A IV. Európai Katolikus–Ortodox Fórum záróüzenete

A IV. Európai Katolikus–Ortodox Fórumot, amelynek témája a Vallás és kulturális különbözőség: az európai keresztény egyházak előtt álló kihívások volt, Fehéroroszországban, Minszk városában rendezték meg, 2014. június 2. és 6. között. A Fórum megszervezését az Orosz Ortodox Egyház fehéroroszországi Exarchátusa támogatta; két társelnöke az Ökumenikus Patriarkátus részéről Gennadiosz szaszimai metropolita, valamint az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa részéről ennek elnöke, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek voltak. Folytatván a katolikus–ortodox európai fórum előző három összejövetelének pozitív tapasztalatait (Trento, Olaszország, 2008. december 11-14.; Rodosz, Görögország, 2010. október 18-22. és Lisszabon, Portugália, 2012. június 5-8.) az európai katolikus és ortodox egyházakat képviselő részvevők megtárgyalták azokat a kihívásokat, amelyekkel az európai kereszténységnek szembe kell néznie a jelen polarizált kulturális környezetben.

A Fórum részvevői kifejezik hálájukat az Orosz Ortodox Egyház fehérorosz Exarchátusának és a minszk-mohilevi katolikus érsekségnek, a belarusz államnak, valamint a helyi hatóságoknak vendégszeretetükért és a magas színvonalú szervezésért.

Az előadások, a megbeszélések és a szükséges megfontolás után a Fórum a következő záróüzenetet fogadta el:

1. A téma kitűzése, „Vallás és kulturális különbözőség: az európai keresztény egyházak előtt álló kihívások”, válaszul fogalmazódott meg a közösségeink részéről megnyilvánuló igényre, mivel az egyházak erősen ki vannak téve az Európában zajló kulturális és erkölcsi változásoknak. Az utóbbi húsz évben a világméretű globalizáció, valamint az európai törvényhozás elvilágiasodása az erkölcsi kérdésekkel kapcsolatban olyan kérdéseket vetett fel, amelyek közös válaszokat várnak. Aggodalmunk egyre növekszik, mivel azt látjuk, mintha egyre gyorsabban távolodna Európa saját keresztény gyökereitől.

2. Üzenetünk elsősorban az öröm és remény jele kíván lenni mindazok számára, akik az Egyház küldetésében szerepet játszanak. Osztozunk minden európai polgár életkörülményeiben a mostani gazdasági és kulturális válság idején, tudatában vagyunk annak, hogy sokan szenvednek és egy olyan szó után kutatnak, amely értelmet ad életüknek. Valóban: ott, ahol a keresztény hit és erkölcs elhomályosult, az üresség érzése sokakat vezet a reménytelenség és a nihilizmus felé. Az Egyház szilárd értékeket kínál fel azáltal, hogy az emberséget bevonja Krisztusba, minden igazi érték forrásába. Az Egyház tehát arra kéri a világot, engedje, hogy átalakítsa a keresztény imádság, istentisztelet és tanúságtétel.

3. Megosztjuk korunk európai emberével azon meggyőződésünket, hogy a keresztény hitnek kell lennie az európai kultúra és erkölcs elsődleges forrásának. A történelem elmúlt évszázadai arról tanúskodnak Keleten és Nyugaton egyaránt, hogy földrészünkön a keresztény hit milyen rendkívüli gazdagságot hagyott ránk kulturális vívmányok formájában. A hit ugyanis kultúrát hozott létre és a kultúrát folyamatosan vita tárgyává is tette. Tiszteletünket fejezzük ki Európa keresztény hagyománya iránt, amely világlátásunkat alakította és erkölcsi alapelveket szolgáltatott Európa népei számára.

4. Az európai kultúrák, a maguk különbözőségében, mind merítettek a közös keresztény gyökerekből. Ugyanúgy, mint más kulturális környezetben, el kell ismernünk, hogy az emberi kultúrák jelentős része vallási eredetű. A keresztény antropológia alapvetően befolyásolta az európai kultúrát. Annak elismerése, hogy Isten a Teremtő, nem semmisíti meg az emberi értelem fogalmát, hanem közelebb vezeti azt az igazsághoz. A kereszténység soha nem helyezi egymással szembe az értelmet és a hitet. Isten a legfőbb értelem, aki minden létezőt teremt. Amikor kinyilatkoztatja önmagát, az emberi értelmet ezzel nem kiiktatja, hanem éppen megerősíti. A kereszténység legmagasabb rendű hozzájárulása az emberi történelemhez éppen a hit és az értelem szövetsége, amely elvezetett az emberi személy méltóságának fogalmához, a szabadság és a szolidaritás igényéhez, és létünk megnyílásához a misztérium előtt.

5. Hangsúlyozzuk, hogy a keresztény hit biztosítja, és nem csökkenti szabadság és boldogság iránti vágyakozásunkat. A keresztény hit azt jelenti, hogy teljes mértékben elfogadjuk Jézus Krisztus jelenlétét Egyházában, a Szentlélek közreműködése által. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda” (Jn 3,16). Ez azt jelenti, hogy Krisztus nem az emberi kultúrák terméke. Megtestesült Istenként ő kihívást jelent az emberi történelem és az emberi kultúrák számára. Keresztény egyházaink tanúságot tesznek Krisztus eljöveteléről, amely eseményként fogalmazódik meg népeink kultúrájában. A Krisztusba vetett hit nem szünteti meg az emberek közötti különbözőségeket, hanem éppen ellenkezőleg, gazdagítja és előtérbe helyezi az igazság és jóság már jelenlevő elemeit az emberi kultúrákban.

6. Keleti és nyugati keresztény egyházaink nem tartanak a kulturális különbözőségektől. Az Egyház alapításától fogva kulturális tekintetben pluralista volt. Különböző kulturális megközelítéseket képviseltek Krisztus apostolai is, például azok, akik az arám nyelvet beszélték és azok, akik a görögöt. „A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz” (1Kor 12,4). A kereszténység az emberi kultúrák sokféleségében hirdeti Krisztus evangéliumát.

7. A vallásszabadság a keresztény hit lényegi eleme. Számunkra a vallásszabadság azt jelenti, hogy az ember szabadon keresheti az igazságot és szabadon csatlakozhat hozzá. Nem egy egyén vagy egy csoport szubjektív magatartásán alapul, hanem minden egyes személy transzcendens méltóságán, aki az abszolútumra, az igazságra és az Istennel való kapcsolatra van teremtve. Az olyan törvényhozás, amely elősegíti a vallási közönyt, a relativizmust vagy a szinkretizmust, még ha a tolerancia nevében teszi is ezt, gyakorlatilag a privát szférába szorít vissza egy olyan jogot, amely alapvetően a személy méltóságát illeti meg. A vallásszabadság előmozdítása a keresztény egyházak megítélése szerint az ökumenikus párbeszéd folytatását jelenti anélkül, hogy ebben prozelitizmus, fundamentalizmus vagy erkölcsi engedékenység nyilvánulna meg.

8. A kereszténység és az uralkodó gondolkodásmód legújabb szétválasztása súlyos következményeket hordoz az európai intézmények és az európai élet tekintetében. Mára számos európai ember számára nincsenek már szilárd hivatkozási pontok, amelyek az erkölcsös viselkedés mintáit jelenthetnék, vagy segítenének annak megítélésében, mi a helyes és mi a helytelen, hiszen az „autonóm és szuverén én” akaratának van minden alávetve. Az individualizmus erkölcsi relativizmushoz vezet, amely nem veszi figyelembe sem az objektív igazságot, sem a közjót. Ebben áll a különbség az erkölcsi kérdések megítélése terén az egyházak és a legfőbb posztmodern irányzatok között: mi meg vagyunk arról győződve, hogy a Teremtő minden emberi lény szívébe beleírta az erkölcsi alapelveket, míg a posztmodern gondolkodás számára az erkölcs annak felel meg, amit ki-ki egyénileg eldönt. Felhívjuk az európaiakat arra, hogy ismerjék fel: szabadságunk kulcsa annak elfogadása, hogy saját magunkat Istentől kaptuk, és nem rendelkezhetünk önkényesen minden dologról, mintha saját magunk teremtői volnánk.

Nincsen ellentmondás az evangélium értékei és az emberi értékek között. A kereszténység azt jelenti, hogy mindaz, ami az emberségben jó és igaz, az Megváltónk, Krisztus kegyelmébe van bevonva. Isten nem azért alázkodott meg emberségünkhöz, hogy annak lehetőségeit megsemmisítse, hanem azért, hogy meggyógyítsa azt, ami beteg bennünk, és emberségünket a tökéletesség felé vezesse.

9. A hit és az erkölcs összetartoznak, és ugyanígy összetartoznak a kultúra és az erkölcs. Nem feledhetjük el, hogy az a hatalmas fejlődés, amely az európai történelemben lezajlott az emberi jogok, és a leggyengébbek megvédelmezése területén azokból az alapelvekből sarjadtak, amelyeket a kereszténység hozott Európába. Főpásztorokként az a célunk, hogy erkölcsi tanításunk legjavát adjuk tovább népeinknek, állampolgárokként pedig az, hogy felkínáljuk ezt kormányainknak és az európai intézményeknek. Meg vagyunk arról győződve, hogy a keresztény közösségek képesek arról tanúskodni, hogy mi az, ami mindannyiunk java, mivel Krisztus Evangéliumából indulnak ki.

Krisztusban leljük meg azt a forrást, amely megújít minket és nagyobb felelősségérzetre vezet bennünket a mai Európában és a mai világban.

Magyar Kurír