A hitvallás kézzelfogható nyomai között – Beszélgetés a Győri Egyházmegyei Levéltár munkatársaival

– Hogyan jött létre az intézmény?

Vajk Ádám: A levéltárat 2000-ben alapította a Győri Egyházmegye, ez azt jelentette, hogy az akkor idekerült levéltárosok, köztük jómagam is, a püspökség megbízásából egy teljesen üres épületrészt vettünk át, és a püspökség tornyából, különböző helyiségeiből, illetve a Nagyboldogasszony-székesegyház egyik emeleti karzat mögötti helyiségéből kellett a levéltári anyagot ideköltöztetni. Ehhez kértük vissza az államtól a győri káptalan országos, úgynevezett hiteleshelyi levéltárát 2000-ben, továbbá kerültek elő a püspökség különböző helyiségeiből olyan iratanyagok, amelyek korábban nem voltak lajstromba véve a levéltár állományában.

– Hogyan sikerült fejleszteni a levéltárat az évek során?

Vajk Ádám: 800-850 iratfolyóméterrel indult újra a levéltár, mára 1300 iratfolyóméternél tartunk. Ez a szám különböző plébániai, iskolai anyagok beszállítása folytán nőtt meg az elmúlt tizenhét év során. Éppen 2000 februárjában kezdtük el a munkát. Az elmúlt tizenhét év folyamán két-három évente egy-egy újabb szolgáltatással bővítettük a levéltárat. Kezdve azzal, hogy mikrofilmen megvásároltuk – pályázati forrásokból – az egyházmegye összes 1895 előtti anyakönyvét, majd elkezdtük begyűjteni az egyházközségi anyagot a plébániákon. Ennek azért van jelentősége, mert általánosságban elmondható, hogy az iratanyag tárolására az egyházközségi épületek nem alkalmasak.

2005-ben elindítottuk a levéltárosi gyakornoki programot, együttműködésben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, amelyhez négy évvel később az Eötvös Collegium Történész Műhelye is csatlakozott. A közelmúltban kötöttünk egy új levéltári programról szóló együttműködési megállapodást a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Történettudományi Intézetével. Az új gyakornoki program keretében nem csupán a klasszikus levéltárosi feladatokat (iratrendezés, egyházközségi anyagbeszállítás) próbálhatják ki az egyetemisták, hanem lehetőséget kapnak egy tágasabb horizontú kutatásmódszertan elsajátítására is. Nemcsak az egyetemi, hanem a középiskolai és általános iskolai oktatásban is részt veszünk: tanórákat tartunk a levéltárban iskolai csoportok számára, és bemutatjuk a püspökség látogatható helyszíneit. Öt éve elkezdtünk digitalizálni, mára félmillió kutatható felvétellel rendelkezünk az interneten. Ez azonban a levéltár állományának csupán öt százaléka, tehát csak egy állomás a levéltár fejlődésében.

– Hogyan lehet összehangolni a közművelődési feladatokat a tudományos igényű kutatói munkával?

Nemes Gábor: A levéltárakat a tudományos szakma úgy képzeli el, és a társadalmi igény is ez, hogy megőrizzék és a látogatók számára hozzáférhetővé tegyék az összegyűjtött anyagot. Az elsődleges feladat az iratok őrzése és a kutatószolgálat. A segédletek elkészítésével lehet a kutatói munkát támogatni és hatékonyabbá tenni. Kiadványainkkal leraktuk egy regionális kutatócsoport alapjait. A levéltáron belül egy kis kiállítótérrel is rendelkezünk, ahol legutóbb a Szent Márton-év kapcsán olyan dokumentumokat állítottunk ki, amelyek a győri szociális ellátórendszert mutatják be történeti távlatban, kezdve a szegények megsegítésétől az idősek ellátásáig. Elindítottuk a „Fogadja örökbe a múltját!” iratrestaurálási programot, amely mindenki számára nyitott, aki érdeklődik a múlt iránt, és fontosnak tartja a tárgyi emlékek megőrzését. A jelentkezők az általuk kiválasztott irat restaurálási költségeihez járulnak hozzá, saját lehetőségeikhez mérten. Ezért cserébe az örökbefogadó nevét feltüntetjük honlapunkon és a restaurált irat borítóján, továbbá eljuttatjuk számára a hozzájárulásával helyreállított dokumentum digitalizált változatát. Mind ez idáig huszonöt anyakönyvet és kilenc kottát fogadtak örökbe, ez több millió forintos adományt jelent, amit az évek során restaurálásra tudtunk fordítani.

Vajk Ádám: A levéltár újraindulásától kezdve aktívan részt veszünk a hagyományos, évenként megrendezendő győri és kisalföldi levéltári nap szervezésében és lebonyolításában. Tavaly emlékkonferenciát szerveztünk Bedy Vince nagyprépost, történész születésének 150. évfordulójára a Győri Hittudományi Főiskolán. A február 9-i Keresztény társadalmi mártírium 1944–1956 című konferenciát az Eötvös Collegium volt hallgatói által 2013-ban alapított Mika Sándor Egyesülettel szerveztük, amelynek fővédnökségét vállalta Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Gáncs Péter, a Magyar Evangélikus Egyház elnök-püspöke, valamint Szabó István, a Magyar Református Egyház Zsinatának egyházi elnöke. A Győri Egyházmegyei Levéltár és a Mika Sándor Egyesület metszetében a közös pont Arató György, aki a levéltár munkatársaként és az egyesület aktív tagjaként dolgozik.

– A Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett konferencia címéből adódik a kérdés: mit érthetünk társadalmi mártírium alatt?

Arató György: A mártírium (martyrium) tanúságtételt jelent görögül, az Egyház ezt a kifejezést a vértanúságra használja. Az egyéni tanúságtételek hagiográfiai sora mellett azonban figyelnünk kell arra is, hogy ennek a gyilkosok, az elkövetők részéről az a célja, hogy az élet rendező kereteit, a keresztény társadalmi berendezkedés formáit megsértsék vagy elpusztítsák. Az 1944 és 1956 közti hosszú évtized közép- és kelet-európai története nagyon zaklatott. Példaértékű az a kiállás, amelyet a Kárpát-medence egyházai, köztük a magyar egyházak tanúsítottak az itt kiépülő diktatórikus rendszerekkel szemben. Egy rövid náci uralomról és egy nagyon hosszú, intézményi és társadalmi szempontból sokkal nagyobb pusztulást hozó bolsevik típusú rezsimről beszélünk. Amikor a Kárpát-medencei keresztény társadalmi mártíriumról gondolkodunk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül etnikai és nemzeti jellegét, azt a támadássorozatot, amely kifejezetten a magyarok ellen irányult. A megszálló szovjet hadsereg és az ennek árnyékában a hatalmat átvevő kommunista párt ideológiai alapon is ellenségének tekintette Magyarországot, és a kollektív bűnösség vádjával a teljes magyar nemzetet megbélyegezte. A meghatározó számunkra ebben az a helytállás és tanúságtétel, amelyet a magyar egyházak a társadalom legkisebb sejtjeitől kezdve intézményesen is felmutattak.

– A Győri Egyházmegye hogyan vállalt szerepet az ellenállásban?

Arató György: Nagyon szimbolikusnak tartom azt, hogy a jelentős állami támogatás mellett, amelyet a Mika Sándor Egyesület pályázata kapott, s amelynek köszönhetően ezt a konferenciát megrendezhetjük, a Győri Egyházmegye tudományos intézménye, az Győri Egyházmegyei Levéltár is komolyan pártját fogta ennek a kezdeményezésnek. A magyar kereszténység mártíromsága Győrrel is jelképezhető, 1945 nagypéntekén a levéltár épülete alatt húzódó pincerendszerben szenvedett vértanúságot Apor Vilmos győri püspök, és halt meg 1945 húsvéthétfőjének hajnalán. Az utána következő állapotot hátborzongatóan érzékelteti a Győri Egyházmegyei Levéltár kiadványa, a Perger Gyula által szerkesztett Félelemmel és aggodalommal… című kötet, amely a Győri Egyházmegye plébánosainak háborús jelentéseit tartalmazza 1945-ből. A könyv címe is mutatja, hogy milyen egzisztenciális krízisen ment keresztül az egyházmegye népe és a papság ebben az időszakban.

Nem a szovjet hadsereg fejezi be ezt a munkát, átvonulása a szokásos koreográfia szerint történik, mint mindenütt másutt. Amit utána itt fokozatosan a kommunista hatalom kialakít, ahogyan az Egyházat és a hívő népet kezelik, az nem különbözik az általános magyarországi gyakorlattól, hacsak annyiban nem, hogy itt a katolikus megújulás évszázadai óta különösen erős népi vallásosság volt, tehát az Egyház elnyomása fokozottan presszionálta a társadalmat is. A nyomás a diktatúra évtizedei alatt fokozatosan átalakul az állami szintű emberrablás és emberiesség elleni bűncselekmények felől a terror egyéb intézményesült formái felé.

A Kádár-rendszer apologétái szeretnek azzal érvelni, hogy 1956 cezúra a magyar kommunizmus történetében, és 1956 után lényegében emberarcú szocializmusról beszélhetünk. Ez durva csúsztatás. Ne említsünk mást: az Állami Egyházügyi Hivatal és a Belügyminisztérium azon csoportjai, amelyek az Egyház megfigyelésével, elnyomásával voltak megbízva, személyi állományuk tekintetében folytonosak voltak ’56 előtt és után. A Kádár-rendszerről éppen a konferenciánk által tárgyalt évtized kegyetlenségeinek hatását tanulmányozva ki kell mondanunk, hogy ez bűnben fogant és tömeggyilkosságon alapuló rezsim volt, amelynek elsődleges célpontja továbbra is az Egyház volt.

– Mi a célja a keresztény társadalmi mártíriumról szóló konferenciának?

Arató György: A konferencia nagyon jelentős tudományos hozzájárulás egy nem eléggé feltárt időszak örökségéhez. Közel két tucat közép-európai intézmény neves kutatói ismertetik eredményeiket az alapkérdésekről. Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb merítésű konferenciája ez ebben a témában.

Mi hiszünk abban, hogy a hit nem mítosz, a hit valóság, és ezt jól kifejezi az Egyház fogalmi gyakorlata, amely kezdettől fogva logoszként (és nem mítoszként) hivatkozik a maga alapjára, az Igére és misztériumára. A keresztény hit valós történelemben él, mert alapja, az Ige – a szintén kultúraszervező mítosszal ellentétben – az emberi időben testté lett. A Logosz a történelemben testesült meg, közöttünk él. Ezért vannak az üdvösségnek helyszínei, mint Betlehem, vagy mint az Apor Vilmosra leadott géppisztolysorozat golyónyomai, amelyek a mai napig láthatók a győri püspökvár pincéjében. Amikor a hitnek és a hitért való helytállásnak olyan élő nyomaival találkozunk, mint az egyházüldözés tanúságtevőinek mindnyájunkat megérintő személyes példája, mi is megérinthetjük a velünk élő Isten történetét. Erről szeretnénk tanúságot tenni.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Paksa Balázs

Magyar Kurír