátraverebély-Szentkúton ragyogó, napfényes időben került sor a hazánkban működő szerzetesek zarándoklatára április 13-án, szombaton. Délelőtt Majnek Antal nyugalmazott munkácsi megyéspüspök mutatott be szentmisét. A délutáni programok részeként a spanyol Tristany De Juan Pablo Adolfo marista szerzetes tett tanúságot.

A délelőtti szertartás kezdetén Orosz Lóránt OFM kegyhelyigazgató köszöntötte a szintén ferences szerzetes püspököt és a megjelenteket. A szerzetesek mostani, gyalogos zarándoklata az első idei a kegyhelyre, azaz a zarándoklatok „zsengéje”, és tudjuk a Szentírásból: a zsenge az Istennek szentelteket jelenti – fogalmazott. Egy zarándoklat segíthet bennünket abban, hogy próbáljunk zsengévé válni, kortól függetlenül. Külön öröm, hogy ennyi szerzetest láthatunk most itt – tette hozzá a kegyhelyigazgató.

Majnek Antal köszöntőjében emlékeztetett rá: már Mózes törvényében is olvashatjuk, hogy a Jóisten mindenkitől azt akarja: ne kicsit, ne nagyon, hanem teljesen szentelje magát neki.

Az evangélium János evangéliumából hangzott el; az a rész, amikor a kenyérszaporítás után Jézus a vízen jár (6,1–21).

Homíliájában Majnek Antal az egység fontosságát emelte ki. Egység Istennel, felebarátainkkal, önmagunkkal. A békesség és a harmónia ma olyan fontos valóságok, melyeket keresnünk kell, és „rendkívül fontos, hogy mi, Istennek szentelt személyek rátaláljunk ezekre, melyekre óriási szüksége van a világnak”. A nagy hazug, gyilkolni, pusztítani akaró szellem és társai már nem elégszenek meg azzal, hogy csak néhány országban romboljanak, céljuk a totális öldöklés – mutatott rá.

Hogyan lehetséges megtalálni a vágyott békességet? – tette fel a kérdést a szónok. Könnyűnek látszik erre a válasz: engeszteléssel, kibéküléssel – mégsem megy. Miért? Mert ahogy Jézus is mondta: nálam nélkül semmit sem tehettek.

Jézus az ajtó, az út, a cél. Ha erről az emberek elfelejtkeznek, vagy fel sem fedezik ennek igazságát, automatikusan függeni fognak a hazug szellemektől, és bálványimádók lesznek.

Valakit vagy valamit imádnia kell az embernek, ha mást nem, önmagát.

A püspök gyönyörűnek mondta, hogy a világban minden úgy működik, ahogyan azt az Úristen megteremtette, az atomoktól, molekuláktól kezdve, az élővilág is, a beléültetett program szerint „üzemel”, él és virul, létével dicsőíti a Teremtőjét. Akkor az ember, pont ő, miért nem így viselkedik? Az Úristen az embert a maga képére, hasonlatosságára teremtette, szabadon dönthet a felismert harmónia, szépség mellett vagy ellen. Az embernek van képessége ellenkezni. Isten azt akarja, hogy az ember önként és szabadon lépjen bele ebbe a csodálatos ökoszisztémába, ebbe a gyönyörű harmóniába.

Szent Pál apostol írja: az ember még a jó törvény függője sem lehet, az sem vezet az üdvösségre. Az apostolok is felismerték a húsvét utáni negyven napban: valamire vagy valakire még szükségük van. Mi lesz velük, ha Jézus elmegy? „Jobb lesz nektek, ha én elmegyek, mert akkor magam helyett elküldöm hozzátok a Szentlelket.”

A Szentlélek az egész teremtett világ létének megtartója, és a gonosz szellemmel szemben mindent össze akar gyűjteni. Nem szétdobálni, pusztítani kíván, hanem csöndben építeni.

Ugyancsak Szent Pál írja a Kolosszeieknek írt levelének elején, hogy az idők végén Jézus Krisztusban mindeneket egyesíteni akar az Úristen. Az ember eldöntheti, hogy ebben a Jézusban kiengesztelő, békülő mozgásba akar-e lépni, a szeretetnek, az igazságnak az erőterébe, és aszerint mozogni, teljesen szabadon; vagy pedig ennek az ellenkezőjét teszi. Olyan ez, mint egy zenekarban: mindenkinek megvan a maga helye, de van, aki nemet mond erre. Pedig az az ember, aki megtalálja az Isten által kijelölt helyét a világban, annak az élete értelmet nyer. Ugyanúgy, ahogyan a Szűzanya kimondta Názáretben az Isten óhajára a boldogító igent. Ekkor kezdődött el az újjáteremtés: maga az Isten jött le a földre, megtestesült.

Ez kicsit ott van minden ember életében: egyszerre kell igent mondanunk az Isten akaratára, a fölismert szépre, a jóra, a lelkiismeretünk szavára, és nagyon határozottan nemet kell mondanunk a fölismert rosszra, hazugságokra, gonoszságokra, „ellene mondunk a sátánnak” – hangsúlyozta Majnek Antal.

A Szentlélek nem tud együtt élni bennünk a gonosz lélekkel, a hazugsággal.

Korunkban rengeteg függés létezik, de mi csak istenfüggők legyünk, szeretetfüggők, akkor leszünk igazán szabadok. És ne kilencven százalékra adjuk csak oda magunkat Istennek, hanem teljesen.

A püspök figyelmeztetett: nagyon nagy szüksége van a világnak a szabadulásra, de először magunkat kell megváltoztatni. A koncentrációs táborokat megjárt, borzalmas szenvedéseket átélt, családtagjait elvesztő Viktor Frankl rádöbbent: nem tudja megváltoztatni a gonoszokat, de önmagát igen. Ettől kezdve erre figyelt: az Úristen mit akar benne megváltoztatni. Mindenkivel ki kell békülnie, de elsősorban önmagával, aztán a felebarátaival, a közelében lévő emberekkel.

Meg kell szabadulnunk a rossztól, hogy aztán Valaki emelhessen minket tovább.

A próféták figyelmeztetése minden népre vonatkozik: úgy fogtok csak győzni, ha megtértek. „Bűneitekből megtértek, és hozzám tértek, rám figyeltek.” Majnek Antal leszögezte: ha emberekben bízunk, katonákban, pénzben, vége lesz. A gonoszok kipusztulnak, egymást pusztítják el. A szelídek, az Istenre figyelők, istenszeretők megmaradnak. „Úgy legyen, velünk is” – zárta homíliáját.

A szerzetesek zarándoklatának délutáni programja közül kiemelkedett a Mária Iskolatestvérek, a maristák bemutatkozása. A spanyol Tristany De Juan Pablo Adolfo marista szerzetes, közkedvelt becenevén Pau testvér tett tanúságot. Elmondta: rendjük férfi szerzetesrend, a közösség tagjai testvérek, de nem papok. Ezért fő tevékenységük nem az oltárnál, hanem az emberek között van.

Oktató-nevelő rend lévén, elsősorban gyermekekkel, fiatalokkal foglalkoznak. A francia Szent Marcellin Champagnat atya (1789–1840) 1817-ben alapította meg a marista testvérek tanító rendjét. Jelenleg öt kontinensen, a világ 76 országában 4300 marista testvér él. Munkájukat több mint 40 ezer laikussal együttműködve végzik, mintegy 500 ezer gyermek és fiatal körében.

Magyarországra 1927-ben Törökországból jöttek marista szerzetesek, iskolát alapítottak. A vészkorszak idején zsidó gyerekeket bújtattak, de valaki feljelentette őket, börtönbe kerültek, majd később a kommunista hatalom idején is üldöztetésnek voltak kitéve, míg 1950-ben az ő működési engedélyüket is megvonták. Jelenleg magyar marista testvér nincs hazánkban, de francia és spanyol igen.

Pau testvér szavaiból kiderült: külföldön nem kifejezetten a leghátrányosabb helyzetű gyerekekkel foglalkoznak, de Magyarországon igen. Ő maga Barcelonából származik, középrétegbeli keresztény családba született, négyen voltak testvérek. Marista iskolába járt. Gyerekkorától kezdve az volt az álma, hogy segítsen az embereken. A Szentlélek vezette egész eddigi életében – mondta.

Már tizennyolc évesen belépett a marista rendbe, aztán elvégezte a tanárképző főiskolát, majd a társadalom peremén élő cigány gyerekekkel foglalkozott. Később katolikus iskolában tanított, de szabadidejében ekkor is segítette a hátrányos helyzetű gyerekeket.

A rendszerváltozást követően több marista testvér is érkezett Magyarországra. Esztergomban 1999-ben rendházat hoztak létre a cigánytelepen. Pau testvér 2006-ban jött hazánkba. 2008-ban költözött Esztergomba, és ott találkozott a nyomorban élő roma közösséggel. Megdöbbentette, amikor szembesült vele, hogy putriban laknak, mélyszegénységben élnek, és ezt szinte senki nem veszi észre, senkit nem zavar. Pedig ez súlyosan sérti az emberi méltóságot – hangsúlyozta a szerzetes, akinek mindez óriási megdöbbenést okozott.

Pau testvér különbséget tesz a szegénység és a nyomor között: előbbi pénzhiányt jelent, a nyomorban élők viszont már teljesen elvesztették a méltóságukat, nem hisznek abban, hogy ők valaha kikerülhetnek a mélységből, kilátástalanság, reménytelenség, tudatlanság jellemzi a mindennapjaikat. A maristák próbálják velük is megértetni, hogy ők is Isten teremtményei, így a méltóság nekik is jár. Az emberi méltóság pedig ott kezdődik, hogy az embernek legyen rendes otthona, legyen meg a mindennapi betevője, és tanulhasson ő is és a gyermeke is.

A marista rend aktív szerzetesi közösség, lényeges eleme a misszió. Az alapító atya szándéka az volt, hogy oda küldi a testvéreket, ahová mások nem mennének, falura, vidékre, az elhanyagolt területekre, hogy ott hozzanak létre keresztény iskolákat. Ezért mentek a perifériára Esztergomban is. A maristák együttműködnek más rendekkel, így Szent Ferenc Kisnővéreivel vagy a premontreiekkel, akik ugyancsak kiemelten foglalkoznak cigány gyerekekkel.

A maristák Karcagon átvettek egy szegregált cigány iskolát, aminek ma már nekik köszönhetően jó a híre.

Ha kérdezik tőlük, mi a módszerük, egyetlen válaszuk van: a szeretet. Ha a gyerek érzi, hogy szeretik, visszaszeret.

A szeretet Istentől ered, és a marista testvérek továbbadják ezt a szeretetet a gyerekeknek és családjaiknak. A szeretethez pedig társul az öröm és a jókedv.

Pau testvér nem hallgatta el kudarcaikat, nehézségeiket sem. Természetesen az ő iskolájukban sem tanul mindenki, és borzasztóan nehéz megélni lelkileg, amikor a tanár, a nevelő tehetetlenül nézi, hogy a jobb sorsra érdemes gyermek tönkremegy. A maristák két tűz között érzik magukat: meg kell küzdeniük a cigány családokkal, rengeteg a rossz szokás, beidegződés náluk, amin sokan nem akarnak változtatni. A társadalom pedig nem akarja igazán befogadni a cigányságot. Nem akar tudni róla, hogy milyen nyomorúságos körülmények között élnek, sok lakásban nincs áram, víz, vannak családok, melyeknek még élelemre sincs pénzük.

Örömben is bőven van azonban részük a marista tanítóknak. Látni azt, hogy bár rengeteg a probléma otthon, de a gyermek mégis mosolyog. Vannak emlékezetes találkozások, amikor érezni, hogy Isten ott van köztük, bennük. Az pedig bizonyos, hogy a maristák Istent szolgálják, amikor hivatásszerűen foglalkoznak a leghátrányosabb helyzetű családokkal, gyermekekkel.

Végezetül Pau testvér idézte Pedro Casaldáliga (1928–2020) spanyol püspököt: „Isten előtt az életünk végén elhangzik a kérdés: éltél-e szeretettel? Akkor én szó nélkül kinyitom a szívemet, és tele lesz nevekkel.”

A délután továbi részében több program közül választhattak a szerzetes zarándokok. Lehetett beszélgetni a Mária Iskolatestvérekkel, a bazilikában zenés, dicsőítő imádságot vezettek a ferences kisnővérek. Csatlakozhattak a Ferences Mária Misszionárius Nővérek vezette tematikus sétához vagy a maristák által vezetett játékban is részt vehettek. Volt mód csendes szentségimádásra és természetesen kötetlen találkozásokra is.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria